Pulpituson

Szerző: Sulyok József Létrehozva: 2010. január 08.

1991 januárjában, Tiszavasvári ismételt várossá válásának 5. évfordulóját ünnepeltük. A Művelődési Házban zsúfolásig megtelt nagyteremben visszaemlékezésekkel, beszámolókkal, kitüntetésekkel, szép műsorral emlékeztünk. Az akkori általános szokás szerint a rendezvény első részében a meghívott országos, megyei és helyi vendégek, vezetők részvételével díszelnökség foglalt helyet a színpadon.

A rendezvény kezdete előtt néhány perccel, a szervezéssel megbízott egyik munkatársam jelezte, hogy most érkezett a hír, egy megyei meghívottól, hogy váratlan, előre nem látható okból nem tud eljönni. Majd rögtön javasolta, hogy vegyünk le egy széket a szépen feldíszített asztal mögül, mert attól nincs rosszabb látvány, ha üresen marad egy hely.

Egy váratlan ötlettől vezérelve azt találtam mondani, hogy ne vegyünk le széket a színpadról, hanem keressenek meg a teremben egy köztiszteletben álló, idős embert, és kérjék fel, hogy üljön be a díszelnökségbe. Úgy is történt.

Az előtérben gyülekezők között megtaláltak és felkértek, egy akkor 80 év körüli, bűdi bácsikát, hogy foglaljon helyet a színpadon. Meglepődve, kissé szabadkozva kérdezte, mért éppen ő, majd elfoglalta helyét az elnökségben.

A jubileumi rendezvény jól sikerült. A rendezvény második részében a Művelődési Ház első sorában foglaltak helyet az elnökség tagjai. A rendezvény végén az országos, megyei vendégeket kísértem ki a teremből, amikor a bűdi bácsika meghatódva, könnyes szemekkel odalépett hozzám és azt mondta:

- Megöregedtem, de engem még ilyen megtiszteltetés soha sem ért. Egyszerű emberként felülhettem a pulpitusra. Mivel érdemeltem én ezt ki? Sohasem fogom elfelejteni ezt a figyelmességet. Már most a teremben többen gratuláltak az elismeréshez, és ki tudja hány irigyet szereztem.

Néhány keresetlen szóval hárítottam el hálálkodását és nem árultam el, hogy egy spontán ötletnek és a véletlennek köszönhette ezt az addig soha át nem élt élményt.

Később is többször eszembe jutott rendezvények szervezése alkalmából ez az eset. Annak, aki mindig a pulpituson ül, bizony már néha terhes az állandó szereplés, a reflektorfény. Én is így voltam ezzel. De megértettem a történtekből, a figyelmesség fontosságát. Nem volt véletlen, hogy a tíz és húszéves jubileumi ünnepségeken „egyszerű” polgároknak, munkában, tisztességben megöregedett embereknek is megköszöntem életművüket.

Azoknak, akik nélkül egyetlen település sem élhetett és fejlődhetett. Így kapott kitüntetést az órás, a postás, a fodrász, az ács, a zenész, a kőműves, a takarítónő, a sportvezető, a kereskedő, a gyári munkás, a védőnő, a bádogos, a háztartási gépszerelő, a polgárőr, a népművelő, a kertész, stb.

Sohasem felejtem el, ezeknek a hetven év körüli embereknek meghatódott tekintetét, amikor kissé nehézkesen, néha segítséggel feljöttek a színpadra, hogy átvegyék tőlem a kitüntetést. Fényképek, videó felvételek őrzik emléküket családjaik archívumában, mert többségük már a Mindenség gyalogútját járja. Köztük az 1991-ben kiválasztott bűdi bácsika is.

Kapcsolódó cikk: