Novellás kötet
Elment az ibrányi ’Ben Cvikk’
Hetekkel a halála után méltóbban nem tudok elbúcsúzni Tibor barátomtól, mint ahogy tették a megható, Igaz Emberről szóló, csodálatos gondolataikkal a temetési szónokok. Sorrendben: Dr. Nagy Ferenc, Berencsi Béla, Juhász Ferenc. Ezért egy régi történettel szeretném a sokakban Róla élő emlékeket gazdagítani.
Keserédes karácsony
1953-ban saját házba költöztünk. A vásárosnaményi Eötvös kastély mellett, juttatott telken építettünk szoba, konyha, előszoba helyiségekből álló - a kornak megfelelő - komfort nélküli házat. Villany sem volt benne. Csak évek múlva kaptunk bekötési engedélyt, akkor is egy-egy lámpa helyet helyiségenként és egy konnektort az egész lakásban.
Álmos reggel, fenyőteával
Sötét, nedves volt a hajnal. Nem sok kedvem volt kibújni az ágyból. Kapart a torkom, hasogatott a fejem. Fázósan húztam magamra a fürdőköpenyem, és lebotorkáltam a konyhába.
Valami test- és lélekmelegítőre lenne szükségem. Talán egy finom tea jól esne, amitől új erőre kaphatnék!
Igen, de milyet is készítsek?
Au revoir nyár…
A nap vakító sugarai betöltötték a szobát, mert este elfelejtettem behúzni a sötétítőt. Szép reggelre ébredtem, annak ellenére, hogy október eleje volt. Tudtam, ma nehéz napom lesz.
Bashalmi hadifogoly
A Tiszaeszlárhoz tartozó Bashalom tanyán 1944. december közepén eltűnt a 18 éves Üveges Pál, akit mindenki csak Pulónak becézett. A nagyra nőtt, koránál idősebbnek látszó, derék, jóravaló fiút mindenki kedvelte a tanyában.
Melléfogás
Az 1960-as években a vásárosnaményi Járási Tanácsnál dolgozott B. Lajos. Jellegzetes, hosszú bőrkabátjában és a tőle elválaszthatatlan szolgálati kerékpárjával rótta a járás községeit és italboltjait. Szorgalmasan vizsgálta, többek között a kiszolgált italok milyenségét. Ezért mindig mosolyogva integetett, köszönt az ismerősöknek, s állt meg velük egy kis beszélgetésre a Főtéren.
In memoriam Kiara
Sokat tépelődtem, hogy kezdjek hozzá. Nem jutott eszembe egy értelmes mondat sem. Mintha megállt volna az idő, és vele együtt a gondolat is. Csak a hiánya miatti mély űrt éreztem a lelkemben.
Pedig tudtam, hogy ennyivel tartozom neki.
Az Aloe Vera kalandos története
Izgalmas fordulat után ismét a saját tulajdonomban van a kissé megtépázott, összetört Aloe Vera!
Pofon és a frakk 2.
Hívatlan vendégek
Előzmény: Pofon és frakk
A szovjet tisztek Hazsega György házában voltak elszállásolva, mert a tanító úr jól beszélt oroszul, s ő tolmácsolt nekik. Több bűdi asszony, lány odamenekült a tisztek védelme alá, mert az előző napokban komoly zavargások történtek, főleg a szélső utcákban voltak veszélyben a nagyobb lányok, asszonyok. Mert nem egyet közülük a család tagjai szeme láttára vittek el, erőszakoltak meg, ezekről valamit mindenki tudott, sejtett, de mélyen hallgattak róla.
Időutazás a múltba
Naplótöredékek az I. világháborúból. 2. rész, Előzménye: Naplótöredékek az I. világháborúból 1. rész
Tréfás, verses háztartási elvárások 1915-ből
Nagy M. István az 1915. május. 13-tól datált hadifogságában, a kevés pihenő időben, az állandóan magával hordott noteszába a napi események, álmok, félelmek, remények, időjárás rögzítése mellett - valószínűleg fogolytársai közreműködésével - leírja, hogy egy új asszonynak milyen stafírunggal, eszközökkel kellett rendelkezni, milyen elvárásai lehettek férjével szemben. Ezt tréfás, verses formában örökíti meg, ceruzás írással.
Pulpituson
1991 januárjában, Tiszavasvári ismételt várossá válásának 5. évfordulóját ünnepeltük. A Művelődési Házban zsúfolásig megtelt nagyteremben visszaemlékezésekkel, beszámolókkal, kitüntetésekkel, szép műsorral emlékeztünk. Az akkori általános szokás szerint a rendezvény első részében a meghívott országos, megyei és helyi vendégek, vezetők részvételével díszelnökség foglalt helyet a színpadon.
Pofon és frakk
A felbolydult hátország
Tiszavasvári bűdi részén átvonuló II. világháborús, átélt eseményeiről az 1944-ben még 12 éves, sovány, alacsony növésű Kerékgyártó Mihály osztja meg velünk nem mindennapi emlékeit.
Az 1956-os forradalom 11. rész
Vásárosnaményból, Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész,, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész, 10. rész
Magyar sors
Az 1956-os forradalom 10. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész, 9. rész
A majdnem disszidálás
Az egyik november eleji vasárnap apám elment a Vasúti étterembe, hogy családi ügyben valamit megbeszéljen Matild húgával, aki a presszó részben volt akkor pultos, felszolgáló. A beszélgetésük után átment az éttermi részbe, ahol ismerősi köréből hamar összeverődött egy asztaltársaság és iszogatni kezdtek.
Az 1956-os forradalom 9. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész , 5. rész, 6. rész, 7. rész, 8. rész
Pisztoly és bilincs
Édesapám Matild húgának a férje, Tiba József a naményi Dohánybeváltóban volt vezető beosztásban. Október végén a községi Nemzeti Bizottságban úgy döntöttek, hogy a rendőröktől, a pártvezetőktől el kell venni a fegyvereket és megbízható egyéneknek kell odaadni.
Az 1956-os forradalom 8. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész,2. rész, 3. rész, 4. rész ,5. rész, 6. rész, 7. rész
A táncmester, az ő barátai és apám
Abban az időben szokás volt, hogy munka után a férfiak még bementek a Vasúti Vendéglőbe, vagy a Főtéren, a Csipke étterem mögötti „köpködő” italkimérőbe. Ott cseréltek néhány ital mellett híreket.
Az 1956-os forradalom 7. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye:Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész ,5. rész, 6. rész
A gázolajjegy ára
Apám volt az első traktoros Vásárosnaményban. Mivel egyetlen traktora volt a SERNEVÁL-nak. Napközben savót hordott a Beregből a sertések ellátására, hétvégén meg a ludényosi gödörből hordta, az ott lakó cigányok által kivetett vályogot a házépítésekhez.
Az 1956-os forradalom 6. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész,5. rész
Magyar kenyér
Édesanyám elküldött október végén a Sztálin utca közepén lévő kisboltba, (most hamburgeres büfé) kenyérért, azzal a megjegyzéssel, hogy remélem, most nem gyújtjátok fel a szalmakazlat Feld Mityuval, mint tavaly nyáron.
Az 1956-os forradalom 5. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész,4. rész
Fegyveres akciónk
A mi házunk oldalában lévő, nagyobb Eötvös kastélyt több hektáros kert vette körül, ebből 1945 után építési telkeket osztottak ki. Így alakult ki - köznyelven a Békás-negyed - a Béke utca és a Jókai utca felől is több házhely.
Az 1956-os forradalom 4. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész, 3. rész
Bacsó János tragédiája
Lakásunktól vagy 500 méterre Vitka felé, a második kanyarban, a Búzakalász utca elején laktak Bacsóék, akik a II. világháború után a Tiszaszalkához tartozó Bag-tanyáról költöztek be Naményba.
Az 1956-os forradalom 3. rész
Vásárosnaményból,a Sztálin út 49-ből
Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész, 2. rész
Jene Józsefné szerencséje?!
A kezdeti barátságos, integetős szovjet katonai átvonulást felváltotta a lőszeres kocsin, a ládákon fegyverét tűzkészen tartó katona félelmetes képe, a lehajtott ponyvás személy és anyagszállítás a hatalmas kerekű gépkocsikon, a lezárt toronnyal közlekedő tankok hosszú sora.
Az 1956-os forradalom 2. rész
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Előzmény: Az 1956-os forradalom
„Éljen Rákosi!”
A kényszerű, rendkívüli iskolai szünetben állandóan az utcán kóboroltam barátaimmal. A megszállás első napjaiban a szovjet katonák barátságosan integettek a teherautókról.
Az 1956-os forradalom
Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Bevezető helyett
Amikor elolvastam Dr. Dikán Nóra, Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár megyei dokumentumai vásárosnaményi járásban című kötetét, akkor döbbentem rá, hogy tudtommal senki sem tárta fel, (még részben sem), a Vásárosnaményban történt eseményeket, a rendkívüli napokban kialakult emberi viselkedéseket, viszonyokat.
Az utolsó levél
Régi iratok között keresgéltem és egy nagy beteg anya 1996 elején hozzám írott magánlevele került a kezembe. Sokáig gondolkodtam azon, hogy a városban közkedvelt, gyermekeivel magára maradó anya levelét közreadjam.
Cigaretta diktatúra
Egy nagy műveltségű, komoly beosztású házaspár ismerősöm mindkét tagja erős dohányos volt. A férj és a felség is naponta több doboz cigarettát szívott el.
Emberszemek a díszdobozban
A II. világháború alatt kifordult sarkából a világ, rengeteg értelmetlen halált, szenvedést, nélkülözést és sok más tragédiát okozva. Legyen az fronton szolgáló katona, hátországban élő nő, gyermek, öregember, mind megszenvedte és megvívta a maga háborúját.
Naplótöredékek az I. világháborúból. 1 rész
Talán a véletlennek köszönhető, hogy közel 100 éves korú naplótöredék került a birtokomba.
Minden tiszteletem Lajos József Tiszavasvári lakosé, aki megőrizte Nagy M. István ceruzával írott, az I. világháborúban és az orosz hadifogságban szerzet emlékeit.
A megbomlott agy
Az 1980-as évek elején Tiszavasváriban a régi Báthory úton lévő községházán igen zsúfolt körülmények között volt a tanácsi apparátus elhelyezve.
Beolvasás
Az 1990-es évek derekán, az egyik nyári nap kora délutánján érkeztem vissza a hivatalba egy nyíregyházi értekezletről.
Katonasors a II. világháborúban 6. rész
Előzmény: Katonasors a II. világháborúban 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész
Reménytelenségben
A fogságban, szabadidejükben semmilyen maradandó dolgot, emléket nem készítettek.
Katonasors a II. világháborúban 5. rész
Előzmények: Katonasors a II. világháborúban 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész
Bűnhődések
Akármennyire is volt biztonságos a szénbánya, odalent nem lehetett dohányozni, szigorúan meg volt tiltva. Mindenki kapott cigaretta, mahorka fejadagot, s mellé erősítőként napi két evőkanál kristálycukrot.
Katonasors a II. világháborúban 4. rész
Előzménye: Katonasors a II. világháborúban 1. rész, 2. rész, 3. rész
A fogság pokla
A hosszú, bizonytalan, embertelen utazásnak Krasznilucs volt a végállomása, ami a Don folyó környékén, Voronyezs nagyváros közelében volt. A háború frontvonala itt húzódott a legmélyebben. A magyar katonai csapatok állása még úgy volt, ahogy otthagyták. A futóárkok, mellvédek, fedezékek, akadályok, állások még érintetlenek voltak.
Katonasors a II. világháborúban 3. rész
Előzménye: Katonasors a II. világháborúban 1. rész , 2.rész
Találkozás az oroszokkal
A kiéhezetett, legyengült, magukra hagyott magyar katonák nagyon el voltak keseredve. Állandóan azon törték a fejüket, hogyan lehetne ebből a reménytelen helyzetből megszabadulni. Ahogy vonultak vissza, a vele tartó bűdi Kiss Mihály azt javasolta, hogy kölcsönösen lőjék át puskával egymás kezét.
Katonasors a II. világháborúban 2. rész
Előzménye: Katonasors a II. világháborúban
Sebesülés
Ahogy Tóth Józsefék az ellenséges körbekerítésből kitörtek, és egy nyugalmasabb helyre kerültek, Primor Csegezi Andor százados, zászlóaljparancsnok kiadta a parancsot, hogy le lehet vetkőzni és a közeli patakban meg lehet fürödni.
Katonasors a II. világháborúban 1. rész
Kiképzésen
Tóth József - a bűdszentmihályi parasztfiú - 1942. oktober. 5-én, 21 évesen vonult be a kassai hadosztályhoz tartozó Fenyvesvölgyére, határvadásznak. Onnan a hajasdi határőrségre vezényelték 1942. október. 27-én...
A két forintos
Az 1950-es évek szegény világában az emberek azt mondogatták, „csak annyi pénzünk legyen, hogy legalább sóra, kenyérre elég legyen.”
Dicséret 4.
Előzmény: Dicséret 3.
Az 1990-es évek elején a tiszalöki Hódiköt üzemet izraeli cég vette meg. Tiszalök és a környék települései örömmel fogadták a hírt és a lakosság foglalkoztatása területén nagy reményeket tápláltak.
A ló szeretete
„Feri” bácsi évtizedeken át volt a városi zártkert mindennapos munkása. Lovát szekerébe fogta, a szükséges mezőgazdasági szerszámokat felrakta, szántott, boronált, vetett, húzatott, terményt hordott rendelés és kívánság szerint.
Dicséret 3.
Előzmények: Dicséret 1., Dicséret 2.
Az ibrányi tanácsházán évente 100-120 szabálysértési eljárást kellett lefolytatni. Nem volt hálás feladat, de el kellett végezni. Annál is inkább, mert a felettes szervektől, ügyészségtől megkülönböztetett figyelemmel kísérték az ügyintézés törvényességet.
Dicséret 2.
Előzménye: Dicséret 1.
1972-ben a veszprémi Tanácsakadémián az utolsó évet tapostam, amikor vizsgaidőszakban meglátogatott bennünket, a három szabolcsit, Dr. Fábián Lajos a Megyei Tanács Vb. Titkára.
Dicséret 1.
Ibrányban az 1970-es évek közepén felkeresett egy faluszéli tanácstag. Azt kérte, hogy adjak neki rendkívüli szociális segélyt.
Megesett tűzeset 2.
A 70-es évek vége felé késő ősszel, egy napfényes szombat délután mentem az ibrányi tanácsházáról haza a Templomszegbe.
Megesett tűzeset 1.
Az ibrányi községháza és a mellette lévő tűzoltó szertár közelében, a fő utcán az egyik nagygazda gazdasági udvarán lévő pajtában tűz ütött ki.
Hattyú, a lelőtt kutya
A falopás történetét elmesélő tisztes Tiszavasvári polgár, újabb gyermekkori drámai történettel lepet meg, ami egyenes folytatása volt egy tanyán élő gyermek mindennapos kálváriájának.
Hálátlanság 3.
Előzménye: Hálátlanság 2.
Egyik alkalommal feleségem, jelenlétemben ecsetelte barátnőjének, de szerintem nekem szánta, hogy milyen rossz körülmények között él egy közös ismerősünk családja két gyerekkel, ráadásul az asszony beteges is.
Hálátlanság 2.
Előzménye: Hálátlanság
A rendszerváltás előtt nem sokkal egy áldott állapotban lévő kismama keresett fel a Tiszavasvári Városházán, fogadóórámon, s kérte kaphasson nagyobb bérlakást családja, mert a jelenlegi nekik és két gyermeküknek kicsi és rövidesen megszületik a harmadik gyerek is. A jelenlegi lakásuk ráadásul nedves, dohos és fényt sem kap a rossz tájolás miatt.
Hálátlanság
Előzménye: A hála halála
Pár éve egy városi rendezvény szünetében odajött hozzám egy hölgy, éppen egy ismerőssel beszélgettem. Elnézést kért, de a hivatalban nem akart zavarni, és kihasználja a szünetet, hogy velem beszéljen. Majd előadta gondját, baját.
A hála halála
"Hála, ha van hallhatatlan, ha elmarad, az a halála"
A legtöbb ember másokkal szembeni jótéteményéért nem vár hálát, nem azért teszi. Alapvető emberi tulajdonság, a másokon való segítés. Ott lapul minden ember természetében, de a rossz szándék is, no meg a felejtés, a hálátlanság is. Jótét helyébe jót ne várj, vallják a pesszimisták. Nekik van igazuk? Nem hiszem, de néhány történet mintha őket igazolná.
"Nagy ember" lettél 3.
Az előzmények itt olvashatóak: 1. rész, 2. rész
Váratlanul mentem haza, Vásárosnaményba. László öcsémet kerestem, de nem volt otthon. Lent halászott a Krasznán, a Langónál. Utána mentem, hiszen évtizedek óta nem jártam gyermekkorom kedves játszóterén.
"Nagy ember" lettél 2.
Ahogy az ember öregszik, egyre többször kell, s illik menni a temetőkbe szerettei, ismerősei, barátai sírjához. Ilyenkor találkozhatunk régi barátokkal, iskolatársakkal is, akik hasonló okból járják a sírkerteket. Halottak napján, a vásárosnaményi újtemető bejáratánál álltak néhányan, s beszélgettek.
Nagy ember lettél - folytatásban elmesélve
Kisvárosi, falusi helyen az emberek ma még erősen számon tartják, ha valaki körükből szerintük sokra vitte az életben. Egyfajta büszkeség keveredik az „én is lehettem volna, ha az életem másképpen alakul”, vagy „jobb tanuló voltam, jobb képességű, de nem volt szerencsém…” irigységgel. Ha ezt az irigységgel kevert figyelmet, tiszteletet kellő alázattal fogadja a valamilyen okból kiemelkedett iskolatárs, kortárs, falubeli, akkor a rokonszenv erősebb lesz. A nagyember lettél, sokkra vitted megjegyzéseket ezért is csínjával illik kezelni. Remélem nekem sikerült.
Szentmihályi szilánkok 5.
Előzménye: Szentmihályi szilánkok 4.
Szembesülés
Hamvas Miklós, szőlőskerti szomszédom úgy döntött, hogy kivágja a fél kertjét beárnyékoló diófáját. Ekkor tájt jött divatba a stihl fűrész és a fakitermelésben segített neki Róka István kertész szakember.
Szentmihályi szilánkok 4.
Szerző: Sulyok József
Előzménye: Szentmihályi szilánkok 3.
Paraszti bölcsesség
R. Kovács Laci bátyám mostanában lenne 100 éves. Hite szerint mondhatjuk: Isten nyugosztalja haló poraiban is. Alacsony, mokány, olyan 150 cm-es, piros arcú, mindig mosolygós, huncut szemű parasztember volt. Áradt belőle a paraszti bölcsesség, a segítő készség, és ahogy divatosan szoktuk mondani, az építő kritika is.
Szentmihályi szilánkok 3.
Előzménye: Szentmihályi szilánkok 2.
Földvásárlás
Az 1930-as években Virág Lászlóról Szentmihályon mindenki úgy tudta, hogy nagycsaládosként igen nehezen él. Ez meglátszott a gyerekek ruházatán, lakás körülményükön, életvitelükön is.
Szemtmihályi szilánkok 2.
Előzménye: Szentmihályi szilánkok
A lusta család
A gróf úr megengedte cselédeinek, hogy a család élelmezéséhez egy-egy tehenet is tarthassanak.
Szentmihályi szilánkok
Kié a címere?
Az öreg Orosz kemény, nyakas ember volt, nehezen tűrte, ha dirigáltak neki, vagy valamilyen igazságtalanság érte.
A mi Gyulánk
Ibrányban, a Templomszegből közismert volt a Mátyás család. Az életük úgy alakult, hogy a lányok nem mentek férjhez, a fiúk nem nősültek meg. Szüleik halála után is együtt éltek a családi házban, átellenben a Református parókiával.
Az ibrányi sportöltöző
Az 1970-es évek elején nagyon rossz állapotban volt az ibrányi futballpálya és a sportöltöző. A pályára az ÁFÉSZ Tüzép telepétől a Templomszeg sarkáig gyalogút vezetett keresztül. Ezért a futball labda a pálya e táján mindig rejtélyes gellert kapott, a játékosok is botladoztak a szintkülönbség miatt.
A TSZ párttitkár
Egy alacsony köpcös, kissé esetlen járású, de jó természetű ember volt 70-es években az ibrányi TSZ párttitkára. Olyan volt, akivel lehetett évődni, viccelni, mert csak órákra haragudott meg és nem volt haragtartó.
Perlekedő Józsi bácsi
Élt a Zovánban egy alacsony, idős ember, közel a 80. életévéhez, akit a környezete csak Perlekedő Józsi bácsinak nevezett, mert állítólag két szomszédasszonyát is a sírba perelte, semmiségekért.
Az idegen szó
Kissé kapatosan érkezett a volt ibrányi községházára egy férfi és mivel nem úgy intézték az ügyét, ahogy szerette volna, ezért szóváltásba keveredett néhai Bíró Lenke igazgatási főelőadóval.
Futi
Tanácstitkár koromban - az 1970-es évek közepén- sok gondot, munkát okoztak a mértéktelenül italozó, garázda elemek. Az egyik ilyen problémás személy volt az egyedül élő 50-55 év körüli Futi. Ibrányban mindenki csak így ismerte, szólította. (Igazi neve maradjon homályban.) Alig volt olyan hét, hogy valamilyen galibát ne okozott volna, s ne kellett volna valamiért eljárni vele szemben.
Megtörtént esetek: Az utcalány
Úgy tíz éve, egy ügyfélfogadási napon - kivárva a sorát - bejött az irodámba egy kissé molett, alacsony nő. Felismertem, hogy ő szokott a 36-os főúton, a Keleti-csatorna hídjánál, utcalányként posztolni. Ő viszont meglepődött, s visszaköszönés helyett, megdöbbenve kérdezte:
Politika a családban
Néhány éve egy távoli ismerőssel találkoztam, s a család, a nők, a sport kitárgyalása után, - ahogy az lenni szokott-, a politika került szóba.
Szigorúan titkos
Az irattár sarkában -1973-ban - egy penészes, nyirkos iratcsomót találtam „Szigorúan titkos 1950.” felirattal. Amikor kibontottam színes, vékony selyempapírokon vagy már nem használt nyomtatványok üres hátlapján furcsa körleveleket, utasításokat olvashattam. Mai ésszel bírva furcsának tűnhet néhány intézkedés.
Rövid történetek a régmúltból, amelyek érdekes információval szolgálnak egy már letűnt korról.



