szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Növények a lakásban és a ház körül

Sulyok Józsefné, 2012. márc. 11.


A lakásokban tartott növények csak akkor tartósak és díszítők, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a növény élőlény, s az életfeltételeket biztosítjuk számára. Levegő, víz, fény, hő és tápanyag nélkül nincs magasabb rendű növényi élet. Akármelyik hiányzik, hosszabb-rövidebb sínylődés után a növény elpusztul.

Növények a lakásban és a ház körül

Az életfeltételek között bizonyos összhang legyen. Vagyis ha az egyikből több jut a növénynek, a többi életfeltételt is emelnünk kell, ill. ha az egyik csökken, a többiből is kevesebbet igényel. Például a közismert leander nyáron a szabadban, tűző napon, tápdús földben, bőséges öntözés mellett fejlődik jól. Télen pedig fagypont feletti hőmérsékleten, kevés fény és nagyon mérsékelt öntözés mellett telel át. Tehát a fény és a hőmérséklet csökkenésével a vizet és így a benne oldott tápanyagot is mérsékeltük.

 

Levegő korlátlan mennyiségben áll a növény rendelkezésére, így nem okoz semmi nehézséget, mégis beszélnünk kell róla. Néhány növény nem tűri a szabad levegőt, mások a levegő mozgására (huzatra) érzékenyek. A szaporítást és átültetést követő időszakban pedig zárt levegőt kell biztosítanunk. A növényt üveglappal, üvegbúrával takarjuk, vagy a helyiségbe tóduló friss levegőtől védett helyre helyezzük.
Nagyobb gond a gyökerek levegővel való ellátása. Ezt a megfelelő föld, a jó termesztő edény és a helyes öntözés biztosítja. A laza, humuszos, morzsalékos föld nem válik tömötté, ha a benne a levegő és víz aránya jó.

 

A leveleket pormentesen, tisztán tartsuk. Ez nem csak esztétikai szempontból, de a növény levegő biztosítása miatt is fontos. A nagy levelű növényeket nedves, ruhával, szivaccsal töröljük tisztára. Az apró levelekből álló lombozatot tálba, kádba állítva, öntözőkanna rózsáján keresztül engedett vízzel por mentesítsük. Kannarózsa hiánya miatt, vízbe mártott kis seprűvel is próbálkozhatunk. Ajánlatos különösen a gáz, villany, központi vagy távfűtéses helyiségben vízzel telt edényt a fűtőtest közelébe helyezni, hogy a levegő páratartalmát fokozzuk.

 

A víz adagolása már nehezebb feladat. Legfontosabb a növény vízigényének és az öntözést befolyásoló körülmények ismerete. Általában a nagy és laza lombozatú növények több vizet igényelnek, mint az apró, molyhos vagy viaszbevonattal bírók. Napos időben, melegben, többet öntözzünk, mint árnyékban vagy borús, hűvös időben. Szárazabban tartjuk a növény az átültetést követően és a pihenési időben.
A jól adagolt víz mellett a növény zavartalanul fejlődik, ha kevés a víz, a levelek fonnyadnak, majd sárgulás után leszáradnak. A túlöntözés is sárgulást okozhat, a talaj levegőhiánya miatt.
Helytelen ezért, hogy a csép alatti tányérkába vagy díszcserépben víz áll. Ez csak néhány mocsári növénynél, mint például a vízipálma, megengedett.

 

Miről állapíthatjuk meg, hogy kell-e öntözni, vagy sem? Sokszor a talaj színe elárulja a vízhiányt, vagy tapintással érzékelhetjük azt. Jól bevált módszer a cserép kopogtatása, ha üres, kong, csengő hangot hallat, öntöznünk kell. Az öntözésre felhasznált víz ne legyen túl hideg. A sok ásványi sót tartalmazó kemény víz kényesebb növények öntözésére csak akkor alkalmas, ha állni hagyjuk, mert a levegő hatására a sók egy része kicsapódik. Ajánlatos ilyen helyen az összegyűjtött esővizet öntözésre felhasználni.

 

A vízigényhez hasonlóan a növény fényigénye is változó, származási helye és fejlődési ideje befolyásolja. A napos helyekről származó növények árnyékban vagy északi fekvésű helyiségekben csak sínylődnek. A fényhiány miatt megnyúlt, hosszú hajtásokat és levélnyeleket fejlesztenek, a virágzás csak gyér lesz, vagy teljesen elmarad. Bőven akad választék az árnyékot kedvelő növényekből, így a fényben szegény helyiségek és virágágyak is változatosan díszíthetők.

 

Árnyékolást igényelnek a fénykedvelő növények is a szaporítást és átültetést követő időben. A mi éghajlati adottságainkhoz hasonló helyről hozzánk került, s itt meghonosodott növények hőmérsékleti igényeinek kielégítése nem okoz gondot. Gondoljuk a szabadban élő fákra, cserjékre, hagymás és egyéb évelő dísznövényekre. Kevés kivétellel takarás nélkül kitelelnek. A hazánknál melegebb vidékről származók csak zárt, fagypont fölötti hőmérsékleten teleltethetők. Például a Földközi-tenger vidékéről és a hozzá hasonló helyről való növények télen 5-8 fokot igényelnek, tehát verandán, előszobában, esetleg világos pincében is tarthatjuk őket. Ilyen a legtöbb pozsgás, a citromfélék, a muskátli, leander, a fikusz, stb.

 

A szubtrópusi származásúak szobahőmérsékleten (16-20 fok) teleltethetők sikeresen. Ide tartozik a szobában tartott növények zöme, a tigrisnyelv, a fikusz, filodendron, aszparágusz stb. Trópusi növények közül keveset tarthatunk lakásban, mert hőigényük 20 fok feletti, s a levegő magas páratartalmát igénylik. Ilyen néhány ananász féle, buzogányvirág, kroton.

Legnehezebb e növények egyenletes hő-ellátása a tél folyamán. A központi fűtéses lakásoknál megoldott ez a kérdés, de sokkal több, kályhával fűtött helyiség van még szerte az országban. A dolgozó emberek legtöbbje, az egész napi elfoglaltság miatt, csak a késő délutáni órákban fűt be, a helyiség hőingadozása nagy, ezt a kényesebb növények megérzik. Az adott körülmények (fűtés, fekvés) nagy részben meghatározzák, milyen növényt hol nevelhetünk, tarthatunk sikeresen.




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.december 02., hétfő / 15:33

Ajándékba kaptam ezt a szobanövényt és szeretném tudni a nevét

2019.november 03., vasárnap / 14:41

Gyümölcsös az erkélyen

2019.október 21., hétfő / 21:21

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 11:33

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 07:22

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 19., szombat / 15:01

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 17:02

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 16:28

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia