Növények, virágok
Rózsa folyamatos pusztulása
Tisztelt Szakértő!
Kérném segítségét a következő problémával:
A rózsáim két éve elkezdtek pusztulni. Eleinte csak egy, majd egyre több. Gyanúm szerint a metszőollómmal tovább vihettem valami betegséget a még egészségesekre. A rózsák eleinte teljesen egészségesek, majd egy egy águk a végétől kezdve elkezd elfonnyadni, száradni. Ez az összes ág elszáradásáig folytatódik. A beteg mellett levő ágak eleinte egészségesnek tűnnek, de idővel azok is elkezdenek barnulni.
Kérném segítségüket a problémámhoz!
Köszönettel: Csaba
Virágzásindító túlzott használata
Tisztelt Szakértő!
Félfutó muskátli dugványt az ültetésüket követő egy hónappal, Vitaflora virágzásindítóval, az előírt hígítási arány szerint bekevert esővízzel öntöztem meg, de talán túl korai volt a vegyszerezés, még várnom kellett volna, hogy a növény jobban kifejlődjön, mert szerintem „leégett”. Kérdésem az, hogy levegyem-e a sárga leveleket, hogy minél előbb hozhasson egészséges hajtásokat, ill. hogyan hozhatnám a növényt a leggyorsabban helyre.
Köszönettel, Kármen
Ültetési terv
Kedves Mihály!
Meglepetten láttam hogy egy itteni olvasóanak ültetési tervet készített, szeretném megkérdezni hogyan vehetném én is igénybe a szakértelmét. Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel
Richárd
KOMA
Vetten egy zsák (10-15 l.) rododendron virágföldet 2500,-Ft az ára. A más virág földekhez képest nagyon drága.
Ha rododendron ültetéshez ások egy 60x60x60 as gödröt ah-hoz vásárolnom kellene 15-20 zs. földet ami 40 ezer forint.
Nem lehetne ezt olcsóbban meg úszni. Készíteni vagy szedni kellene valami erdőben? Esetleg úgy érlelni a komposztot, hogy a kémhatása megfelelő (4-5ph) legyen. Vagy egyéb módon savanyítani az általános virágföldet.
Jó ötletek kellenének.
Fehér üröm talán?
Szép napot!
Sok hasonlóságot mutat a fehér ürömmel ez az áttelelő növény, mely nálam sziklakertben díszlik.Utána olvastam, de a magassága nem stimmel,ezért bizonytalan vagyok abban, hogy valóban az-e aminek gondolom.
A képen előtte a bögrevirág, bájos rózsaszínben.
Köszönöm a segítséget
Erzsi
Lonc
Tavasszal 8 loncot ültettünk a telek keleti oldalán lévő drótkerítés mellé. Két tő a diófa alá került. Kb. egy hete elkezdett barnulni és száradni ez a kettő és már látom a jeleket a következőn is. Mi lehet ennek az oka? Ezek nőttek a leggyorsabban. Van egy kan kutyánk, ő néha levizelte a tövüket, de a többinak is.
Válaszukat előre is köszönöm!
Mi a neve?
Kedves Szakértő!
Horvátországban találkoztam ezzel a fácskával, 2m-nél nagyobbat nem láttam belőle. Gyönyörű a virága, akácfélének tűnik, de a neten nem sikerült megtalálnom. Tudna segíteni, mi lehet ez? Magokat hoztam, másfél hét után ki is keltek! Remélem sikerül őket "felnevelnem"! Köszönettel: Barna-Hideg Melinda
levendula
Kedves Szaktanácsadó!
Érdeklődni szeretnék, hogy a levendulaolaj kinyeréséről tudnak-e szakszerű leírást adni. Sajnos kereskedelmi forgalomban csak alkoholos kivonathoz tudtam hozzájutni, öülnék, ha esetleg ezzel kapcsolatban is kaphatnék tippet, hogy hol beszerezhető tiszta olaj.
Köszönettel: B
virág
Tisztelt Tanácsadó!
Nemrég kaptam ezt a virágot és nem tudom mi a neve, hogyan kell öntözni és hasonló dolgok!
Előre is köszönöm a válaszokat!!
Csodasövényem beteg!
Tisztelt Tanácsadó!Azzal a problémával fordulok Önhöz,hogy csodasövényemet meglepték zöld hernyók és már majdnem teljesen lerágták pár nap alatt a levelét! Mit tudok tenni elllenük? Kérem segítségét!
süllő-tündérhinár valamint rence
SOS kérdés...Barátnőmtől távollétében örökölt vizinövény szállitmány.. Hogyan kell elültetni ezeket a növényeket, vagy egyszerűen csak vizre kell bocsájtani őket a kerti tóbam?
rózsa
segítségedet szeretném kérni,
rózsafa csemetét vásároltam (90cm magas),de sajnos egyáltalán nem hozott rügyet csak lent a tőrésznél ahol a szár kezdődik (agol az oltás van) ott hozott három darab hajtást.
Kérdésem, mit csináljak azzal a három hajtással ?, közvetlen a gyökér felett van, (nem vad hajtás) ott ahol levágott rész látható, abból három ágú fa lesz? , vagy ha meghagyom bokorrózsa lesz belőle? Hogyan lesz belőle 90 cm-es magas?
Másik kérdésem a meglévő rózsabokrok levelei pöndörögnek és a levél végei kezd elszáradni, de látok rajta tetűt mivel permetezzem?
Köszi a választ
Mi baja az orchideámnak?
mi történt az ámbrafámmal
Van egy három éves Ámbrafánk. Idén tavasszal furcsa
bordák és kis bütyköcskék jelentek meg az ágain.Kérem
azonositsák ha ismerik.
Rajz kérése e-malben
Kedves Mihály!
Köszönöm, a címem: karpati.agnes@externet.hu
A legjobb lenne, ha PDF-ben tudnád küldeni.
Üdv: Ági
Ültetési terv kérése
Kedves Mihály!
Igénybe venném a felajánlott ültetési tervet. Küldöm a rajzot a szóban forgó területről.(Már többször elküldtem, de úgy tűnik nem kaptad meg.)A Keskenyebb terület 3,06m*4,74m, a szélesebb pedig 4,07m*4,47m.
Én leginkább örökzöld virágzó-, és sziklakerti növényekben gondolkodtam. Nem szeretem a tuját, a puszpángot és a kecskerágót sem. Ennek fényében remélem tudsz nekem segíteni. Várom ötleteidet.
Előre is köszönöm fáradozásodat.
Üdv: Ági
liget, facsoport
Kb. 15x15 méteres területre szeretnék erdőt, ligetet idéző facsoportot. Alpokalján, aránylag magas talajvizű, kissé agyagos, sík terület, melynek egyik szélén egy 8éves fűz van. A többi füves kert. Milyen fákat, és kiegészitésként cserjéket, javasolnának?
Előre is köszönöm a választ!
Szerelemvirág kiültetése és átteleltetése a kertben
Kedves Hajnalka!
A kezdőlapon közreadott cikkében meglepetten olvastam, hogy a szerelemvirág kint is átteleltethető? Ez nagyon jó hír lenne, mert elég sok gondot okoz nekem a benti teleltetés. Pont most ültettem át egy kisebb cserépbe, mert konstatáltam, hogy csak a gyökere növekedett, a tövek száma alig, és virágot is csak egy szálat nevelt. Nyáron nagyon jó helyet találtam neki, szép volt,de ritka. Télen mindig elveszíti a levelek nagy részét. Mire május elérkezik alig marad levele, az is gyengécske. Világos helyen van, de a téli időszakban nehéz megfelelő fényviszonyokat teremteni.
Igaz,ha kint telel, biztosan az összes levele lefagy.
Szeretném kérni további szíves tájékoztatását, valóban ki- merjem-e ültetni?
Küldök egy képet róla.
Köszönettel
Erzsi
Autóbehajtó helyett virágoskert
A járda és a kerítés között kb. 3 m-es távolság van, amit általában autóbehajtásra szoktak használni. A kérdésem a következő: Lehet-e erre a területre egyáltalán füvet és különböző növényeket, virágokat ültetni, telepíteni, vetni, vagy nincs értelme, mert a kétoldali beton miatt úgysem maradnak meg hosszú távon? Ha mégis lehet legyen szíves segíteni, mit érdemes ülteni.
Válaszát előre is köszönöm : Homonnayné Ági
rózsa metszés
Tisztelt Cím!Gyönyörú futórózsám van,de sajnos nemtudom,hogy hogyan kell metszeni.Eddig nem metszettem,de szeretném "kordában "tartani.Hogyan csináljam?Várom mielőbbi segítségüket. Tisztelettel Ruskó István
vaniliavirág leveleinek hullása
A vaniliavirágom bőven virágzott egészen október végéig. Miután elhervadtak a virágok (rengeteg volt)szépen levagdostam a növényről. Most azonban hullik a levele, kopaszodik, nem tudom, mit tegyek vele.
Válaszát köszönöm.
Milyen fajta a növényem?
hogyan lehet átteleltetni az afriai vagy csak sima napvirágot?
gyönyörú színeskben pompázott egész nyáron a napvirágom szép volt, dús, egész nap kapta a napot. Eltehetem-e télre vagy sem ?
Miért kopaszodtak meg a rózsatövek?
Üdvözlöm Önöket!
Hétvégeken járok a telekre, az idén tapasztaltam először, hogy fokozatosan lekopaszodtak a (tea) rózsatövek. Tetűt, egyéb rovarokat nem láttam. Az utolsó virágokat már levél nélkül hoztam haza.
Köszönöm a segítséget!
mi a neve, nálunk megél-e
Szubtrópus
Szubtrópusi éghajlatra(FL) költözöm, és foglamam sincs róla minek az ültetésével érdemes ott megpróbálkozni.Paradicsom? Paprika? (Hiszen ezek őshazája arrafelé van...?) Milyen fűszernövényeket, virágzó virágokat, fákat lehet ilyen párás, csapadékos vidéken nevelni?
Szárazvirág magok
Érdekes, szárazvirág növényeket keresek,Lehet mag vagy tő.
példál pénzvirág-júdáspénz, stb., vagy egyéb más növény, amelyek ritkaságok, nem általánosan elterjedtek. Köszönettel várom a jelentkezéseket email címemre.(esetleg fotóval) Cserébe szívesen felajánlok más növényeket, megegyezés szerint.
erzsma@freemail.hu
Előre is köszönöm.
Mayerné Erzsi







