szépzöld

Saláta, az egyszerűen nagyszerű - Videóval

Sulyok Józsefné, 2011. máj. 23.


A saláta a világ egyik legnépszerűbb zöldsége. Rendkívül változatos formákban létezik, a nálunk hagyományostól a jégsalátán keresztül egészen a vörös levelű salátáig. A salátát már az ókorban is ismerték, és szerették, akkoriban főleg vadon nőtt.

Saláta, az egyszerűen nagyszerű - Videóval

 Kis-Ázsiában, a Kaukázus vidékén, Türkméniában (Türkmenisztán) és Iránban még ma is előfordulnak szabadon élő egyedeik. Herodotosz beszámolója alapján a perzsa királyok asztalán már i. e. 6. században ott volt a saláta, egy évszázaddal később pedig már a görögök is élvezettel fogyasztották. Ezzel egy időben Kínában már termesztették is, és úgy gondolták, hogy fogyasztása szerencsét hoz. A rómaiaknál elsősorban a kereszténység elterjedése után lett ismert. A középkori Itáliában a saláta népszerűsége nem csökkent, jól ismert volt még Franciaországban és más európai országokban is. Észak-Amerikába Kolumbusz Kristóf második útjakor, 1493-ban jutatta el, rá egy évre már a Bahamákon termesztették. Kaliforniában a 17. századtól foglalkoztak salátaültetvényekkel, de ugyanebben az évszázadban eljutott Brazíliába is.

 

A saláta - Lactuca sativa - népszerűsége azóta sem csökkent, mely egyaránt köszönhető különleges ízének és viszonylag könnyű termeszthetőségének. Ezt tovább erősítette a fajták nemesítése és a betegségekkel szembeni ellenálló képességük növekedése. A salátafogyasztás minden korosztálynak ajánlott, ugyanakkor két veszélyre is fel kell hívni a figyelmet. Az egyik problémát a rosszul megmosott salátalevél okozhatja, mellyel kapcsolatban több, súlyos bakteriális fertőzésről számoltak be. A másik veszélyforrás a véralvadásgátló szereket szedő beteget érintheti. A saláta gyógyhatásait régóta kutatják, és számos, a szervezet részére előnyös hatásról számoltak be idáig.

 

A salátalevél a legtöbb növényi ételhez hasonlóan igen jó antioxidáns hatással bír, habár ez a tulajdonága elmarad a paprika, vagy a brokkoli antioxidáns védelmétől. Azt is kimutatták, hogy három napos hűtőben való tárolás oly mértékben csökkenti a benne lévő hasznos anyagok mennyiségét, hogy lényegében nem képes növelni a szervezet antioxidáns védelmét. Ennek alapján mindenképpen érdemes frissen szedett salátát fogyasztani. Fel kell hívni a figyelmet azonban, hogy a jégsaláta antioxidáns hatóanyagtartalma csupán töredéke a zöld vagy vörös levelű változatének.

 

A saláta rákelleni hatását több rákkutatással szemben is igazolták. A vastagbéldaganatok esetében a növény magas lutein szintje, valamint magas béta-karotin tartalma játssza a fő szerepet. Valószínűleg ennek köszönhető az is, hogy a gyomorrák kifejlődésének megakadályozásában is bizonyítottan hatásos a saláta. Meglepő, de a saláta úgy tűnik, védelmet nyújt a tüdőrákkal szemben is.

 

A saláta igen gazdag A- és K-vitaminban, melyek számos alapvető élettani folyamatért felelősek. Az A-vitamin igen erős antioxidáns hatású vegyület, a salátából való felszívódását olajos öntettek nagymértékben fokozzák. Kimutatták, hogy az olajos öntet nélkül fogyasztott salátából az A-vitamin hasznosulása minimális vagy akár egyáltalán nem szívódik fel. A másik fontos vitamin, a K-vitamin, amely a véralvadáshoz és a csontok egészségéhez szükséges.

 

Csípőtöréses eseteket vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeres salátafogyasztás nagymértékben csökkenti csontritkulásból eredő csípőtörések számát.
Egyre gyakrabban fordul elő, hogy az élénk, nehezen kezelhető gyerekeket hiperaktívnak minősítik. Ezt viselkedési problémának tekintik, mégis egyes vélemények szerint az étkezéssel is befolyásolható. Egy holland vizsgálat szerint, ha ezeknek a gyerekeknek csupán néhányféle élelmiszert (rizs, körte, saláta, pulykát) tartalmazó étrendet biztosítunk egy-két hétig, akkor viselkedési rendellenességük csökkenthetőek.

 

A salátát a népi gyógyászatban számos területen alkalmazzák. Javasolják fejfájás, alvászavar, szorongás, emésztési panaszok és légúti problémák kezelésére. Mindezeket azonban tudományos módszerekkel egyelőre nem bizonyították.

 

Hogyan készül? Vízben termelt saláta

 

 

Kapcsolódó cikk:
Saláta, a zöld vitamin

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2017.augusztus 13., vasárnap / 15:58

Flamingó levelei sárgulnak ill. a szárán vmi ragadós (talán tetü) található.... Mivel tudom rendbe hozni??

2017.augusztus 01., kedd / 12:36

Kiskertek, házikertek időszerű növényvédelmi teendői (7)

2017.július 29., szombat / 10:22

Costa Georgiadis, a kertek szerelmese

2017.július 26., szerda / 13:55

Mekkora dózisban alkalmazható a Puma Extra pázsitok egyszikű gyomirtásakor?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia