Hobbi» Tájjelleg - Néprajz, Népszokások»

Néphiedelmek, babonák, szokások

Szerző: Sulyok József Létrehozva: 2008. március 10.

Avagy a keleti végeken, a XIX. század fordulóján

Nemrégen olvastam, hogy az ember hite, szokása, mentalitása egy életre végérvényesen eldől attól, hogy hová született. Főleg, ha nem érik ezt megrendítő külső hatások, körülmények.

Az elkülönülések, elkülönítések, kizárólagosságok, áthághatatlanságok, beletörődések jelzik, de jelezték különösen pár évtizeddel ezelőtt ezt az emberi szokást, korlátot, korlátoltságot. „Guba – gubához, suba – subához,” – mondás még ma is közismert a családi, származási, vagyoni hierarchiában. A népi szokásokról, babonákról olvasott írások egyike felidézte bennem gyermeki emlékemet, hogy amikor édesanyám megfésülte hosszú haját, a fésűben maradt hajszálakat a „csikósspórban” égette el attól tartva, hogy a kijött hajszálak után kihullik a többi is, ha nem semmisíti meg.

A babonák, szokások, hiedelmek rengeteg tragédiát, fájdalmat okoztak az amúgy is nehéz sorsban élő embereknek. Ha bármi baj, rontás, szokatlan érte őket, másban keresték a baj okát, vagy olyanokra hallgattak, akik bizonyosságot tudtak tenni a nem természetesnek hitt dolgok ellen. Döbbenetes érzés erről olvasni és szembesülni a különböző gyűjteményekben a paraszti élet rendjéről. Ezekből idézek fel néhány szokást, babonát, illemszabályt, elvárási rendet, népi hagyományt, mondást falunevek nélkül, mert ezek szájról – szájra, faluról – falura terjedtek.

Aratás, cséplés után - amikor megkapták a részüket - mondogatták egymásnak:
- Égnek áll a pipaszára kendnek, hegyesen, majd lekonyul tavaszra, mert akkorára kifogy a kenyérnekvaló!

A madaraknak köszönhetően nem egy falu magas tornyában kinőtt a fa, vagy nagyobb gaz. A másik falu lakói, ha észrevették rögtön gúnyolódni kezdtek: már a toronyba is fát ültettek vagy bikát húztak fel kötélen, hogy lelegelje a gazt, s amikor az, fuldokolva a nyelvét kinyomta, lentről kiabálták:
- Nézze csak, kanyarintja már!
Csúfolódtak lekicsinylően amazok is, hogy ezek meg felhajtották a szúnyogot a padlásra és elvették a létrát, hogy le ne jöjjön.

A szegényebb falura ráfogták, hogy a málékenyeret bandaszóval kísérték a kemencébe, mert nekik az is lakoma. A tréfás ácsmesterek pedig több faluban, sok hiszékeny embert tréfáltak meg a rövidnek mondott fagerendával, amit kötéllel nyújtattak a félrevezetett segítőkkel a két végén, míg az, jó nem lett...

Kapcsolódó rovatok: