Szobanövény

Mit lehet vele kezdeni?

Mit lehet vele kezdeni? Boltból vásárolt jácintjaink már elvirágoztak. Lehet e a hagymáival kezdeni valamit, vagy egyáltalán érdemes e? Ha igen, mit kezdjünk vele? Köszönöm.

Mi ez?

Mi  ez? Üdvözletem! Kb 2 éve van meg a képeken látható növényem. Hipermarketben vettem, sem a neve, sem gondozási utasítás nem volt rajta, de gyönyörűen növekedett. Idén télen elkezdte hullajtani a leveleit, ezért a hűvös konyhából behoztam a szobába (állandó 26°C). Most a levelei száradnak el, közben pedig 2 új hajtása szépen nő. Kevés víz szinte mindig van az alátétben és minden nap permetezem. Kíváncsi lennék a növény nevére és mit tehetek érte? Másik kérdésem sugáraráliámra vonatkozik, ami kb 2 éves, gyorsan, szépen nő, folyamatosan hoz új leveleket, de nem rég néhány levelének a végén barna folt jelent meg. Mi lehet ennek az oka? Egyik sem kap tápoldatot, kapjanak? Mindkettőt tavasszal átültettem. Előre is köszönöm a választ!!!

Schefflera

Kedves Bényeiné!
Szíves tanácsát szeretném kérni. Most 1 éves a Schefflerám, ő a szemem fénye. Sajnos kettőt már sikerült eltennem láb alól, egyiket túllocsoltam, a másikat meg alul... Majdnem ezt is megöltem tavaly, de szerencsére egy kollégám elmondta, ő hogyan locsolja a munkahelyen tartott Scheffleráját, és a tanácsait követve, az enyém is magához tért. Sajnos az alullocsolástól elkezdte hullatni a leveleit, "ágait" tavaly, alig, hogy megvettem... Aztán hihetetlen iramban hozta az új hajtásokat, azonban még maradtak rajta "kipattant rügyek", amik már nem hajtottak ki az ősz közeledtével. Idén azonban mindössze 2 új hajtást hozott. Egy, már miniben fejlődésnek indult, aztán megállt, és el is száradt. A növény  hátul tök kopasz, a tavalyi nem megfelelő öntözésemnek köszönhetően. Csakúgy, mint tavaly, miután már megfelelően öntöztem, és ontotta az új hajtásokat, idén is nyárra az ablakhoz tettem, hogy több fényt kapjon, azonban bármit is teszek, csak nem akarja hozni az új hajtásokat. Gondoltam, a földjét 1 év után úgyis frissíteni kell, hát átültettem 1 hete, hátha a másik már kimerült, de így sem történik semmi. Hetente 2x locsolom, így a földje mindig nedves, sosem száraz, de nem is túl vizes. Mit csinálok rosszul???
Szíves válaszát előre is köszönöm!
Nika

Mi a neve?

Mi a neve? A képeken látható növény nevét szeretném megtudni. Köszönöm!

Avokádóm levelein sárga foltok jelentek meg, szélei pedig barnulnak... :(

Avokádóm levelein sárga foltok jelentek meg, szélei pedig barnulnak... :( Tisztelt szakértő! Sikerült magról két szép avokádó növényt szaporítanom, melyekkel eddig semmi gond nem volt. Egy héttel ezelőtt a levlek fonákján egyre több napfény kezdett átszűrődni, mintha vékonyabbá vált volna a levél, majd a levelei felszínére pillantva az átellenes oldalon sárga foltok jelentek meg. Eme sárga foltok egyre csak szaporodnak, a fertőzéssel immáron legalább öt levél érintett. A beteg avokádóm mellett tartott másik avokádómnak kutya baja, a fertőzött növény is ezt leszámítva egészségesnek tűnik, most hozott három új levelet. Érdeklődni szeretnék, mi állhat a sárga foltok megjelenésének hátterében s mi a teendő annak érdekében, hogy még sokáig gondozhassam szeretett növénykémet. Ami különösen aggaszt, hogy a fertőzéssel elsőként érintett levél széle immáron barna színbe kezd átfordulni... :( Mielőbbi válaszáért előre is köszönettel: János (ui.: a levelek felszíne kissé poros lévén, nem mertem eddig megfürdetni avokádóimat, féltem nem fogják szeretni)

Diffenbachia

Üdvözletem!
A segítségét kérném, kb 1-2 hónapja a diffenbachia növényem alsó levelei el kezdtek lekókadni és elsárgulni. Most már aggasztó mert lassan több lesz rajta a sárga mint a zöld levél.
Kb 2 hónappal ezelött ültettem át egy nagyobb cserépbe mert az előző már kicsi volt neki. Emlékezetem szerint már akkor is volt egy-egy sárga levele.
Kérem segítsen hogy menthetném meg a növényem életét.
Mielöbbi válaszát várva, köszönettel:
Jolcsi

Kókusz pálma


Tisztelt Hölgyem!
Barátnőmnek vettem egy Kókusz pálmát, sajnos kicsit körültekintetlen voltam ebben a témában. Lenne pár kérdésem a tárolásával, nevelésével kapcsolatosan.
1. A vett pálmát át kell-e ültetni, ha igen akkor míly módon? A kókusznak a föld felett vagy alatt kell-e lennie? Mindkét verzióról olvastam már a neten. A mostani cserepe mintha kicsit kicsi lenne a növénynek. Az átültetéshez milyen földet javasol, ha szükséges?
2. Miután ez a növény is panelba kerül, jól fogja viselni az ottani klímát? Meleg van, és napfényes a lakás. Öntözéséről tudna nekem információt szolgáltatni? Milyen gyakran kell öntözni?
3. A növény milyen bánásmódot igényel?
4. Remélem eljön majd az az idő, amikor ki fogja nőni a lakást, ebben az esetben a növését hogyan lehet majd kordában tartani?
Köszönettel:
Balázs

Levél barnul és elszárad

Levél barnul és elszárad Tisztelt Szakértő! Képen látható pálmám 18 éves. Eddigi élete során összesen talán 8-10 levelétől vált meg. Október első hetében kénytelen voltam átültetni, mert kidőlt előző virágtartó edényéből és egy újat, sokkal nagyobbat kellett beszereznem. Átültetés után egy hónapig úgy tűnt minden rendben van, azonban kb. 2 hete a levelein barna foltok jelentek meg és 8-10 levél el is száradt teljesen. A megjelenő barna foltok a levél végén, körkörösen vannak jelen és a kör szélén világosbarna színűek, innen terjed tovább a barnulás. 90 literes edényben van jelenleg, hetente egy alkalommal locsolom - ahogy eddig is - kb. 1,5 liter vízzel, fele az alátétbe, fele a földre, úgy, hogy mindenhova jusson. Előre is köszönöm segítségét! Bízom benne, hogy szakértői segítséggel sikerül megmentenem!

Megmenthető még?

Megmenthető még? Kb. 3 hónapja lettem figyelmes, hogy valami apró röpködő bogár van a levegőben - nagy nehezen rájöttünk, hogy az egyik pálmáról jönnek. A pálma tönkrement - igaz, már korábban is haldoklott. Ám ezek a röpködő rovarok (?) rátelepedtek az összes növényre a lakásban. Ragasztós háromszögeket vettem, a növények még élnek, de a bogarak valahogy nem akarnak eltűnni véglegesen. A föld felszínén vattaszerű képződmények is vannak. Mit tegyek? Váljak meg az összes növénytől? (valószínűleg már mind fertőzött lehet..) Vagy ültessem át mindegyiket? (Tavaly előtt ültettem át őket.) Kérem a segítségét, köszönöm előre is!

Haldokló mandarinfa palánták

Haldokló mandarinfa palánták Üdvözlöm! Egy éve, télen ültettem (valójában csak szórakozásból, nem gondoltam, hogy kihajt) néhány mandarin magot, és kora tavaszra 4 mag szépen kihajtott. Elkezdtem nevelgetni, általános virágföldben, meleg, fényes helyen tartom, szép nagyra nőttek, kb. 10-15 cm között vannak. Ősz végén-tél elején azonban elkezdték hullatni a levelüket, kettő már csak csonk, egyen még vannak levelek, egy pedig még szinte teljesen ép. Csatolok egy képet a nyári burjánzó állapotról és kettőt a mostaniról. Mi történik velük? Igényelnek különleges bánásmódot, vagy mit kellene tennem velük? Meg lehet még menteni őket? Előre is köszönöm szépen a választ!

"Pompás kutyatej"szaporitása

Üdvözletem!
Lenne egy kérdésem:pontosan MELY részét kell levágni a "pompás kutyatej"-nevű,tüskés-leveles szobanövénynek?
Van egy szép kutyatejem,5 szára van,-egy vastag főszár és az abból elágazó mellék-szárak-amiknek az alja ugye kissé fás,tüskés,felette meg zöld,leveles.A legtetején szokott virágozni.
Pontosan HOL kell tehát levágni és miután levágtam,még mi a teendőm?Mindegy az év mely szakában akarom szaporitani?
Válaszát előre is köszönöm!

Orchidea betegsége

Ajándékba kaptam egy gyönyörű orchideát,amit elleptek a pajzstetvek,pedig megpróbáltam figyelni a gondozására,nem tudom,mit rontottam el.Mi az oka a tetveknek? Köszönöm a válaszokat.

Zamiaculcas


Kedves Bényeiné!
 
A segítségére lenne szükségem, mert van egy gyönyörű zamiaculcas növényem, ami láthatóan jól érzi magát - nagy hajtást hozott a közelmúltban, majd abból hatalmas levelet. Ám most átültettem egy kicsit nagyobb cserépbe és észrevettem, hogy a gyökerei között penészes foltok találhatók. Nagyon szeretem és nem szeretném, ha elpusztulna....vajon mitől lehet ez és tudok-e egyáltalán tenni ellene valamit? Úgy érzem, hogy nem locsoltam túl, de most már egyáltalán nem merek neki vizet adni.
 
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Heni

Kérdés

Kérdés Küldenék én önöknek egy Fényképet, egy szobanövényünkről. Nagyon szép, de nem tudjuk a nevét. Ha tudnának segíteni, megköszönnénk. Üdvözlettel! Nagy János

Mi a neve

Mi a neve Tisztelt szakértő! Küldök egy képet, ennek a virágnak szeretném megtudni a nevét. Köszönöm.

rákvirág betegsége

rákvirág betegsége Üdvözlöm! A rákvirágom tavasz óta hozza az új leveleket, de az új levelek egy része, és 1-2 régi levél is elsárgul, majd elszárad. Azt gondoltam, hogy biztosan a száraz, meleg, árnyékosabb szobában nem érzi jól magát, ezért nyáron világosabb,helyre tettem át,és elkezdtem vízzel permetezni a leveleit. A helyzet azóta sem változott, ezért elkezdtem most tápoldatozni 2 hetenként és friss földbe ültettem. Csatoltam képeket róla. Mi lehet az oka a fenti problémáknak? Segítségét előre is köszönöm! Anikó

mi lehet a bogár neve?

mi lehet a bogár neve? Tisztelt szakértő! Pár napja találtam egy bogarat a nappalibna a párkányon, ma szintén de már a kanapén.nem tudom, mi lehet a neve és hogy mi lenne a megoldás, hogy megszabaduljak tőlük. Válaszát előre is köszönöm! A képen látható fekete bogár, sárga csikokkal.

Nem tudom

Nem tudom Szeretném megtudni a növényem nevét ha valaki felismerné,mert sajnos nem tudom,és hiába kutatok az interneten nem találom.Köszönöm előre is.

Gyönyörű! Bilbergia virágzásban

Gyönyörű! Bilbergia virágzásban

Ritka, hogy ilyen sok virággal hálálja meg a gondos ápolást!

Fikusz Robusta betegsége

Fikusz Robusta betegsége

 

Tisztelt Szakértő! Kolléganőm hozott egy fikusz robustát, amely elmondása szerint már otthon sem érezte jól magát. Sajnos nem tudtunk rájönni mi lehet a gond. Most téli időszakban ablakban van elhelyezve, a huzattól is kíméljük, a földje állandóan nyirkos, mégis ilyen szomorú képet mutat. Kártevőt (atkát, pajzstetűt) nem találtunk rajta, de a levele szélein a képen is jól látható pöttyök vannak. Arra gondolunk ez valami más jellegű kártevő lehet. Kérjük tanácsát, hogy megmenthessük ezt a szép növényt!!! Íme a kép!

Üdvözlettel: Sziszka

japán dérbabér új hajtásai lekókadtak.

Tisztelt Szakértő Úr ! Nemrég kaptam egy lakásban növekedett dérbabért. Szépen elkezdte hozni az új hajtásait, kicsit kivittem a " levegőre " erkélyre, de amint láttam, hogy kókadnak a friss hajtásai behoztam. következő napra szépen visszaálltak növekvő poziciójukba. A napokban a szép új hajtások ismét "lehajlottak, csak a kisebb,több águak állnak szépen. Kérdésem mit lehetne tenni ezzel a szép növénnyel. szépen virágzott is. Köszönettel: Cecilia

Szanzavéra

Szanzavéra Sajnos nem tudom a nevét és azt sem,hogy kell gondozni ezért kérnék segitséget köszönöm.

sárguló korallvirág

sárguló korallvirág Néhány korallvirágom sárgulni és száradni kezdett, nem olyan "ropogósak" a levelei. Nem tudom mi lehet az oka. Mikor megkaptam szépek voltak, virágoztak, elnyílás után ilyenek lettek. Nem locsolom sokszor, heti egyszer kevés víz és tápoldatozni is szoktam. A képeken nem látszik a színe, hogy sárgás... de nem olyan igazi szép zöldek, mint kellene. Köszönöm válaszát! csilla

Ficus elastica mik ezek?

Ficus elastica mik ezek? Üdv!Szeretném megkérdezni,hogy fikusznak mire szolgálnak ezek a szárai?Még egy fikuszon sem láttam ilyet!

Bromélia virágzás.

Bromélia virágzás. Üdv!Ezt a növényt ajándékba kaptam 3 hete.A leírások alapján gondozom.A virága elvileg sárga kéne hogy legyen.De stagnál.Érdemes még várnom vele,vagy vágjam le a virágát és szedjem le a sarját és ültessem külön mostanában?

Kókuszpálma levele szárad - mi lehet az oka?

Kókuszpálma levele szárad - mi lehet az oka? A kókuszpálmánk levelén nemrégiben száradás jelentkezett, mely folyamatosan kiterjedt az egész levélre, míg végül az egész elszáradt. Levágása után, újabb levélen jelentkezett és ismét terjed. Mi lehet a baja, mit lehetne tenni, hogy a pálmát megmentsük?

Zebrina és scindapsus betegsége

Zebrina és scindapsus betegsége Tisztelt Szakértő! 2 nappal ezelőtt vettem egy calathea zebrinát. Teljesen épek, sérülésmentesek voltak a levelei. Tegnap este már megfigyeltem a levelén ezt sérülést. Ma estére kis mértékben már másik levelén is látszódik ilyen. Mi okozhatta ezt, ráadásul ilyen gyorsan. Talán valamilyen kártevő, de nem látok semmilyen bogarat körülöttük. Néhány más növényem levelén is keletkezett már ilyen típusú sérülés. Másik kérdésem, hogy a scindapsusaimnak az új levelei kerül-fordul ehhez hasonló sérüléssel nőnek ki. Mitől lehet ez? Köszönöm a segítségét és az eddigi tanácsait is. Üdvözlettel: Kalmárné

Mi a baja a flamingómnak?

Mi a baja a flamingómnak? Kedves Tanácsado! Nem tudom mi lehet a baja. Eddig 9 hónapig kis cserépben volt,tápozás nélkul,hidegben.Most át lett ultetve,melegben,fenyben van.Most így néz ki .( csatolok képet) Egyebkent párásítva van neki,eddig nem volt.

Mi lehet a baj?

Mi lehet a baj? Tisztelt szakértő! Miért csavarodik a Fikuszom levele? Kérem segítségét. Köszönettel! Nagy János.

Mi a neve

Mi a neve Küldök önöknek egy képet. Mi a neve ennek a virágnak! Előre is köszönöm!

Mi a neve

Mi a neve Tisztelt szakértő! Ezt a szobanövényt kaptuk már vagy 2 éve, a nevét szeretnénk megtudni, és hogy milyen gondozást szeret? Pl: Locsolás, pára, fény. Stb. Segítségét előre is köszönöm! Tisztelettel. Nagy János, és neje.

Beteg leander

Beteg leander Gyönyörű,másfél méteres leanderem bőséges virágözönnel örvendeztetett meg egészen a nyár végéig.Az ősz beköszöntével azonban fura, eltüntethetetlen háló vonta be a virágokat,amelyek azóta a levelekre is átterjedtek.Az első képen az összefoncsorodott levelet lehet látni,amelyet,ha meghajlítani próbálok széttörik, a második képen pedig a virágcsokrot befedő hálószerű képződményt fotóztam le.A levelek fonákán nem látható semmi (szabad szemmel legalább is), virágzás ideje alatt kéthetente tápoldatoztam,de ezt ősszel abbahagytam.Sárga levéltetvek igaz a nyár folyamán többször is megtámadták, de sikerült elejét vennem a szaporodásuknak,mechanikusan és biovegyszerrel kiirtottam őket.Nem tudom elképzelni,mi lehet a baj, félek,hogy a többi növényemre is átterjed,amelyekkel jelenleg egy helyen telel.A helység hőmérséklete itt 10-15fok körül van,3 oldalról ablakos veranda.Sajnos már a minirózsámon is látom a hálókat.Abban kérném a segítségét, hogy meg tudnám-e menteni a leanderem, nem szívesen pusztítanám el,sokat törődtem vele.No, és persze milyen módon, illetve mit tegyek a környezetében lévő növényekkel?Nagyon fontos lenne!Tisztelettel várom válaszát!Szívélyes üdvözlettel:leander gazda.

Szobanövények gondozása


Hogyan gondozzuk szobanövényeinket? Mi való sötét és napfényes helyre? Tippek, ötletek, saját tapasztalat.

Flamingóvirág

Flamingóvirág Kedves Szakértő! Először is köszönöm szépen korábbi válaszát. Azóta sajnos megint gondom akadt egyik növényemmel. Flamingóvirágom sok virága (alapvetően zöld színű virág szélén kis pirosas árnyalattal) elsárgult egyik napról a másikra. Levelei közül pedig kettő vett fel ilyen sárgás-barnásfekete színt, ezeket már eltávolítottam. Nem tudom, mi lehet a gond, folyamatosan párásítok, bár az öntözést csapvízzel oldottam meg eddig.. A növény szűrt fényt kap. Tudna segíteni, mi lehet a probléma, mi a teendő? Köszönettel: Barbara

Szobaarália

Átültettük a szobaaráliánkat, de sajnos valamit elronthattunk. A földet jól lenyomkodtuk, utána alaposan meglocsoltuk, hogy vizes legyen. Ezután a növény új helyet kapott, ahol kb. 1 hétig jól érezte magát. De mivel az új hely más volt, mint a régi (kevesebb fényt kapott, de volt pár napos óra, amikor viszont lényegesen többet), hidegebb is volt, az egyik nap odatettem az ablakhoz, ahol direkt napfényt kapott, ráadásul a fűtőtest is melegítette. Ezután lekonyultak a levelei, és azóta hiába locsoljuk, elkezdtek leszáradni. Ez kb. egy hete történt.
Kérdés, hogy van-e esély arra hogy rendbehozzuk, vagy célszerűbb lenne a még egészséges részt levágni, és gyökereztetni. Ha ez utóbbi, akkor pontosan milyen módszert válasszak?
(Mentségemre szóljon, hogy a virágboltban nem mondták meg jól a nevét, csak a véletlennek köszönhetem, hogy végre megtudtam, milyen növényünk is volt évekig, így azt sem tudtam, milyen körülményeket szeret - eddig szerencsénk volt.)
Várom a válaszát!

Fekete pöttyök fehér középpel a dracaenán

Fekete pöttyök fehér középpel a dracaenán Tisztelt Tanácsadó! A Dracaenám levelein fekete pöttyök jelentek meg fehér középpel és sok kisebb apró fehér is. Ennek következtében a levél elkezd száradni és amint a képen látja lekopaszodik a kis hajtás pedig tönkre is ment. Ebben kérném a segítségét, mert már több növénytápanyagot is ajánlottak de nem használ viszont nagyon szeretném megmenteni a növényemet. Válaszát előre is köszönöm.

Yucca

T.Cim! Yucca pálmánk kinövi a lakást magasságban. Hogyan lehet levágni és amit levágtunk azzal mit lehet tenni?

Köszönettel. Baloghné
 

Kála pihentetése

Kála pihentetése Üdv!Szeretnék tanácsot kérni káláim pihentetésével kapcsolatban.Nagyon változó és egymástól eltérő leírásokat találtam e témában.Van olyan,aki szerint csak földjében pihenjen 6 hetet,levelestül.Van aki szerint vágjam le a leveleket,és szárazon tőzegmohában pihenjenek.Ha kiszedem földjükből őket,akkor le kell szednem róla a gyökérzetet,hogy teljesen csupasz legyen? Az öntözést fokozatosan vissza vettem,majd 2 hete teljesen megszüntettem.Csak most megakadtam,hogy hogyan tovább.A képeken a jelenlegi állapot látható.A segítséget előre is köszönöm!

Szobanövény csere-bere

Sziasztok! Nagyobb méretű Draceana Marginata-t szeretnék, kb 1 m körüli magasságban, ha valakinek van, amitől felkopaszodás vagy helyhiány miatt megválna. Cserébe yukka elaphanties-t (kb 40 cm magas, 2 törzsű), hoya thomsonii-t (picike, gyökeres tő), hoya carnosa-t (kb 30 ill 50 cm hosszú töveim vannak) majomfa-bébiket, canna-hagymát, illetve szanzavérát tudnék adni. (Ez utóbbi nem a hagyományos magas ill törpe növésű, hanem kb 30 cm magasságú levelei vannak.) Pesti Jutka

kókuszpálma ápolása

Mindent aszerint tettem ahogy a nagykönyv leírja az ápolását illetően,mégis egyik napról a másikra elszáradt az összes levele a kókuszpálmámnak,kérdés hogy szerintetek van még esély a túlélésére???

Orchideák tartása szobában

T.Cím! A kérdésem,hogy hogyan tarthatok Orchideákat a szobában hosszabb távon,azaz éveken keresztűl?

Mi a neve a növénynek és mi a baja?

Mi a neve a növénynek és mi a baja? Kedves szakértő Úr/ Hölgy! Arra lennék kiváncsi hogy a csatolt képen milyen szoba növény található és mi a jó gondozási módszer erre a növényre. Az utóbbi időben nagyon sok levele elszáradt és amik még meg vannak azokon is barna foltok találhatóak. Friss leveleket hoz a növény most is. Eddig magas helyen volt most egy naposabb részre tettem át. Heti egyszer öntöztem alulról. köszönöm a segítségüket

Mi a neve és mi a baja?

Mi a neve és mi a baja? Kérném szépen valaki mondja meg mi a növény neve. Elég intenzíven nő és hozza oldalhajtásait. A levelei felett közvetlenül rügyek vannak, ahonnan az oldalhajtások erednek. Nagyon nagyra meg tud nőni és terebélyes. A korosabb növény szára fás. Ha megsérül, fehér tejnedvet ereszt. Csúcsi hajtása mindig a fény felé akar hajlani. A baja mostanában, hogy a levelét eléggé lógatja és a képen látható módon sárgás foltos. Azóta kezdődött, hogy pár hete egyszerűen elhajolt földig a szára. Azóta karóval van kitámasztva.

Majomkenyérfa levelének betegsége!

Majomkenyérfa levelének betegsége!


Jónapot,megszeretném kérdezni,hogy van majomkenyérfám és a levelén észrevetünk kicsi apró dudorokat,olyan mint egy "pattanás"  de nem mindegyikken csak minden harmadikon kb,mi lehet ez?? Valami betegség? Egyhéten egyalkalommal kap vizet 3éve neveljük,és nem volt még ilyen soha a levél egésségesnek látszik de ezek a dudorok agasztanak,a véleményére lennék kiváncsi,mit tegyek??!
Köszönettel LOVÁCSI KRISZTIÁN

Miért barnul a Chalatea levele?

Kedves Szakértő! Aggódom a Chalateám miatt. Tavaly júniusban kaptam, az interneten igyekeztem körbejárni a gondozását. Előírás szerint látom el tápoldatal, permetezem néhány naponta. Két levelet hozott egymás után, azóta "áll". Néhány napja vettem észre, hogy több levél széle kezd barnulni, és nemcsak a régi, hanem az újonnan hozott levelek is.(E miatt gondolom, hogy nem természetes öregedésről lehet szó.) Déli szobában van, de nem kap közvetlen napfényt, a levegő 20-21 fokos. MIT CSINÁLOK ROSSZUL? A szívem szakadna meg ha tönkremenne. Előre is köszönöm tanácsát.

Hogyan ápoljuk szaporítás után a gumifát?

Kaptunk 2 gumifát, még gyökér nélküli, elültettük. Hogyan kell ápolni, hogy gyökeret eresszen és szép, egészséges levelei legyenek? Mennyit kell öntözni?

Orchidea , Japán rózsa

Orchidea , Japán rózsa Jó napot! Két kérdésem lenne. 1. A lepkeorchideám az utolsó virágzásakor 2 virágszárat növesztett , miután elvirágzott ez egyik egyböl elszáradt a másik pedig a mai napig zöld, egészséges.. a szár végén (fent) pedig van egy olyan nagyon pici bimbó szerüség , azt szeretném megtudni , hogy ott lesz-e valami vagy levághatom? (úgy látom mintha a kis bimbóban valami kezdene fejlödni) 2. Japán rózsa. Tegnap kaptam egy Japán Rózsa dugványt , amit elültettem nedves földbe és tettem rá egy müanyag palackot hogy biztosítsam neki a párát, nemtudom hogy ez jó amit csináltam vagy esetleg hogy kéne gyökereztetni? és megszeretném tudni hogy milyen helyet kedvel hogy tudjak jól gondoskodni róla! :) Elöre is köszönöm a válaszát!

Kis tüskés

Kis tüskés Üdvözlöm, a segítségét szeretném kérni. A képen látható növénykéről szeretnék többet megtudni. Leginkább a nevére lennék kíváncsi. Röviden: fás,tüskés szárú, zöld levelei vannak, piros apró virágokat hoz (vagyis hozna, de már egy fél éve nem akar.) Ezért szerettem volna többet tudni róla, hogy segítsek rajta. Válaszát köszönöm Zamir

Vitorlavirág

Vitorlavirág Üdvözlöm! Nemrég vásároltam egy Vitorlavirágot és az interneten is megtalálható gondozási tanácsokat betartva nevelgettem, egyszer átültettem egy nagyobb cserépbe, virágföldet használtam. A virág a szoba közepén, világos helyen lett elhelyezve, de közvetlen napsütés nem éri. Egy nagyobb tálcát alátéve kavics-ágyat csináltam neki, amit az öntözésekkor permetezek, a levelekkel egyetemben. Eddig 4-5 virágot is hozott már, azonban a neten leírtakkal ellentétben ezek csak néhány napig éltek, utána elkezdtek barnulni és 1-2 nap alatt elszáradtak. A növény tápoldatot még nem kapott, átlagosan 2 naponta öntözöm, ill. nedvesítem a földjét. A virágok mellett, a zöld levelek vége, csúcsa is elkezdett száradni, az egyik levélnél ez a száradás el is indult a levél belseje felé, de nem számottevő mértékben, de a többihez képest nagyobb felületen. A levelek egyébként egyenesen állnak, nem kókadtak, szép zöldek. Mi lehet az oka a fenti problémáknak? Köszönöm!

Kedves Szakértő! Sárkányfával kapcsolatban lenne kérdésem.

Volt egy gyönyörű sárkányfám, ami kb 2 hónapja lehullatta a leveleit (amit nem is értettem, hiszen egyik napról másikra történt), majd új, halványzöld leveleket hajtott. Elmentem 3 napra semmi baja nem volt, ma jöttem vissza és vettem észre, hogy úgy konyul le, mintha kettétörték volna a törzsénél mindkét ágát. Mi történhetett és mi a teendő? Válaszát előre is köszönöm!

Vizipálma

Kedves Tanácsadó. Problémám az lenne, hogy van egy gyönyörű vízipálmám, ami eddig szépen növekedett, semmi baj nem volt...Ám néhány hete észrevettem, hogy a levelek vége kezd elszáradni...Szinte mindegyik...eléggé aggaszt, hogy vajon mi lehet a baja. Víz mindig bőségesen van alatta, bár elő szokott fordulni, hogy pár órán keresztül nincs. Ez lenne a baj??? És észrevetem, hogy már nemcsak a pálma, hanem több növényemnél is ez a probléma...MI lehet ez?

Calathea crocata megmentése

Calathea crocata megmentése Tisztelt Szakértő! A szép crocata levelei fokozatosan pusztulnak, először a virágjai száradtak el. Kavicsos tálcán áll, hetente kap vizet, permetezem vízzel, 15-18 °C a hőmérséklet, déli ablaktól 1 m-re van. Mi lehet vele? Először melegebb szobában volt (22-23°C), de akkor is ugyanúgy viselkedett. A másik képen két vitorlavirág közül az egyik miért olyan sárgászöld, lógós levelű, amikor a másik mellette üde, haragos zöld? Válaszát előre is köszönöm!

korallvirág

Kb. 1 hónapja vettem észre, hogy a közepes méretű korallvirágom levelei fénylik és tele van apró, fekete levéltetűvel. Rengeteg levele lehullott, nagyon sajnálom, mert minden évben gyönyörű, kövér, dús koronája volt és virágzott. Szakirodalomban olvastam, hogy hatékony a szappanosvizes permetezés, már kétszer megtettem, de hiába, ugyanolyan tetves lett. Mit tanácsol?

Mit csinálok rosszul?

Mit csinálok rosszul?

Kedves Szépzöld Tanácsadó! Csatolok 2 képet. A Setosa nevű (szarvacskás) virágot 2 hete kaptam, és pár levélkéje sárgul (remélem a képen kivehető) és a virágja is kezd száradni. Nem igazán tudom hogyan kell gondozni.
A másik virágot a földje miatt szeretném megmutatni. Olyan mintha penészes lenne. Nem locsolom túl, akkor mi lehet vele, és mi a gyógymódja, mert már több cserép földjén is látom.
Nagyon köszönöm a válaszát! Joóné

Beteg flamingóvirág és maranta

Beteg flamingóvirág és maranta Tisztelt Szakértő!A képen látható flamingóvirágom levelén lyukak vannak, az eddig rózsaszín virága kezd zöldülni. Egy másik (piros) flamngómnak egyik napról a másikra egy virága megsárgult, egy másik virága pedig sötét bordó lett. Mi lehet a bajuk? Még csak egy hete vannak nálam 20°C körül, naponta permetezem őket vízzel. A marantának pedig magától szakadt be a levélszéle, és némelyik levelén sok apró lyuk van. Válaszát előre is köszönöm.

Majomkenyérfa


Tisztelt Hölgyem!
Bizonyára emlékszik még a képekre, amik egy eléggé elbúrjánzott majomkenyérfát ábrázoltak, és a megmetszésével kapcsolatosan kértem tanácsot. A metszése megtörtént, viszont most fellépett egy probléma, ami nem tudom miből ered és hogy tudom kivédeni. A probléma a következő, a zöld hajtások elkezdtek lefelé fordulni, majd leesni. Miközben a leforduló hajtások, mintha megpuhulnának, és talán elszáradnának...A növényt nem tettem ki nagy változásnak a metszést kivéve, hisz mindig is lakásban volt tartva, túl sincs öntözve hisz 2 hetente kap csak vizet. Mi lehet a gond? Hogy tudom kiküszöbölni? Sajnálatos módon lassan teljesen felkopaszodik...
Üdvözlettel: Balázs

Nagy flamingóvirág

Nagy flamingóvirág Tisztelt Szakértő! 1,5 éve kaptam az óriási virágokkal teli flamingóvirágot. Azóta nem változtattam a helyét, ennek ellenére pár hónapja az összes virágja elszáradt, most pedig a levelei is sorra kezdenek sárgulni. Majd bebarnulnak és teljesen elszáradnak. Közben - érdekes módon - hozza az új leveleket, amelyek azonban már jóval kisebbek. Hogyan menthetném meg a virágot? Köszönöm válaszát.

orchidea

Kedves László! Tavaly augusztusban kaptam egy lepke orchideát ami egy ideig nagyon szép volt, majd elvirágzott. és azóta nem virított. Most körülbelül egy hónap alatt két szárat hajtott, az egyiken már megjelentek a bimbók,de ahogy megjelentek meg is barnultak. Ez mitől lehet? A léggyökerei és a levele nagyon szépek. A másik kérdésem, hogy egy másik orchideámnak a levele elkezdett fonnyadni, a léggyökere is szárad, de ez is hajt egy szárat igaz ez lassabban fejlődik mint a másik orchideámon. Egymás mellett vannak, így nem tudom mit is csinálok rosszul. Nagyon figyelek a gondozására. Válaszát előre is köszönöm.

Mi a neve

Mi a neve Már ha így benne vagyunk. Van még itt egy pálmaféle. A nevét szeretnénk tudni, és szárad a levelek hegye, és sokszor hullanak is. Mi lehet? Köszönöm! Nagy J.

bromélia vriesea splendens

bromélia vriesea splendens Kedves Szakértő! 1 hete kaptam egy broméliát nagyon szép és szeretném ha minél hosszabb ideig megmaradna.Lándzsás pikkely virág csúcsain kicsit barnás száraz a vége ez mitől lehet?A közepén lévő tölcsérbe mindig friss víz van,de most akarom lágyvízzel elkezdeni az öntözését. Földjét ritkán locsolom meg csak épp annyira hogy nedves legyen. Ezen kívül szeretném megkérni,hogy lásson el hasznos tanácsokkal szeretnék még sokáig gyönyörködni benne.Válaszát előre köszönöm!

Mik a virágföld penészedés elleni teendők?

Kedves Tanácsadó! Új lakásba költözve nagyon sok virágot kaptam ajándékba, melyeket átültettem egy nagy áruházban vásárolt új virágföldbe, új megfelelő méretű kaspókba, kis tálcával, hogy ha sok lenne a víz ki tudjon folyni, ennek ellenére az össze virágom földjén fehér bolyhos penész jelent meg. Olvastam több helyen, hogy lehet túllocsolás vagy valamilyen gombafaj is. Mit tegyek? Ültessem őket új földbe és ezeket dobjam ki? Egy másik kérdésem is lenne. Van egy apró cirmos levelű fikuszom is, amely eddig jól érezte magát, most viszont ledobta az összes levelét. Mi a teendő? Ugyanez igaz a hibiszkuszra is. Mintha ősz lenne a lakásban, hullajtják a leveleiket. Előre is köszönöm.

Mi a neve?

Mi a neve? Tisztelt szakértő! Kaptam ezt a szép kis virágot, de sajnos semmit nem tudok róla. Ez egy begónia fajta? Vagy valami más? Köszönöm a segítséget.

Szobafenyő vegetál, már mindent megpróbáltam.

Szobafenyő vegetál, már mindent megpróbáltam. Kb. 2 éve kaptuk, de azóta sem nőtt egy millimétert sem. Helyette már eldobta vagy két ágát és folyamatosan szárad el a levele. Panel lakásban van, nem tudom megfelelő hely -e neki. Kavicságy van a cserép alatt, amit mindig feltöltök vízzel hogy párologtasson neki, mert olvastam, hogy szereti a párát. Hogy tartsam, hogy jó legyen neki?

Pajzstetves Yucca és Ficus

Mivel lehet őket a leghatékonyabban eltávolítani? Otthon van Agrol plusz (ásványolaj) és Danadim Progress (dimetoát hatóanyag). Ezek jók lehetnek, de nem tudom hogy érdemes -e ezekkel próbálkozni? A Danadim nagyon büdös és nem biztos, hogy benti felhasználásra való, biztos elpusztítaná őket, de nem tudom, hogy merjem -e használni. Az Agrol pedig kontakt szer lévén nem biztos hogy érne minden kártevőt és megfelelő lenne a hatása. Vagy menjek el a gazdaboltba és vegyek egy kis Actarát?Tud valaki segíteni?

Hibiszkusz és gránátalma helytelen téli tárolása


A Hibiszkuszom télen az egyébként zárt folyosón huzatot kapott és lefonnyadtak a levelei.Leszedtem őket,de egész idáig nem hozott új levelet. Visszavágtam. Megkapartam a kérgét,zöld tehát van benne élet.
A gránátalmabokor is lefagyott,ennek is zöld a töve,visszavágtam,de hajtást nem hozott.
Mit tegyek  ?
 
Köszönöm :
 
Péter

Falmingó

Kedves Tanácsadó! Van egy flamingóm, amit ősszel vásároltam, gyönyörű nagy levelei és sok virága volt. A levelek elkezdtek foltosodni, barna száraz felületek jelentek meg rajtuk, nagyrészük el is pusztult, illetve levágtam. A virágok ugyanígy elszáradtak, már csak néhány újonnan hajtott kisebb levele maradt meg. Adtam neki tápoldatot is, de az sem segített. Mi lehet az oka a pusztulásnak? Köszönettel, Fazakas Tünde

Majomkenyérfának száradnak és hullanak az ágai, mit tegyek?!

Kedves Szakértő! Van egy majomkenyérfám, amit nagyon szeretek. Eddig nem volt vele komoly gond, de egy- másfél hete elkezdtek a legfelső ágai elszáradni és lehullani, valamiért egyre féloldalasabbá vált szegény. Egyébként sincs sok levele, ennek sem tudom az okát. Azóta megfordítottam és egyáltalán nem locsoltam, hátha az a baj, bár nem mondanám, hogy túllocsoltam volna. Azóta már négy ágacskája leesett,mind legfelülről, épp most a legutóbbi, mint a képeken látható; leválik a törzsről és mint az utolsó kép mutatja, előtte összefonnyad. Lehet, hogy át kellene ültetni és több homokot vagy/és kavicsot tenni a foldjébe? Vagy van kifejezetten neki való föld? Vagy nem szereti a helyét? Nem szeretném, hogy még több baja legyen! Kérem segítsenek! Mit tegyek? Üdvözlettel; Hajdú Kinga

Pompás kutyatej és mandarinfa

Pompás kutyatej és mandarinfa Üdvözletem! Több kérdésem is van. Az első a pompás kutyatejjel kapcsolatos. A tavaly nyáron kaptam egy meggyökerezett hajtást, amit elültettem és szépen nődögél mai napig is. Az első virága márciusban jelent meg a tetején. Egyelőre csak ez az egy van rajta. Szeretnék belőle bonsai-t nevelni, ilyesmit http://www.bonsaiboy.com/catalog/media/e2317.jpg. Még kezdő vagyok a virágok tartásában, szeretném megtudni, hogy ha azt szeretném, hogy ágazzon el a növény hol kell visszavágnom és mikor? Ugyanez a kérdésem a cseperedő mandarin növényemmel is, mert még fának nem nevezhető. Szeretném, ha szép bokros lenne majd a jövőben. Mikor és hol kell visszavágni? Várom a válaszokat! Anna

Sárguló, száradó levelek

Sárguló, száradó levelek Tisztelt Szakértő! Növényünk nyáron virágzott, egészséges levelei voltak. Egy ideje a fénykép szerinti tüneteket produkálja. Napfény nem éri télen, de ablak előtt van, hetente öntözöm, friss hajtásokat hoz, melyek levele szinte azonnal szárad. Más levelek "csak" sárgulnak. Segítségét köszönöm!

madárfészekpáfrány

Tisztelt szakértő!
A következő problémával fordulok Önhöz: pár hónapja vettem egy madárfészekpáfrányt. Azt olvastam róla, hogy a földjének mindig nedvesnek kell lenni, permetezni kell, nem bírja az erős fényt, a huzatot stb. Ennek megfelelően nevelgetem, de mégis néhány levelén barna foltok jönnek ki, a foltoknál a levél elvékonyodik. Kérdésem az lenne, mit tehetnék, hogy megállítsam ezt a folyamatot, mit csinálok rosszul (talán túl gyakran permetezem?). 
Válaszát előre is nagyon köszönöm!

 

citromfa betegség

üdvözlettel! szomoruan tapasztaltam hogy  kétméteres gyönyörü citromfám levelei elsárgultak és le is hullottak. Ez a kertből való behozatal után történt.Téli  helye egy hatalmas üvegezett veranda ahol állando 18 C fok van ilyenkor télen. A kifejlett nagy citromok megmaradtak de a levelek majdnem mind lehullottak. Reménykedhetem hogy megmarad a fám ? mi baja lehet?köszönettel

Orchidea

Kedves Szakértő! Az lenne a problémám, hogy több mint egy éve kaptam egy lepke orchideát. Épp virágban volt és el is virágzott, vissza is vágtam, át is ültettem, mert kinőtte a cserepet. Idén ismét hajtást hozott, gyönyörűen bimbózott és ki is nyílt az összes bimbó. Mindez 1-1,5 hónapja. Déli ablakban van de nem éri tűző nap, hetente öntözöm és mióta virágzik kap tápot is.A virágok egészségesek, nincs rajtuk sérülés, folt vagy elszíneződés. Tegnap előtt viszont észrevettem, hogy az egyik virág hervadozik....gondoltam azért mert a szár végén hozott 3 új bimbót és hogy ki tudja nevelni...De sajnos ma már azt tapasztalom , hogy a többi virág is fonnyadozik... :( De eközben látom, hogy új gyökeret is hoz, és a szárból egy új hajtást hozott. Miért fonnyadnak a virágok??? Szerintem ez a másfél hónap elég kevés a virágzásnak... Tavaly június elején virágzott el.... :( Válaszát előre is köszönöm.

segítség

Kedves Tanácsadó! Van egy majomkenyérfám, amit nemrég át kellett ültetni, mert kinőtte a cserepet. Ám átültetés után lehullott az összes levele és az ágai meg a szára elkezdett összefonnyadni. Elég ramatyul néz ki szegényem, de most megállt a romlásban. Van még két ága, amit valamiért nem dob le és nem is lehet leszedni. Átültetéskor homokkal kevert virágföldbe ültettem, a gyökereit nem szedtem szét, nem morzsoltam ki belőle a földet. Több mindent is hallottam, hogy nem szabad megbolygatni a gyökerét, meg azt is, hogy kell, hogy el tudjon indulni az új földbe. Szeretnék segítséget kérni, hogy hogyan lehet megmenteni a növényt és hogy az ültetés jó-e így, avagy hogyan kéne is ezt? Köszönöm! Üdvözlettel: viola.

Buzogányvirág betegsége

Buzogányvirág betegsége Üdvözlöm! Pár hete vásároltam egy Buzogányvirágot, aminek a levelein először halványzöld foltok jelentek meg, azóta pedig már a képen látható, hogyan néznek ki. A virágot világos helyen tartom, de közvetlen napsütés nem érte. Hetente locsolom, és 2 hetente tápoldatot kap. Mi lehet az oka a fenti problémáknak? Segítségét előre is köszönöm! Anikó

Ismeretlen növény (számomra)

Ismeretlen növény (számomra) Üdv Találtam egy virágbolt mellett kidobva egy félholt növénykét, aztán úgy gondoltam megmentem. Azóta kezd életre kelni. A leveleiből jönnek elő újabb levelek, és mintha kicsi gyökerük is lenne. Szeretném megtudni, hogy milyen növény ez, és mi a teendő az új levélkékkel, mert párat elültettem az anyanövény mellé, és látszólag jól vannak. Továbbá arra gondoltam, hogy a szárából lehetne levágnom, mivel elég magasra nőtt már. A pirossal bekarikázott résznél szerintem alkalmas lenne a levágásnál. Remélem tudnak segíteni!

Calathea levélszéle barnul

Calathea levélszéle barnul Tisztelt Szakértő! A calathea triostar több levelének széle barnul. Mi okozhatja ezt pár nap alatt? Nem kapott huzatot vagy hideg levegőt, 20-22 °C a hőmérséklet a nyugati ablakú szobában, kb. 1 m-re van az ablaktól kavicsos tálcán. Rendszeresen permetezem esővízzel, 3 naponta kap kevés öntözővizet (szintén esővizet). A calatheák milyen tápoldatot szeretnek, és milyen gyakran? Milyen praktikát tudna még ajánlani ezekhez a szép és mozgalmas növényekhez? Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Kalmárné Erzsi

Vénusz légycsapója


Jó napot!
 
 
 
Tavaly vettem egy vénusz légycsapót egszen idáig szép volt. Most valami fura szárak jöttek ki rajta aminek a vége ilyen nyálkás. Ez mi lehet? Képeket mellékeltem hogy jobban tudja hogy miről beszélek. Mit kell ezzel csinálni hogy eltűnjön? Sima mészmentes földbe lehet ültetni ezt a virágot?
 
Tisztelettel: N. Zsolt

Orchidea bimbója

Orchidea bimbója Üdvözletem! Az én orchideámat (phalaenopsis) januárban kaptam. Akkor volt rajta három db virág és két bimbó. A virágok viszonylag hamar 3 héten belül elnyíltak, leestek. A bimbók meg nem csinálnak semmit a mai napig sem. Zöldek és nagyon picik. Időközben növesztett egy új ágat, azon lett újabb két bimbó, azok rendesen fejlődtek, de az egyik időközben lehullt. A másik meg nődögél. Első orchideám, szeretném, ha gyönyörű lenne, de nem tudom mit kezdjek vele. Sajnos a fűtés miatt nem tartottam az ablak mellett 28 fok gondolom nem épp a legkellemesebb neki, de fényt kapott. Most, hogy nincs fűtés, az ablak párkányán tartom, egy héten egyszer öntözöm, esővízzel. Készítettem neki kavics ágyat, hogy legyen pára. És spriccelni is szoktam a leveleit egy héten 2-3 szor. Mit nem csinálok jól? A fotón azon bimbók egyike látható, melyek január óta nem csinálnak semmit. :( Köszönöm a válaszokat, Anna

Mi a neve?

Mi a neve? Tisztelt Szakértő Úr/Hölgy! Tavaly vettem ezt a növénykét egy bevásárlóközpontban, ami akkor kb. a mostani méret egyharmada volt. Sajnos a nevét nem tüntették fel és azóta sem tudtam kideríteni. Remélem Ön/Önök tudnak segíteni ebben. Eddig csak szobában tartottam. Kérdésem még az lenne, hogy kiültetésre is alkalmas-e, esetleg lehetséges, hogy valamilyen örökzöld növény, vagy csak kifejezetten szobanövény? Segítségüket előre is köszönöm, üdvözlettel: Ági

Elpusztult az orchideám?

Üdvözlöm! Nőnapra kaptam egy orchideát ami három napon belül lehullajtotta a virágait . mikor megkaptam az egyik levele kezdett elsárgulni a másik egészséges volt. Most kezd elszáradni a az egyik szára is.és a gyökerein pici fehér kis pöttyök vannak illetve a levéltövénél is akad belőle.Az ablakban tartom nincs alatta radiátor ,de picit távolabb tőle van konvektor.hetente egyszer öntöztem meg. kezdek aggódni érte mert úgy szerettem volna egy ilyen szép virágot és nem szeretném kidobni.Mit tegyek vele??

Tanácstalanság.

Tanácstalanság. Üdv!
Van egy kedvenc növényem, amelynek a nevét sem tudom. A szobában telel, ilyenkor vegetál. De tavasztól őszig a szabadban van, ez  idő alatt sok hajtást hoz!  A problémám az volna hogy megjelentek a levelein barna foltok, illetve vékony csíkok, amely mentén a levél később kettéváll! Olyan mintha egy kis rágcsáló enné a leveleket! A segítséget megköszönném, mert nagyon megszerettem ezt a növényt!

Bonsai nevelése

Bonsai nevelése Tisztelt Szakértő! Az lenne a kérdésem, hogy lehetséges-e vajon az egy éves mandarinfa palántámból Bonsait nevelni? Tudna ajánlani olyan weboldalt/könyvet, ahol erről részletesen olvashatok? Másik kérdés: van egy kis pálmám is, aminek a magját áprilisban szedtem össze Athénban az Akropolisznál egy hatalmas (de számomra sajnos ismeretlen fajtájú) pálmafa alatt. A mag egy hónappal később kihajtott, és gyönyörű, erős pálmakezdemény növekszik. (Még egy macskatámadást is túlélt: megrágcsálták csúnyán, de a sérülés látszólag meg sem kottyant neki, ott a seb a hajtáson, de a növény zöldell és növekszik tovább.) Csatolok róla képet (nyáron és ősszel készültek), mit gondol, milyen fajta lehet? Előre is köszönöm szépen a választ!

szobanövények elhelyezése télen

Lehet e fűtőtest mellé virágot helyezni télen? Vagy mennyire jó helyük van az ablakkal szemben 4m-rel.Amúgy a szoba nyugati fekvésű.Ilyen növényeim vannak:yukka,sárkányfa,zöldike,anyósnyelv,zebralevél.

Azálea megmentése

Tisztelt Szakértő! Olyan kérdésem lenne, hogy meglehet-e menteni az azáleámat. Mikor megkaptam, meleg szobában tartottam, szépen virágzott, ám egy idő utána hullatni kezdte leveleit,virágait. Ennek utánanézve kiraktam egy hűvös szobába, de nem lett jobb a helyzet. Mára már teljesen elhullatta a leveleit,de az ágai vége még zöldek. Lehet valamit tenni hogy ne pusztuljon el? Előre is nagyon szépen köszönöm a segítséget. Üdvözlettel

nyomzás


Üdvözletem!
Van egy hegyes levelű, fonákja barnás-vöröses pöttyös, futó növényem, amiről csak annyit tudok hogy nem kell sokszor locsolni, és hogy az erős napfényt nem szereti.
Meg tudnátok mondani a nevét?
Köszönöm.

dracéna betegség

VAN EGY SÁRKÁNYFÁM,HÁROM ÁGÚ.MIND A3 ÁGA BETEG LETT,ÁTÜLTETTEM,DE CSAK AZ EGYIK ÁG KEZDETT ÚJRA HAJTANI.AZ LENNE A KÉRDÉSEM,HOGY A MÁSIK 2 HEGYÉT LEVÁGVA ÚJRA ELKEZD-E HAJTANI?

Szabad-e ilyenkor ültetni?

Üdv! A kérdésem az lenne h van egy buzogányvirágom ami már szép nagy és azt vettem észre h a levelei sárgulnak?Mi lehet a baja?Szabad ilyenkor virágot átültetni?Segítene ez rajta?Meg lehet még menteni?A cserépben 3 darab van. Üdv!

Oechidea parafára ültetése

Olvastam, hogy az orchideát lehet parafakéregre ültetni. Szeretném megtudni Öntöl, hogy csak a fán élő epifitát lehet, vagy próbaképpen lepkeorchidea is ültethető kéregre. Ha igen hogyan lehet?? Köszönöm segítségét.

Milyen növény ez pontosan!

Milyen növény ez pontosan! Üdv! Ezt a növényt szeretném légbujtással szaporítani ami eddig úgy néz ki,hogy sikerült is mert már kb. két centis gyökerek vannak a mohában.Szeretném megtudni a pontos nevét.Szerintem valami arália fajta.A válaszokat előre is köszönöm.

Mi lehet a neve ennek a növénynek?

Mi lehet a neve ennek a növénynek? Mi lehet a neve ennek a növénynek?

Mi lehet a baj?

Üdvözlöm! Van egy szép könnyezőpálmám ami eddig hozta leveleit de mostanság az alsó 3 levele szárad és elsárgul.A virág az ablak előtt van a radiátortól kicsit távol.Mi lehet a baja?Azt hallottam le kell vágni ezeket a leveleket de akkor csak 2 egészséges levele maradna ezért csúnyácska lenne.Talán melege lenne?.Mi lehet a baj?Nemrég volt tatves azt kiírtottam azóta lett ilyen.Tavasszal átültethetem? Üdv!

növény

növény Szép napot! Szeretném megtudni a nevét ennek a virágnak,és azt,hogyan lehet szaporítani?!

orchidea bimbó elszáradás

Jó napot kívánok! Azzal a kéréssel fordulok Önhöz,hogy az orchideám újravirágzás szakaszában van kb. 5 virág van rajt kb 7 bimbó és új hajtásokat is hozott .Eddig azt hittem ,hogy jó helye van.De a bimbók folyamatosan száradnak el ahelyett ,hogy kinyílnának.Mi lehet ennek az oka? Túl meleg?Sok öntözés?Válaszát előre is köszönöm!

kínai hibiszkusz tartása

Tisztelettel kérem Önöket,szíveskedjenek közölni,hogy a kínai hibiszkuszt mikor lehet kitenni a szabadba és milyen helyre?Lehet-e a virágzást serkenteni? üdvözlettel mkaroly

Calathea és Orchidea

Kedves Szakértő! Két kérdéssel kapcsolatban kérném a segítségét: 1. Két Calathea növényem ( calathea rosepicta és maranta leuconeura) kb. 3 hete egyre rosszabb állapotban van. Korábban hetente 1-2 új levelet is hoztak, annyira gyorsan fejlődtek, hogy az egyiken pl. már 25 levél van a pár hónappal azelőtti 5-höz képest. Most viszont az új hajtások eleve szárazon nőnek, néha összepöndörödve. A levélszélek barnultak, egy-egy levél teljesen ki van fakulva. Általában 2 hetente kaptak tápoldatot, de mostanában már hetente, talán ez is árthatott nekik. A leveleket naponta 1-2-szer permetezem, alattuk agyaggolyó van a párásítás miatt. A talajt nedvesen tartom, akkor szoktam öntözni, ha szárazabbnak érzem (heti 2 X ált.) Szűrt napfény éri mindkettőt, egymástól távol vannak a szobában. Tudna esetleg segíteni abban, hogy mi lehet az oka ennek a száradásnak? 2. Két mini lepkeorchideámnak nem felel meg az a gondozás, mint a nagyoknak, legalábbis ugyanolyan párásítás és öntözés mellett (hetente szoktam beleállítani őket néhány órára vízbe, két hetente kapnak ochidea-tápot) hamar elhalt a száruk, egyiknek sajnos a levelei is. Az egyik mini-orchidea teljes gyökérzete elrohadt, se szára se levele, meg kellett válnom tőle. A másiknak szépek a levelei, egy kicsi levelet is hozott középen, viszont szintén rohadtnak tűnnek a gyökerei , a belső rétegben mintha látnék zöld gyökeret még, de nem akartam egyelőre megbolygatni. Javasolna átültetést? Meg tudom valahogy menteni a növénykét? A heti öntözést ki is hagytam náluk, most már nagyjából kiszáradt a talaj. Olvastam, hogy kevesebb párásítást igényelnek, de esetleg van valami tanácsa a növény megmentésére? Sok köszönettel: Barbara

Szárad a hibiszkuszom

Szárad a hibiszkuszom Kedves Tanácsadó! A nemrég még szép, zöld hibiszkuszom elkezdett száradni, fonnyadni aminek nem jöttem rá az okára, gondoltam arra, h tápanyagszegény lehet, de a tápoldat sem segített. Kérem, segítsetek, ha tudtok, nagyon kedves ez a virág nekem! Köszönöm, Beáta

Fehér kis gyapotszerü csomócskák


Az utóbbi 1 évben minden szobanövényen kialakulnak, ici-pici kis fehér szőrös golyócskák. Ha leszedem (mert állandóan ezt teszem), az ujjaimon, ahogy megnyomom, vörös színű lesz. Mit tegyek?
A választ előre is köszönöm.

Zamioculcas és Dieffenbachia

Zamioculcas és Dieffenbachia Tisztelt Szakértő! A zamioculcas levelének szélén sárgás-barnás foltok találhatók, és a dieffenbachia alsó leveleinek széle barnul. Mi lehet ennek az oka? Köszönöm a válaszát.

Hogyan mentsem meg a növényeket?

Hogyan mentsem meg a növényeket? Üdvözlöm! Édesanyám évek óta neveli a képen látható főnix pálmát és filodendront (tudtommal ez a nevük). Mindig egészségesek voltak, szépen fejlődtek, a hőmérséklet, a szobai elhelyezésük keveset változott, mégis az utóbbi pár hétben azt vettük észre, hogy a leveleik széle, majd egyre nagyobb rész barnul. Kérem, segítsen, mi lehet ennek az oka, s hogyan lehet megmenteni a növényeket, különösen a filodendront, amelyen talán kevésbé látszik a barnulás. Várom válaszát, hogy segíthessek Édesanyámnak. Köszönöm.

Fonnyad a Yucca szára.

Nekem egy olyan problémám van, hogy a yuccámnak elkezdett fonnyadni a szára. Kettő van a lakásban és az egyik már teljesen elfonnyadt, olyan szinten hogy semmi nem látszott rajta hogy baja lenne, csak összefonnyadt és lelankadt. Érdeklődnék hogy hogy menthetném meg. Válaszát előre is köszönöm.

Fonnyadt levelek

Szep napot. Az egyik lepkeorchideam levelei elkezdtek fonnyadni es kozben uj levelet hajt, mi lehet a baja? Az ablakban tartom a futotest felett. Naponta permetezem visszahutott forralt vizzel,lehet ez tul gyakori? Amugy hetente ontozom,illetve 2-3 hetente tapoldatozom. Valaszat elore is koszonom! Udvozlettel Klelia!

Elsárgult orchidea bimbó

Kérem segítsen tanácsával: szépen virágzó orchideám egyik napról a másikra megváltozott, 6-7 bimbó szépen kinyílott és a többi elsárgult, illetve ami még zöld az meg se mozdul, eddig szépen nyíltak. Mi lehet az oka? Válaszát előre is köszönöm! Tünde

Mi a neve?

Mi a neve? Kedves tanácsadó! 3 éve van meg ez a növényem, de csak nagyon lassan fejlődik. Sajnos néha a levelei is elszáradnak, lehullanak. Meg tudná mondani, mi a növény neve és milyen öntözést, ápolást, fényt igényel? Előre is köszönöm

foltos levelek

foltos levelek Három éve kaptam egy klíviát, amit nagyon szeretek. Minden évben virágzott, tavaly kétszer is, de nagyon aggaszt, hogy a levelei vége világoszöldre szineződik, majd lassan elhal, elszárad. Nem tudom mi lehet az oka és a már beteg leveleket hogyan távolítsam el, hiszen így elég csúnya(egyszerüen vágjam le?). Csatolok képeket is, válaszát pedig előre is köszönöm.

Callistemon citrinus

Kedves Timea!
Kérem, segítsen! Ezt a kefevirágot tavaly ősszel rendeltem/kaptam. Nem értesítettek, hogy ez eredetileg nem szobanövény. Most elvirágzott, de szépen fejlődik a cserépben. Szárai még csak mm. szélesek, tehát nem kintre valók. Hogyan kellene ezt kezelni, hogy továbbra is életben tudjam tartani? Kell-e visszametszeni? Meddig maradhat cserépben, mert panelben lakom, nem tudom "nyaraltatni sem.
Válaszát, segítságát köszönöm: Török Ferencné

Képek

Képek Ezek a virágok!

Segítség.

Segítség. Kedves Tanácsadó.' hónappal ezelőtt vettem ezt a virágot szépen virágzott is.A virágai elszáradtak a levelei száradni kedtek,ráadásul megjelentek rajta apró fehér kis bogarak.Mi lehet a baja?Megtudom még menteni?Kérem segítsem.

Zamia

Zamia Tisztelt szakértő! Zamiámnak barul a levele de csak a tetején egy, kettő. Mi lehet a baj, és mit tegyek? Még azt megkérdezném, szabad e porlasztott vízzel permetezni, és milyen időnként? Mert olvastam hogy szereti a párás levegőt. Köszönettel! Nagy János.

orchidea betegség

Tisztelt Mérnök Úr! Azt szeretném megtudni,hogy van 3 orchideám és ebből kettőnek a levelein apró barna pöttyök jelentek meg,vajon mi lehet ez,és miképp lehet eltávolítani őket? Tisztelettel: Sz.Ildikó

Mi a nevük?

Mi a nevük? Tisztelt szakértő! Arra lennék kíváncsi h a két virágomnak mi a neve és hogyan kell gondozni.Válaszát előre is köszönöm.

füstszűrés

Kedves Szépzöld!

Olyan szobanövényt vásárolnék, ami a cigifüstöt megszűri. Tudnának tanácsot adni?
Köszönöm!

Nava

Mi a nevük?

Mi a nevük? Üdvözlet! Meg tudná mondani valaki ezeknek a növényeknek a nevét?

Mi a nevük?

Mi a nevük? Ezeknek a növényeknek szeretném a nevét. Köszönöm.

hibiszkusz


Kedves tanácsadó,
Tudna valaki segíteni abban, hogy mit tegyek a gyönyörű bokros 1.5 méterem hibiszkuszom megmentésére? Gyönyörű volt egészen tavaszig, virágzott is, de most fenntről a főág elkezdett "sorvadni", és ahogy jön lejjebb, az oldal ágain is sorra fonnyadnak el a levelek, és esnek le. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak, mert semmi változás nem történt sem a környezetben, és az ápolásban sem, és szerintem mégis haldoklik. Hogy tudnám megmenteni?
Előre köszönöm a segítséget.
Vera

lepke orchidea visszavágása virágzás után

Sziasztok ! Kérdésem a következő lenne:tavaly kaptam egy lepke orchideát gyönyörűen elvirágzott és egy kezdő orchidea tartó azt mondta vágjam vissza de ne tőböl én így tettem de azóta sem virágzott és a megmaradt virágszár rész is elkezdett kiszáradni viszont a levelei szépen fejlődnek.Mit tegyek hogy virágozzon majd?köszönöm a mielöbbi választ nagyon fontos lenne

fényt nem igénylö növény

Lakásomban pontosabban az elötér sarkában sok növényem elpusztult,a fény hiány miatt .Melyek azok a növények amelyek nem igényelnek sok fény?

pajzs tevek

A Diffenbacihiám  pajzs tetves 1 hónapja permetezem és nem tűnnek el a tetvek. Segítség! A földet le kell cserélni?

betegség

Szép napot! Van egy óriási vízipálmám,már plafonig ér,de megtámadta valami.A levelein apró penészszerű foltok jelentek meg és azok a levelek sárgulnak.Próbáltam lemosni,de újra megjelennek.Mi tévő legyek? Előre is köszönöm! Klára

Zamióza levélsárgulása

Helló!
Még egy problémám lenne a Zamiózámmal. Egy-két szárán elkezdtek sárgulni a levelek mind a két növényemnél. Ez mitől lehet?? A választ előre is köszönöm!!!

Hogyan bírjam virágzásra!

Tisztelt szakértő! Fokföldi ibolyáim tavasz óta nem virágoztak.Mi lehet az oka?A virágok ablakban vannak függöny mögött.Tápoldatozom is 2 hetente.Hogyan bírjam virágzásra?

Szobanövény!

T.Szépzöld!Az lenne a kérdésem h melyik az a zöld növény,amelyik jól bírja a száraz,23-24 C-fokos klímát panellakásban és a KisGyermekekre sem ártalmas?Várom mielöbbi válaszát!Üdvözlettel:NikiAnya

Mi baja a diffenbacciának és a vitorlavirágnak?

Mi baja a diffenbacciának és a vitorlavirágnak? A képen látható módon a levelek csúcsa szárad, barnul. A vitorlavirág szinte minden levele ilyen és mostanában nem fejlődik olyan szépen, mint eddig, nemrég lett átültetve. A diffenbacchia gyönyörűen fejlődik, nemrég hozott két levelet egymás után, a száradást eddig 2 levélen tapasztaltam. Esetleg tápanyaghiány? Tápoldatozom őket + amalgerolos vízzel permetezem őket sűrűn.

Zamioculcas fehér foltok

Tisztelt Szakértő! Másfél hete kaptam ajándékba ezt a Zamio-t, így még annyira nem értek hozzá, ezért fordulok Önhöz. Pár napja vettem észre, hogy a levelek alján fehér, a vízcseppekhez hasonló foltok jelentek meg.Először nem foglalkoztam vele, letörölgettem szépen. Majd most ismét olyanok. Biztosan nem vízcsepp, ugyanis mióta nálam van, még nem öntöztem meg.Nem tudom, hogy ez normális e a zamionál, vagy valami betegsége van talán? Válaszát előre is nagyon köszönöm :)

Fát vagy bokrot?

Üdv.Van két fikuszom az egyik fa a másik inkább bokor. Kérdésem az lenne,hogy hogyan metszem vagy karózzam hogy fa legyen belőle? Mennyire türi a hajlitgatást a kötözést? Vagy ne piszkáljam had legyen bokor ha az akar lenni,ha egészséges örüljek neki.

milyen virag ez?

milyen virag ez?

legyen szives segiteni.  Nagymamam adta nekem ezt a novenyt.  Nem tudom a nevet. levele zold is alul egy kicsit piros.  Viragja rozsaszin.

koszonom szepen.


 

ki ő?

ki ő?


Segítség!  Milyen növénykém is van nekem?   köszönöm

mi a neve?

mi a neve? ez úton szeretném megkérdezni, hogy a képen látható növénynek pontosan mi a neve? válaszukat előre is köszönöm!

Fokhegyibolya

Kedves Tanácsadó! Az lenne a kérdésem h a fokhegyibolya alsó levelei miért barnulnak és fonnyadnak el?Ilyen kor nyáron hogyan kell gondozni?Lehetséges h sok vizet kaphatott vagy a meleg okozza?Válaszát előre is köszönöm.

Shefflera

Shefflera Kérem segítsetek! Tavaly ajándékba kaptam a képen látható seflerát ami eddíg kifogástalanul nőtt. azomban lassan 4 hónapja új házba költöztünk és azóta nem hajlandó szép leveleivel megajándékozni minket. Tápoldatot kap hetente 2 alkalommal ezen nem változtattunk ennek ellenére mégis csak "vegetál". MI lehet ennek az oka?

kókuszpálma

hogyan lehet kókuszpálmát lakásban tartani?

Gyászszúnyog

Gyászszúnyog van nálam a lakásban,ezt szeretném ki irtani. Olvastam, hogy a ragadós sárga lapocskák azok jók, de a virágföld részére is szükségem volna valamire, mert oda is behúzódnak. Tudnak valamit ajánlani számomra, ami önöknél kapható és jó. Szolnokra mibe kerülne a csomag? Várnám válaszukat mielőbb. További kellemes napot kívánok. Mária

Mi ez?

Mi ez? Van egy ilyen növényem, de nem tudom mi a neve, csak azt tudom, hogy meglehetősen érzékeny. Tudja valaki a nevét?

Tavasz


A növényeimet az elmúlt évben nem ültettem át, a cserepeket már kezdik kinőni. Kérdezném, hogy a még meglévő földtől mennyire tisztítsam meg a gyökereket és a kiegészítő földhöz keverhetek-e valamilyem műtrágyát. Mikor kezdjem az átültetéseket?
Válaszát előre is köszönöm.

Korall virág

Szép jónapot Kérdezni szeretném hogy a korral virágom évek óta nem virágzik?Magasra megnőt a szára ilyenkor mit csináljak?

Filodendron

Már régóta van filodendronom, mikor már nagyon nagyra megnő, mindig szétdarabolom. Eddig nem volt semmi probléma, az újak szépen nőttek. De amit legutoljára szétdaraboltam, kigyökereztettem, elültettem, de nem hoznak új leveleket. Pedig már régóta cserépbe vannak. Mi lehet a probléma?

Mi a neve?

Mi a neve? Jó estét kívánok! Meg szeretném kérdezni,hogy mi aneve a képen látható növénynek és pontosan hogyan kell gondozni? Válaszukat előre is köszönöm!

Flamingó levél

Flamingó levél T.Cím !Segítségét szeretném kérni a mellékelt fotón lévő flamingó virág levelével kapcsolatban. A virág egészséges ,de már a második levélen van ilyen folt. Kerámia tálba kavicsot tettem azon áll a cserép alátéttel,vagyis vizet nem tud onnan felvenni.Ezzel a párát próbáltam biztosítani. Illetve permetezem a leveleket is. Köszönettel: Cs.Ildikó Válasz erre

Orchidea


Mit kell csinálni a vágott orchideával, hogy sokáig megmaradjon?
Lehet esetleg szárítani vagy konzerválni?

Milyen növény?

Milyen növény? Üdv! A hétvégén vásároltam a képen látható növényt de nem tudom mi lehet,és hogyan kell gondozni.Kérem segítsen.Az árus azt mondta anyósnyelv de nekem van anyósnyelvem és az közel se hasonlít rá.Válaszát előre is köszönöm. Üdv:Kelemen Klaudia

lepke bimbók lehullása

Karácsonyra kapott két száru lepke orchieda hozza a friss bimbókat és sorba elbarnulnak majd lehullanak. Mi az oka?
 

Mi a neve?

Mi a neve? Kedves Tanácsadó! A múlt héten vásároltam ezt a virágot.A nevét és a gondozását szeretném megtudni.Válaszát előre is köszönöm!

hogyn kell gondozni a vénusz légycsapót?

Nem rég kaptam egy vénusz légycsapót és nem tudom hogyan is lehetne gyorsan növeszteni szerintem az enyém egy red dragon fajta vannak rajta olyan levelek amik össz vannak húzódva olyan mintha a két csapdafél teljesen egybe lenne ragadva nem tudom miért ilyen párás környezetben tartom mindig kap legyet mindig vizes a talaj kérem írjanak választ mellékeltem képet róla

segitség!

TISZTELT TANÁCSADÓ!Azt szeretném kérdezni ,hogy lehetne meggyógyitani a jukka pálmámat mert lehullot az összes levele!Mit tehetek szegény növényemért?túl öntöztem volna?huzzatot kapot?kihajt egyátalán újra a levele vagy dobjam ki?vagy ültessem másik edénybe?válaszát elöre is köszönöm!

Muslincák a szobanövényeken

Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetnék az utóbbi időben a növények körül elszaporodott muslincák ellen? A földön, leveleken lebzselnek, és lassacskán egyre többen vannak. Ártanak a növényeknek? Van olyan természetes szer ami jó lehet ellenük? Nem szívesen használnék vegyszert, ha nem muszáj. Előre is köszönöm a választ!

Mi is ez?

Mi is ez? Megszeretnék kérdezni, hogy pontosan milyen növény ez és mit tudnék tenni, hogy kicsit megerősítsem a törzsét? Nagyon gyenge a törzse a méretéhez képest, nem is bírja el magát, több pálcával kell kitámasztani, hogy valahogy megálljon. Szeretném, hogy ha önmagától is megtudna állni. A választ előre is köszönöm.

szaporitás

Azt szeretném kérdezni, h. hogyan lehet a legeredményesebben szaporitani a ficus-t, és a könnyezőpálma fajtáit. Vizben nincs kedvük gyökeret növeszteni.
Várom válaszukat
Köszi!

lándzsarózsa

Tisztelt! Van egy gyönyörű lándzsarózsám,elvirágzott ,azóta hozott egy sarjat melyet szakkönyvek tanácsára 15 cm-es korában le metszettem ,földbe ültettem,de sajnos elpusztult a sarj növény.Azóta most újra hozott egy sarj növényt az anyanövény,és a segítségét kérném hogy mit tegyek hogyha leválasztom és fölbe teszem ne pusztuljon el újra.Segítségét előre is köszönöm.

Filodendron

Filodendron

Jó napot!
Most kaptam egy filodendront ajándékba, és az érdekelne, hogy átültessem-e?Nem vagyok biztos benne, mert amilyen földben most van, az nem hasonlít ahhoz, amit általánosságban virágföldnek szoktak nevezni.Mellékelten küldöm a fotót a földröl is.A választ előre is köszönöm!

:(

Augusztusban kaptam a páromtól egy fehér lepkeorchideát. Semmi gond nem volt vele, gyönyörű virágai voltak, új leveleket is hozott, hetente 1x szoktam meglocsolni, és minden második héten tápoldatozom is. Ma azonban észrevettem, hogy a virágai mintha kezdenének elfonnyadni. Mi lehet a baja????:( :(

Mi lehet ennek a virágnak a neve?

Mi lehet ennek a virágnak a neve? Üdvözletem a T. Címnek! Nagy tisztelettel kérem segítségüket. Köszönettel: K. Éva

Milyen növény lehet ez?

Milyen növény lehet ez? Még régebben kaptam, nagyon szeretem, nagyon egyszerű gondozni, szereti a sok vizet, nem igényli a napot, de ha napra/világosra teszem szereti (rövid ideig). Szeretném gyökereztetni, új hajtást hozni belőle. Hogyan lehetne?

Agyaggranulátum

Azt szeretném megkérdezni,hogy mire jó az agyaggranulátum, és hogyan használjam? (főleg öntözésben betöltött szerepe!!) Köszönöm.

Sárguló diffenbachia

Tanácsot kérnék! Nyolcéves diffenbachia, 28 óriás levéllel (48x28 cm) magassága 1,8 m. Kb. 20 éve nevelek és szaporítok diffenbachiát és most a szokásos gondozás mellett kb. 2 hete a növény középső levelei (alulról 13-17.) sárgulni kezdtek. Az alsó és felső levelek szépen fejlődnek. Megmenthető még ez a virág? Köszönettel: Magdi

Csónakorchidea

Kedves Szerkesztő! Nincs szerencsém a csónak orchideával. Már a második készül meghalni. Többféle orchideám van, de csak a pillangók virágoznak, azok viszont rendszeresen és évente többször is. A csónak viszont tönkr megy elszárgulnak lehullanak a levelei. Az elsőt gyorsan átültettem amint észrevettem a pusztulást, de a mostanit meg akarom menteni mit tegyek?

filodendron

Üdvözlöm.Érdeklődni szeretnék hogy van egy nagy filodendromom.Eddig nagyon szép volt,sorba hozta az új leveleket.Gyönyörű zöld volt.Már a plafonig ér.Most elkezdtek a levelei sárgulni,majd elszárad.Mi lehet a gond? Válaszát köszönöm. Üdvözlettel:Jámbori Beáta

Beteg yukka???

Beteg yukka??? Most tennék fel róla képet is, hátha így jobban látható a problémám! Köszönöm!

Virágnév kerestetik!

Virágnév kerestetik! Üdvözlet. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra mert sokszor lett volna szükségem segítségre,de nem tudtam hova fordulni. jelenleg az érdekelne, hogy a mellékelt képeken milyen virág látható. Már egy fél éve megvan és nagyon elkezdett nyúlni lefele. Mit lehetne vele csinálni, hogy inkább erősödjön és nyúljon lefele mert lassan lefog érni a földig. Ja és hogy lehet szaporítani? Remélem tudnak segíteni. Előre is köszönöm. Tisztelettel T. János

Mi lehet az oka?

Tisztelt Szakértő!Van egy karácsonyi kaktuszom ami nem rég virágzott el.Azóta kicsit megfonnyadt.Meglocsoltam de semmi változás:(Mi történhetett vele?Megmenthető?Másik kérdésem az lenne h pár napja vásároltam egy dracaena complacla növényt és csak most vettem észre h fekete foltos a levele és száradni kezd.A földje nedves.Mi lehet ennek az oka?Talán beteg virágot vásároltam?Válaszát előre is köszönöm!

Milyen növényke lehet ez?

Milyen növényke lehet ez?

Az első két fotó: Ezt a növénykét is ajándékba kaptam. A boltban úgy adták el, hogy hasonló a pletykához. Már egy éve megvan, de nem igazán fejlődik. Levelét is hullajtja. Nem sokat, de folyamatosan találok egyet-egyet a földön.Meg tudná mondani, hogy milyen növény lehet?Az utolsó fotó: Erről sem tudom milyen növény. Éldegél már vagy 2 éve, amikor középről új levél bújik elő, akkor egy másik, külső levél elhal.Ő mi lehet?
Köszönöm előre is!

Tanács

Tanács Tisztelt Szakértő! Van egy yukkám,nagyon szép,egészséges,a levelei gyönyörűek,de most tapasztaltam rajta,hogy a törzse szétnyílik.Utána olvastam,valószínűleg sokat öntöztem(heti 1x) Megmenthetem-e? A törzsből 2 nagy hajtása van,több mint 1 méter magas mindkét hajtása. Kérem szíves válaszát.Tisztelettel :Molnár Lászlóné Marcsi

Udvar.

Üdvözlöm. Azt szeretném megkérdezni hogy a szobanövényeimet mikor vihetem ki öket az udvarra?. (pl. muskátli , fokföldi ibolya , kaktusz , fikusz). Válaszát elöre is köszönöm :)

Yucca

Yucca Üdvözlöm! A yuccám levélvégei a képeken látható módon kezdenek barnulni, száradni és néhány levél kezd begöndörödni. Az elszáradt végeket levágtam úgy, hogy az egészséges részbe nem vágtam bele. Mit tegyek, hogy ne száradjon tovább?

Felismeri valaki?

Felismeri valaki? Ajándékba kaptam, de nem ismerem ezt a fajtát. Valaki felismeri mi ez? Állítólag virágos. Köszönöm!

Beteg a levele

Beteg a levele Vettem egy vitorlavirágot törpe fajta.Egy ideig szépen virágzott és szép volt. Utána elmaradt a virágzás de kell neki a nyugalmi időszak-gondoltam. Egy jó ideje viszont a képen látható módon sorra dobja el a leveleit ami megfeketedik. Olvastam ha sárgul mit kell vele tenni de erről semmit. Kérem segítsenek mert tetszik ez a növény de már a 3. ami tönkremegy így. Az elsőt a barátnőm adta mivel az övét szétültette. Szoktam ritkán táp oldatozni Wuxal-lal de most nem mert átültettem. Előre is nagyon köszönöm a választ.

Milyen növényke ez?

Üdvözlöm. Egy virágboltban vettem ezt a növényt és szeretném megtudni a nevét és, hogy kell gondozni. Válaszát előre is köszönöm.

Amarillisz virágzása

Van egy amarillisz hagymám,ami 2 éve nem virágzik.Tavaly és idén is egészséges leveleket hozott,de a virágzás elmaradt.Mi az oka ennek és mit kellene tennem,hogy "virágzásra bírjam"? Köszönöm a választ.

Mi történhetett?

Szép Napot!

Két dolog miatt írok. Az egyik, hogy a Dracena-m öregebb levélvégei elkezdtek barnulni/száradni, miközben a közepén új hajtások levélkék vannak. Ez normális? Vagy valami nem tetszik neki?

A másik az orchideáimmal kapcsolatos. A legelsőt 1 szárú sárga-barna színűt 3 éve kaptam, rengetegszer virágzott. 1 év múlva kaptam a fehér 2 szárút, az is sokszor virágzott, sőt mintha a sárga irigykedett volna ő is 2 száron hozta a virágait. Aztán megvettem a lilát, ami elvirágzás után szinte rögtön meg is halt. Elköltöztünk, a 2 régi tovább élt, majd azt vettem észre, hogy a sárga tőzegében vastag férgek vannak, és eszik a gyökereket. Azonnal átültetem mindkettőt. Ez szeptemberben volt. A sárga pár hét után meghalt, a fehér maradt csak. Aztán decemberben az is elkezdte hullatni a leveleit, és mostanra "csokrostul" kifordult 3 levél, a közepe fekete színű. De a gyökere mintha még élne. Mi történt velük?
Üdvözletem!
 

Miért sárgulnak a levelei a Yuccának?

Van egy nagyon szép Yuccánk ami bent van a lakásban. Igaz nem kap túl sok fényt,de nem volt gond vele,szépen nőt. most pár napja,hogy ilyen szép napos idő volt,ugy gondoltuk,hogy kitesszük egy kicsit a napra,hisz egész télen bent volt. Ki is tettük két három alkalommal,de csak nappal,estére behoztuk. Rövid ídő multával,észre vettük hogy a levelei elkezdenek sárgulni,majd barnulni száradni,mintha napszúrást kapotvolna.És ami az érdekes,hogy a levél/levelek közepétől kifele meg befele kezdet fonnyadni. És nagyon sajnáljuk! Miért van ez,tudna nekem valaki rá választ adni? Elöre is köszönöm! Tisztelettel Józsi

Milyen növény ez?

Milyen növény ez?

Legyen szíves segíteni. Apukámtól kaptam ezt a növényt, és nem tudom a nevét.

Nagyon szépen  köszönöm a válaszát!




 

"Pompás kutyatej"szaporitása

Üdvözletem!
Lenne egy kérdésem:pontosan MELY részét kell levágni a "pompás kutyatej"-nevű,tüskés-leveles szobanövénynek?
Van egy szép kutyatejem,5 szára van,-egy vastag főszár és az abból elágazó mellék-szárak-amiknek az alja ugye kissé fás,tüskés,felette meg zöld,leveles.A legtetején szokott virágozni.
Pontosan HOL kell tehát levágni és miután levágtam,még mi a teendőm?Mindegy az év mely szakában akarom szaporitani?
Válaszát előre is köszönöm!

Vérvirág

Tisztelet Szakértő! Van egy nagy vérvirágom eddig nem volt vele semmi baj van 3 kicsi gyereke is.Az anyanövény levelei lekonyulnak,kifakulnak és elfonnyadnak.Mi lehet a baj?Már látom a kicsik is kezdik.Eddig egy héten egyszer locsoltam langyos esővízzel felülről mert alulról nem szívta fel a vizet.Más fórumon azt olvastam h a meleg miatt lehet ez.Én emeletes házban lakom és itt állandó 24-25 fok van.Vigyen talán hűvösebb helyre?

mi lehet?

mi lehet? Szeretném kideríteni, hogy ez a 2 növény vajon mi lehet?

ékszer orchidea

Tisztelt Cím! A napokban kisebb baleset érte a néhány éves, egészséges orchideámat, melynek következtében az egyik szára leesett. Szeretném valahogyan kigyökereztetni a levált szárat, de nem tudom hogyan kell. Mit tegyek vele? A szár kb. 25-30 cm, sok levele van, volt virága is. Köszönöm segítségüket! Üdv.

Zamioculcas

Zamioculcas Tisztelt Szakértő! Körülbelül 1,5 hete vásároltam egy Zamioculcast, aznap este tápoldatos vízzel meg is locsoltam, de nem szívta fel az összes vizet, így a maradékot kiöntöttem a kaspóból. (Azóta nem kapott vizet.) Ma vettem észre, hogy a földjét fehér penész (?) borította be, és az egyik szárán barna színű foltok jelentek meg. A tanácsát kérném ezügyben. Régóta vágytam egy ilyen növényre és nem szeretném, ha kipusztulna. Segítségét előre is köszönöm!

orchidea

Tavaly májusban kaptam Anyáknapjára orchideát. Elvirágzás után, sajnos levágtam a virágszárat, mint utólag megtudtam rosszul tettem. kérdésem: hoz-e új virágszárat, illetve várhatom-e még a virágzását, vagy már csak a levelében gyönyörködhetek? Előre is köszönöm a választ, üdvözlettel: Tilus

Syngonium

Syngonium A syngonium levelei barnulnak. Mit tudok tenni vele?

A Flamingóvirág beteg

A Flamingóvirág beteg Üdvözlet! Kedves ismerősöm kapott egy Flamingóvirágot és több hétig szépen virágzott.Most viszont kezdett megfeketedni,barnulni a levele,már a legtöbb szép nagy levelét el kellett távolítani. Az lenne a kérdésem hogy meg lehet e még menteni és mivel? (Hetente kétszer locsolta,a maradék vizet kiöntötte a kaspóból és sötétebb helyen tartotta)

Fürdőszoba és a virág...

Üdvözletem!A kérdésem a következő:Egy világos fürdőszobába milyen szobanövény ajánlott ami szereti a párát?Nagyon szeretem a schefflera és a fikusz minden fajtát,de nem merek kísérletezni félek megsínylik a túl párás levegőt.Segítséget kérek!Előre is köszönöm!!

Flamingo viraga

Flamingo viragom sajnos nem tudom milyen okbol nem piros viragokat hajt es kesobb sem pirosodik ki. Hetente 2-szer locsolom, tapoldatot nem kap. Kozel van az ablakhoz, de direkt feny nem eri. Mi lehet a problema?

Miért barnul a Chalatea levele?

Kedves Szakértő! Aggódom a Chalateám miatt. Tavaly júniusban kaptam, az interneten igyekeztem körbejárni a gondozását. Előírás szerint látom el tápoldatal, permetezem néhány naponta. Két levelet hozott egymás után, azóta "áll". Néhány napja vettem észre, hogy több levél széle kezd barnulni, és nemcsak a régi, hanem az újonnan hozott levelek is.(E miatt gondolom, hogy nem természetes öregedésről lehet szó.) Déli szobában van, de nem kap közvetlen napfényt, a levegő 20-21 fokos. MIT CSINÁLOK ROSSZUL? A szívem szakadna meg ha tönkremenne. Előre is köszönöm tanácsát.

Gloxinia - csuporka

Gloxinia - csuporka Üdvözletem! A tavaly nyáron gyökereztettem ezt a gloxiniát. Nem tudtam, hogy télen pihentetni kell, úgyhogy már egy éve nő. A neten kerestem fotókat, ott nem találtam olyant amelyik el lenne nyurgulva ennyire. Normális ez? Mi a teendő? Már egy új hajtás is megjelent kb egy hónapja... A régi növénynek a régi levelei nagyon fakók, az újak, meg mind pozsgásak. Vágjam vissza a régit? Hagyjam az újat nőni? Köszönöm előre is a válaszokat. Anna

Korallvirág

Korallvirág Üdv! Van egy korallvirágom ami a közepén száradásnak indult de több helyen meg hajt,virágzik.Mi lehet a baja?Talán beteg? Válaszát előre is köszönöm.

Korallvirág metszése

Kedves Szépzöld szakemberek! Nemrég kaptam három szép sokbimbós korallvirágot. A bimbók folyamatosan szépen kinyíltak, és most már sajnos elkezdtek leszáradni. Úgy tudom metszéssel lehet új virágzásra bírni őket. Sajnos sehol nem találtam olyan videót, vagy képet, ahol pontosan megmutatnák hol kell levágni. (A leírt útmutatásokból pedig sajnos nem értem, és nem szeretném elrontani, mert nagyon szeretem őket. :) ) Tudna nekem segíteni ebben? Egy rajz is elég lenne. Hálás köszönet előre is! Zina

Bogaras yukka

Tisztelt Szakértő ! Segítségét kérem az alábbi problémában : Yukkáim belső leveleinek tövét kb. 1 hónapja kis szürkés peték(?) és kis fekete ragadós bogarak lepték el, miközben folyamatosan sárgulnak a levelei. Már lemostam őket és plusz tápoldattal is meglocsoltam, de a bogarak visszajöttek. Az összes növényemen jelen vannak, a lakásban való elhelyezéstől függetlenül. Várom segítségét !

Mi lehet a baja?

Mi lehet a baja?
Tisztelt forumozok!
Nemregiben ajandekba kaptam ezt a gyonyoru futot. Azonban 2 het utan a noveny levelei elkezdtek sargulni es a foldje bepeneszesedett (1szer kapott vizet). Valoszinu tullocsoltam. Ekkor leszedtem a fold felso reteget es azota nem is adtam a novenynek vizet (kb 4 hete). Azonban a noveny levelei tovabb sargulnak. Mi lehet a baj?

Mit tegyek?

Van 3 lepkeorchideam, 1 szepen viragzik, a masik ketto meg tobb, mint ket eve hogy megvan,de semmi viragzas. De ma eszrevettem, hogy az egyiknek semmi gyokerzete nincs. Mit tegyek vele? Hallottam, hogy zacskoba kell tenni ilyenkor. De hogyan? Csak a novenyt vagy az edennyel egyutt? Kerem segitsenek nagyon tanacstalan vagyok. Elore is koszonom

Flamingóvirág megmenthető?

Flamingóvirág megmenthető? Tisztelt Szakértő! Kisfiam születésekor kaptam egy flamingóvirágot, mely eddig 5 hónapig gyönyörűen virágzott, baj nélkül. Most pedig a levelei elbarnulnak. Illetve a több éves Monstera virágom levelei is kezdenek tönkremenni, átültetése már megtörtént. Kérem mielőbbi válaszát, hogyan menthetném meg a virágaimat! Köszönettel! Marianna

Milyen virág?

Milyen virág?

Virágos szép napot! Idén nyáron Görögországba voltunk nyaralni.Lakott területen kívül találtam pár gallyat aminek a hegye már gyökeret vert.Levágtam a gyökerező részt és hazahoztuk. Szeretném megtudni,hogy milyen fajta növény ez,és mik azok a számára megfelelő tartási módszerek amitől ez a növény megmarad.2 hónapja hoztam és sok levelet hullajtott azóta .Válaszát előre is köszönöm:)

Beteg yukka


Kedves Tanácsadó!
Nyár végén vettem egy yukkát, pontosabban egy cserépben 3 tő van belőle. Egy nagyon szép magas, és két kisebb. Ősszel egyre gyorsabban el kezdtek száradni a levelei, és a magasabb szár eldőlt. Valószínűleg túlöntöztem (hetente egyszer), ezért mérsékeltem a locsolást, de a probléma nem szűnt meg. Áthelyeztem a cserepet egy világosabb helyre, ablak alá, ahol viszont elég párás, s hideg a levegő. Az egyik kisebb szár teljesen tönkrement, s a magas szár egyik lombozata is leszáradt (amikor a maradékot letörtem, nedv csorgott ki a levelek tövétől, azt mondták, még mindig sok vizet kaphat, így azóta egyáltalán nem öntöztem /kb.3-4 hete/) A másik lombozatból már csak 2-3 zöld levél maradt, s most vettem észre, hogy az utóbbi 1-2 napban fehér penész foltok jelentek meg hosszú tő törzsén. Nem tudom, mi lehet a baja, mindent próbáltam úgy tenni, ahogy a gondozási leírásokban olvastam. Félek, hogy teljesen tönkremegy a növény. Megmenthető-e még esetleg átültetéssel a 2 tönkrement tő, vagy mit tehetek? Attól is félek, hogy az utolsó, s még ép lombozatú tő is megfertőződik a másik 2-től, s tönkremegy... Gyors segítséget várok. Előre is köszönöm!
 

fikusz


Kedves szépzöld !
Van egy öreg, erőssen felkopaszodott apró levelű fikuszom, melyet sajnálok kidobni. Mit lehetne vele tenni ? Elég nagy, és vastag ágai vannak, csak sajnos kopaszak.
válaszodat előre is köszönöm !

Miért nem virágzik újra !

Miért nem virágzik újra !
Tisztelt Tanácsadó !
Feleségem születésnapjára vettük a képen látlató virágot ( 1. kép ), amit orchideának adtak ! Nagyon sokáig virágzott, de miután lehullott minden virága, csak a csupasz züld levelei maradtak, s nem virágzott újra !Sajnos nem tudom,hogy miért mert a többi orchideát már tobbször sikerült kivirágoztatni ( 2. kép ), van amelyik már ötödször virágzik !
Kérem tanácsát mit lehet tenni, hogy újra virágozzon !
Köszönöm segítségüket !

Kürtvirág

Üdvözletem!

Érdeklődnék, hogy hogyan kell gondozni, illetve "szaporítani" Bíbor kürtvirágot (Sarracenia purpurea).

Válaszát előre is köszönöm!

Kik ők?

Kik ők?
Kedves Tanácsadó!
Szeretném a segítségét kérni. Van három növénykém (képek csatolva), akiket kis korukban kaptam ajándékba, de nem tudom, milyen fajtájúak, és hogyan kell őket helyesen gondozni. Ebben szeretném a tanácsát kérni.
Előre is köszönöm a segítséget!
Ági

Majomkenyérfa

Majomkenyérfa
A képen látható majomkenyérfámat szeretném kicsit formálni, sajnos eléggé elhanyagolt állapotban került hozzám. A formálásához, felső részének terebéjesítéséhez, dúsításához kérnék segítséget. Mily módon és eljárással lehetne elérni a dúsulását.
Üdv: Balázs

kövirózsa ápolása

Kedves Tanácsadó!


Szeretném a segítségét kérni. A barátnőmtől kaptam pár napja 3 gyönyörű kövirózsát. Mivel túlságosan is nagyok voltak külön ültettem őket. A kérdéseim pedig a következők lennének.: Lehetséges ezt a növényt szobában tartani? Milyen igényei vannak? Hogyan öntözzem? Van valami különleges igénye? Ha esetleg az egyiket kitenném erkélyre így ősz tájékán nem fagyna meg? Mire figyeljek oda?
Előre is köszönöm válaszát:
Zsófi 





Hogyhogy?


Kedves tanácsadó!
Kaptam egy kis majomkenyérfa hajtást.Beleraktam vízbe olyan kis pohárba sok vízel.De el kezdek barnás levelei lenni.Nem tudom hogyan kell gondozni.Kérem segitségüket!Nagyon köszönöm:Vera

szobajázmin nevelgetés

Kedves Szépzöld!
A napokban kaptam egy csodaszép, fiatlat szobajázmint. Csak úgy illatozik itt nekem. Egyenlőre egy kör alakú drótra van felfuttatva, kissé kuszán. Majd szépen megmetszem, viszont szinte sehol semmilyen információt nem találtam arról, hogy idővel hogy lehet alakítani és milyen bátran merjek hozzányúlni a növénykéhez. Régebben láttam egy gyönyörű jázmint (nem tudom szobajázmin volt-e), aminek fás szárai/törzse spirál alakban voltak felfuttatva 4 kis karón a cserépben. Viszonylag vastag szárai voltak már, feltételezem nem lehetett egy fiatal példány és itt-ott a spirálosan felfelé ívelő szárakon kicsi zöld hajtások tetején nőttek a fehér virágok. Gyönyörű volt, azonnal beleszerettem. Abban szeretném a tanácsukat kérni, hogy vajon mennyi idő és milyen  munka, hozzáértés/gondoskodás szükséges az ilyen fajta kialakításhoz. Illetve, honnan szerezhetnék további információkat a szobajázminról. Előre is köszönöm szépen a segítséget!

Karácsonyi kaktusz


Szia.
Szeretném a tanácsodat kérni.Tavaly karácsonyra kaptam egy fiatal karácsonyi kaktuszt,egész nyáron kint volt. Most nem meleg helyen van, és szépen virágzik is ,de a levelei nem zöldek hanem barnák és sajnos fonnyadnak össze.Mi lehet ennek az oka?Kérlek segíts,hisz olyan szép igy virággal!Előre is köszönöm!Jeneiné Éva

Begónia


Kedves Bényeiné,
Kaptam egy Begóniát, és szeretném megtudni, hogyan is kell őt gondozni, valamint, hogy évelő növényt kaptam-e.
Köszönettel
Nika

pöttyök a dracaenan

pöttyök a dracaenan


Kedves Szépzöld!
Ezeket a hosszúkás kis valamiket találtam a dracaenam levelein, mik ezek, és mit lehet velük tenni?

papagájvirág


Kedves Válaszoló!
Néhány éve vásároltam egy papagájvirágot, ami szépen fejlődött. A cserépben két tő volt, melyek közül kisebb most szépen hozza a levelét és ketté osztódott, viszont több levelének a vége megbarnult, megszáradt ezért levágtam. A gondom a nagyobbik tővel van, ami nyár végén kezdte el hozni az egy szál virágját, ami még mindig nem nyílt ki (de úgy látszik ez hamarosan megtörténik. Remélem, mert már nagyon várom!).

Kérdésem, hogy természetes-e, hogy ilyen sokáig tart a folyamat. A másik gondom ezzel a tővel, hogy a virággal egy időben hozza a leveleket is, ami azért baj, mert egyszerre többet (kettőt, hármat) és ezeket nem tudja szépen kifejleszteni.Olyanok a levelek, mint a gyűrött papír és van köztük olyan is, hogy kettő összenőtt. Rendszeresen öntözöm, próbálom betartani azokat a tanácsokat amiket a gondozásáról olvastam. Nem tudom mit tegyek, mivel így a levelei nem lesznek szépek és nagyon félek, hogy az egész nővény tönkre megy.

Beteg Yukka

Szia
nagyon megörültem amikor ráleltem erre az oldalra mert sajnos nekem is vannak beteg növényeim. A Yukkámat nem rég átültettem és most úgy néz ki mintha kitettem volna erős szélbe. Egy oldalra dől az összes levele. Sajnálom szegényt mert már olyan régóta meg van. Mit csináljak vele? Vagy lehet hogy az ültetés nem tetszett neki?
Köszönöm a segítséget

diffenbachia

Kedves Szépzöld.hu!
A tanácsodat szeretném kérni, hogy mit tegyek a Diff.-mal, mert úgy elferdült a törzse, hogy csak na :-)

majomkenyérfa


Nekem a majomkenyérfa a kedvencem.
De nemtudom hogy , hogyan kell gyökereztetni.
Kérem segitségüket.
köszönöm.

Majomfa - túlöntözés?


Kedves Bényeiné,
Hetente öntözöm a majomfámat, szoktam alá tenni papír kéztörlőt, hogy a felesleges vizet kiszívja, ám ennek következtében másnap reggelre olyan volt a föld, mintha sose öntözném. A majomfa levelei mindenesetre plöttyedtek lettek, már nem feszesek és húsosak, hanem szinte papírvékonyak és puhák. Hol rontottam el, és hogyan hozhatnám helyre?
Előre is nagyon köszönöm a segítségét!
Nika

majomkenyérfa


Büjtattam egy majomkenyérfát,beletettem vízbe aztán barnás sebek jöttek rajta.Nagyon szeretném meg menteni.Kérem segitségüket.Előreis köszönöm.
Veronika írta.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Majomkenyérfa

Kedves Bényeiné!
Szaktanácsot szeretnék kérni Öntől.
Kaptam egy majomkenyérfa hajtást. Egy kis pohárkában próbálom gyökereztetni. Szeretném megtudni, egyáltalán lehet-e így szaporítani, illetve arra szeretném kérni, adjon nekem tanácsot, hogyan is kell gondozni ezt a szép kis növényt!
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Nika




mikulásvirág

Üdvözletem!
Tavaly decemberben vásároltam 2 mikulásvirágot. Sikerült őket az észak-keleti fekvésű szoba ablakában a mai napig lombosan tartanom. Növekedett is , új levelei vannak. A talaja még a régi. Valamikor olvastam, hogy sötétséget igényelnek ezek a növények a bepirosodáshoz. Tanácsot kérek : hány óra sötét kell naponta, és mivel tápozzam?

Köszönöm!      Erika

Majomkenyérfa

Kedves Tanácsadó! :-)

Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a majomkenyérfát behoztuk a lakásba és elkezdte ledobálni a leveleit! Gyönyörű bokrosan volt! Illetve még az, csak tartok tőle, hogy megint úgy járunk mint tavaly, hogy le csupaszodott. Bár aztán tavasszal felerősödött és tényleg szépen kibokrosodott! Tavaly előtt kaptuk és még nem virágzott azóta.
Az lenne a kérdésem, hogy mit kellene tennem, hogy ne dobja le a leveleit illetve, hogy majd virágozzon?
Válaszát előre is köszönöm!

Hess Balázs

flamingo

Sziasztok. Szeretnék segitséget kérni, vanegy nagyon szép flamingom de nem virágzik . Nagyon nagy szép zóld bokor, 3éve vettük sok-sok virággal, de azota nem akar virágozni mit tegyek?Már át is ültettem mégse mi lehet a baj. Segitségeteket elóre is köszönöm.


Világszép