szépzöld

Szárazvirág-kötészet másképp

Sulyok Józsefné, 2016. jan. 18.


A száraz virágból komponált csokrot a legváltozatosabb módokon lehet elkészíteni, a legkülönbözőbb alkalmakkor lehet felhasználni. A lehetőségnek csak a saját fantáziánk szabhat határt. 

 Szárazvirág-kötészet másképp

Már a tűzdelés is számtalan variációt kínál számunkra, de a szárazvirág-csokrok még ezen is túl tesznek. Mindegy hogy hagyományos, rusztikus vagy egyéni klasszikus vagy modern stílusban rendeztük be a lakásunkat, a szárazvirág-csokrok minden belső teret díszítenek és otthonos hangulatot teremtenek.

Többnyire a csokrokat függőlegesen állítjuk fel, de a száruknál fogva is felfüggeszthetjük, vagy egyszerűen odafektetjük, ahol éppen jól mutat. Bármilyen formájú csokrot, bármilyen virágból készítünk, legyen az szép rózsa vagy mezei virág, mindegy, csak az a fontos, hogy bármilyen elképzelésünket megvalósíthatjuk.

A munka kezdete előtt a csokorhoz kiválasztott növényeket színek, illetve fajták szerint rendezzük csoportokba, így könnyebb lesz a dolgunk. Egy tekercs rafiát, fóliát és ollót is készítsünk a kezünk ügyébe. A csokrot összekötő rafiát a szalag mögé helyezzük, de szalag helyett szövött paszomány, zsinór is megteszi, majd. A zsinór végére kössünk csomót, máskülönben könnyen kibomolhat.

Nem túl régi az ötlet, hogy a bársonyvirágokat vágott vagy szárított állapotban bevigyük a lakásba. Ennek oka talán a növények erős szaga. Szerencsére bizonyos újabb fajták már kevésbé erős szagúak. Szárításra viszont nem minden bársonyvirágfajta alkalmas. A bársonyvirágokat szárításra akkor szedjük le, amikor fészekvirágzatuk belül is tökéletesen száraz.

A csokor kötése közben soha ne dolgozzunk ülve, inkább álljunk, így egy jó rálátás nyílik a csokorra. Ha lazább csokrot tervezünk, inkább lejjebb fogjuk össze a szárakat. Ha viszont tömörebb csokrot akarunk készíteni, a virágok alatt fogjuk át őket.

Amikor száraz  virágokból kötünk csokrokat vagy tűzdelünk összeállításokat, olyankor felmerülhet az a probléma, hogy túl rövidek a virágok szára. Ilyen esetben van segítség, vagyis egy dróttal a szárakat meghosszabbíthatjuk.

A törékeny virágszárakat, pl. a papírvirág, hogy erősebben tartsanak, jobban tűzdelhetők legyenek, kettesével, hármasával összedrótozzuk ezüstdróttal. A magas szárú növényeket, pl. évelő szarkaláb, rézvirág, stb. már szedés után friss állapotban lássuk el tűződróttal.

Ha csokrainkat szalaggal is díszítjük, különösen mutatósak lesznek. Rengeteg fajta szalag létezik, de minden esetben tudatosan alkalmazzuk a kiválasztottat. Helyettesíthető a szalag szövött csíkokkal, paszományokkal, fonalakkal, zsinórral, rafiával egyaránt.

Semmi sem tart örökké. Miközben odakinn a hideg és a sötétség uralkodik a virágpompa helyén, odabenn a lakásban a kályha melegénél még hónapokig élvezhetjük a nyári hangulatot a szárazvirág-kompozíciónknak köszönhetően. Aki azonban azt hiszi, hogy a csokraink elpusztíthatatlanok, már egy év alatt is sokat megtapasztalhat. A szárazvirág-kompozíciónk élettartama kiszámíthatatlan. Por mindenhol van, a napsugár kifakíthatja a növények színét. A fixáló vagy a hajlakk segítségével némileg meghosszabbíthatjuk a szárított csokraink élettartamát. Erre viszont semmi szükség nincs, mert minden évben újabb virágparádékat köthetünk, ugyanakkor mi magunk is örülhetünk, hogy újat alkothatunk és gyönyörködhetünk bennük. 

Kapcsolódó cikk: Mi az a búzahús?




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2017.június 29., csütörtök / 15:00

Mi lehet a citromfám baja? Be lehet e szemezni ilyen állapotban?

2017.június 29., csütörtök / 09:35

Miért nem fejlődik rendesen a füvünk?!

2017.június 29., csütörtök / 09:24

Uborka, tök virágzása

2017.június 29., csütörtök / 09:21

Milyen virág levelei lehetnek?

2017.június 21., szerda / 14:25

Miéer sárgul a 2 hónapja vetett füvem?

2017.június 21., szerda / 08:38

Bambusz átültetés

2017.június 21., szerda / 08:31

Sugárarália barnul

2017.június 21., szerda / 08:29

Milyen betegség támadta meg a gyepet?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia