Egyéb

Búzacsíra

Kedves Szépszöld.hu! Én egy 18 éves fiú vagyok és nagyon allergiás a pollenekre. Most kezdődnek a tüneteim és egy ismerősöm ajánlotta hogy egyek búzacsírát mert az nagyon jó az allergiára. Azt szeretném kérdezni hogy ez valóban így van? A másik kérdésem meg az hogy olvastam hogy ez a búzacsíra női hormont tartalmaz, nem lesz ebből valami problémám?

Miért hullik le a megy most így zölden a megyfámról?

TISZTELT SZEPZÖLD.HU! A MEGGY FÁRÓL MOST ZÖLDEN HULLIK LE A ZÖLD MEGGY.MI AZ OKA,ÉS MIT LEHET ELLENE TENNI? VÁLASZUKAT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM. ÜDVÖZLETTEL.: BOHUS JÁNOS

őszibarackfa

Tisztelt Szépzöld.hu! Nagyon kezdő kertészek vagyunk, tavaly ősszel vettük a telket. Márciusban vettünk egy őszibarackfát, amelyet el is ültettünk, illetve vissza is metszettünk. A fa rendszeres kap vízet, napos helyen van, de semmit nem csinál! Nem hoz sem rügyet, sem hajtást. Az egyik ág végéből ismételten vissza vágtam, hogy megnézzem él e még a fa, és teljesen nyers volt az ág - tehát véleményem szerint él. Létezik, hogy az első évben nem csinál semmit? Köszönettel, Gabi

Direkt déli napsütés

Déli fekvésü beton lépcső dekorálásához balkonládába milyen virágot ültethetnék? A lépcsőt nem használjk, az ajtót befalazták.

Vajon mi lehet?

Kedves Szépzöld! Ez úton szeretnék újra tanácsot kérni Önöktől. Nem rég új lakásba költöztünk melyhez tartozik egy aprócska kert is. A kertben van a képen látható növény is. A növényt ami valójában fogalmam sincs hogy mi lehet, nem szeretnénk kiásni, viszont így, nem tudom, hogy "szedjük renbe". Láthatólag az előző lakó hagyta, hogy "szabadon" fejlődjön a növényke. Kérném, hogy ha tudják mi a növény pontos neve írják meg nekem. Előre is köszönöm.

veteményesben pajorfertőzés

Tavaly költöztünk kertes házba. Veteményezés előtt talajfertőtlenítést (is) végeztem.Ennek ellenére tavaly is, de az idén sokkal erősebben fertőzött pajorral a kert. Gyakorlatilag mindent kirágnak. Mit tehetek ? Köszönöm Kisjasi

Milyen növény lehet?

Milyen növény lehet? A segítségüket szeretném kérni, hogy mi a neve a képen látható növénynek. Szeretném tudni az igényeit is. Pár hete kaptam, de már egy kicsit lógatja a leveleit és egy picit kezd besárgulni a levél széle. Nem szeretném, ha elpusztulna, kérem válaszoljanak.

vegyszer, amely egyben moly és tetüírtó

Kérem szíveskedjenek olyan vegyszert ajánlani ami moly és tetű irtó egyben. A barackosunkban eddig a jól bevált CHINETRIN 25 EC-t használtuk, de beszüntették a forgalmazását. Szeretném kérdezni mit tudnának ajánlani helyette. Valamint az évek óta visszatérő levélfodrosodást mivel lehetne megszüntetni. Köszönettel Vicze Ferencné

Korallvirág

Üdvözlöm! Van két korallvirágom, mind a kettő szépen virágzik, de sajnos megtámadta a viaszos pajzstetű. Mivel tudnám kiirtani őket??

Bonsai fám

üdvözlőm! Kaptam karácsonyra egy szép Bonsay fát, a szobámba tartottam és lehullott az összes levele . Lehet hogy melege volt? Hogyan tudnám életre kelteni?

Méhbefogás

Tisztelt Hölgyem/Uram Mint méhész: Iskolák, ingatlanok, nyaralók, közintézmények, teraszok, parkok. Méh és darázs mentesítést vállalok: lakásokban, fában, padlásra, kéménybe, és más lehetetlen helyre beköltözött méhek eltávolítását, darazsak, lódarazsak, dongók irtását. Illetve kertbe letelepedett méhrajok befogását, begyûjtését.A Budapesti tûzoltóság megbízásából és a katasztrófa védelmi hatóság megbizásából is hajtok végre ehhez hasonló feladatokat. Max 24 órán belül a címzetthez érkezek 06 70 555 55 57

Mi a neve?

Mi a neve? Kedves szakértő! Horvátországban készítettem a mellékelt fotót. A fotón lévő lila virág nevét szíveskedjen megadni. Próbáltam utánajárni, a kék hajnalkához hasonlít a növény formája, de a színe eltér, ez inkább lila, mintsem kék. Mindemellett a kék hajnalkáról azt olvastam, hogy az kúszónövény, a képen látható virág inkább balkonnövény.

Borosotyán futó

Szeretnék a kertembe borostyánt ültetni a kerítésre. Azt szeretném kérdezni, hogy a szomszédtól kérjek erre engedélyt vagy nem fog átfutni az ő kertjébe?

Rhododendron betegség

Rhododendron betegség A fagyok elmúltával még egészségesek voltak a levelei, a hideg hatására összesodródott levelek kisimultak, majd két hét múlva a képen látható elváltozás történt.

korallvirág

Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy van 2db korallvirágom, szépen virágzik mind a kettő azzal nincs is gond, csak a virágai amelyik száron vannak nagyon felnyurgultak. Ráadásul már nem is olyan dús a virága mint amikor kaptam őket... Ez mitől lehet? Maga a virág dús kis bokrot alkot. Tavaly is virágzott és ugyan ez volt a gond, pedig visszametszettem az elvirágzott részeket. Mit csinálok rosszul? Köszönöm válaszát!

A Szépzöld kvíz 6. fordulójának nyertese: Tóth Vadkerti Éva, Bácsalmás

A Szépzöld kvíz 6. fordulójának nyertese: Tóth Vadkerti Éva, Bácsalmás

Borágó

Borágót szeretnék vetni. Hol lehet maghoz jutni, hol lehet vásárolni?.

Orchidea a szárán nem virágot, hanem levelet hozott. Miért?

Az orchideám 1 évvel ezelőtt virágzott el. A szárai nem száradtak el, vártam, hogy újabb virágokat hozzon. Azonban virág helyett a szárak közepénél leveleket hozott amiket szépen nevel. Mit tegyek vele? Kérnék szépen tanácsot. Azt szeretném ha virágozna.

kukorica sörközébe vetés

Tisztelt Válaszadó! Szeretném megtudni, hogy a kukorica sörközébe lehet-e korai burgonyát, cukkinit,patisszont,rézvirágot, kaukkfüvet, bazsalikomot, citromfüvet, körömvirágot, és úgy egyáltalán mi a sorközi vetésnek a lényege, ha lehetne bővebben. Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel: Andrea

Cikász

Cikász Üdvözlöm! Van egy kb. 2 éves cikászom! Bármit csinálok vele, elszárad a levele. Próbáltam már több vízzel, kevesebbel, napos helyen, félárnyékba.. Mit rontok el?

milyen virágot?

Tisztelt Szakértő! Milyen szobanövényt ajánlana egy nem túl meleg, viszont meglehetősen száraz levegőjű panellakásba? Köszönettel, Edina

orchidea

Üdv.Azt szeretném megtudni mitől barnulnak meg az orchideák felső gyökerei,és mit kell velük csinálni?Egyébként szépen fejlődnek.Rendszeresen párásitok,csendes ásványvizzel,és elegendő fényt is kapnak.

Isler készítése

Isler készítése

Egyik kedves olvasónk - Bodnár Mónika - elkészítette az Isler karikát, az itt található recept alapján: http://www.szepzold.hu/isler_karika Gratulálunk és köszönjük a képet!

Ketművelés

Üdv. A Kertművelés földmunkák nélkül cimű cikkben a hozzászólásoknál irtam egy rovid leirást a konyvel kapcsolatosan de sajnos másfél hónapja várom az ön válaszát de még nem kaptam. szeretném ha kapnék egy választ a kérdésemre. Köszönöm

Régi emésztőgödör tartalma alkalmas e trágyának, vagy talajjavításra?

10 évvel ezelőtt bevezették a csatornát, azóta használaton kívül van az 1950 ben készült kibetonozás nélküli emésztőgödör. Nem kellett soha szivatni, a víz mindig el tudott szivárgni. Most fekete színű földszáraz anyag van benne. Érdemes e ezt az anyagot kiszedni belőle? Hasznosítható e a kertben valamire? Előre is köszönm a választ.

mikulás virág

Tisztelettel kérdezném, hogy mi a baja a mikulásvirágnak, ha a levelei összepöndörödnek, sárgulnak és lehullanak. Minden évben szoktam venni a lakásba 1-1 mikulásvirágot, és nagyon sokáig szépek lesznek, mindíg ugyanott tartom őket, de ezek az ideiek már másnap tönkrementek, még van egy, de az is nagyon silány. Válaszát előre is köszönöm.

orchidea penész?

Üdvözlöm! Szertném megkérdezni! Az otthonomban van több mint 30 db. orchidea( Phalaenopsis), és néhányon észre vettem, hogy a levél ahonnan ki hajt vagy a levélen fehér penész szerű valami van! Mi ez , és hogyan tudnám eltüntetni róluk, sőt van már egy olyan is amit teljesen ellepett ez a fehér valami! Mit tegyek, hogy ne menjenek tönkre? Valami szer kell esetleg? Félek, hogy elvesztem a virágaimat! Köszönöm a sgitséget! Tisztelettel fekete Lajosné

Szobanövenyek

Fa tüzelésü lakásunkba sok virágom kipusztul a tél folyamán.a levegó mitt lehet?sokat szellöztetek kicsi a légtér.márti

Majomkenyérfa virágzása.

Tisztelt Szakértő! Van egy majomkenyérfám és virágzik nem tudom menyi idős lehet, mert örököltem az Édesanyámtól és emlékeim szerint ez nagyon régen megvan és még nem nem virágzott. Azt szeretném megkérdezni, hogy hány éves korában kezd virágozni. Köszönöm a válaszát. Üdvözlettel Kőszegi János.

hóvirág

Kaptam egy csomó hóvirághagymát.Cserépbe szeretném ültetni.Mikor alkalmas az ültetés,hogy tavaszra virágozzék? Üdvözlettel Klára

Szepzold.hu: már a Facebook-on is!

Szepzold.hu: már a Facebook-on is:

http://www.facebook.com/#!/pages/szepzoldhu/201391496605252

Ha tetszik az oldal lájkolj bennünket!

a Szépzöld csapata

Fűvesíteni szeretnék eg y 270nm-s kertet. Érdemes-e most még letelepíteni a 15 cm termőtalajt, s ha igen hol lehet ilyet kapni?

T. Szakértő! Még októberben szerettem volna füvesíteni, de technikailag nem sikerült. A kert füvesítendő részén egy 15 cm-es sik talajú,gyommentes teknőt készítettem az új, trágyás, fertőtlenitett minőségű új talajtakaró elhelyezésére. Célszerű ezt még most beszerezni és kihelyezni? Hol lehet ilyen földet vásárolni (35köbm)és mennyiért? Esetleg fűmaggal kevertet is lehet kapni? Érdemes ilyet novemberben kihelyezni? Vagy tavasszal kell inkább vetni rá és azt gondozva felnevelni? Előre is köszönöm válaszukat, ha lehet emailben. tisztelettel Baukál Gábor


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház