Számadás

Évmilliók óta itt vagyok,
mint a borostyánba zárt bogár.
Mégis mindent itt, s ott hagyok,
szárnyaló lelkem csapodár.

Most éppen más; ember lettem,
két lábon járó értelem.
Növök, fogyok, majd elkopok,
nincs csoda, gyógyír, védelem.

Majd ha eljön ember-végem,
mit kezdhetek a lelkemmel?
Szellem szülte önös énem,
találkozik egy gyermekkel?

Vagy földközelben kóborolva
várom újra visszajöttömet?
Rokon lelkekbe gabalyodva
hordom, lenge légként lelkemet?

Borostyános burokba zárva
a nem létet el sem képzelem.
Változó test- lélek anyagként,
úgy sejtem, örökké létezem.

Mért lettem Én ilyen fontos,
önmagamnak, s talán másnak?
Értelemmel fel nem fogom,
értelmét a számadásnak.

Kapcsolódó cikk:

Cél felé céltalan

Hozzászólások

Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés