Szőlő

Tavaszi munkák a szőlőben

Tavaszi munkák a szőlőben

Végre elmúl a tél, lassan ébredezik a természet, az ember újra kiszabadulhat a természetbe. Itt az ideje a kert munkák megkezdésének is, mind a virágoskertben, mind pedig a haszonnövények esetében. Igaz, akkor még a legtöbb gyümölcs, így a szőlő is „alszik”, a tavaszi munkákat már el kell kezdeni, hogy biztosan erős tőkéket és bő termést érhessünk el.

Borkülönlegességek 2.

Borkülönlegességek 2.

Előzmény: Borkülönlegességek

Beszéltünk már arról, hogy borokat készíteni nem csak szőlőből lehet. A gyümölcs alapú italok nagyon finomak, és nem találkozik velük az ember minden nap. Nem is beszélve az olyan ritkaságokról, mint a méz, vagy a rizsbor. Ám itt még nem szakad vége a felsorolásnak, az egyik legnépszerűbb ital fajtáinak tárháza ennél jóval szélesebb.

Borkülönlegességek 1.

Borkülönlegességek 1.

Amikor a borokról beszélünk a legtöbb esetben nem is jut eszünkbe, hogy ez a nedű nem csak a szőlő erjesztett levét takarja. Mivel a bor (és a sör) készítése tulajdonképpen majdnem egyidős az emberiséggel. Így nem meglepő, hogy nem csak egy gyümölcs képezi az alapját az italnak. Sőt, akkor is különlegességet kóstolhatunk, ha a szüret időpontja vagy éppen az elkészítés módja változik.

Bor, mámor, Magyarország 5.

Bor, mámor, Magyarország 5.

Előzmény: Bor, mámor, Magyarország 4.
A cikksorozat ötödik, s egyben befejező részében betekintést nyerhetünk az Észak-Magyarországi borrégió világába, ahol többek között találkozhatunk az egri, tokaji, bükki borvidék kiváló boraival, és az itt készült fantasztikus és világhíres borokkal.

 

Bor, mámor, Magyarország 4.

Bor, mámor, Magyarország 4.

Előzménye: Bor, mámor, Magyarország 3.
A cikksorozat negyedik részében betekintést nyerhetünk az Alföld borrégió világába, ahol többek között találkozhatunk a csongrádi, bajai és kunsági borvidék kiváló boraival, és az itt készült fantasztikus borokkal. Az itt készült nedűk , méltán egyre ismertebbek.
 

Bor, mámor, Magyarország 3.

Bor, mámor, Magyarország 3.

Előzmény: Bor, mámor, Magyarország 2.

 

A cikksorozat harmadik részében betekintést nyerhetünk a Pannon borrégió világába, ahol többek között találkozhatunk a méltán híres, és mindenki által jól ismert villányi területtel, és az itt készült fantasztikus borokkal.

Bor, mámor, Magyarország 2.

Bor, mámor, Magyarország 2.

Előzmény: Bor, mámor, Magyarország 1.

Kis hazánkban nagy büszkeséggel gondolunk a borokra. Ez nem véletlen, mivel a magyar nedűk némelyike világhírű, zamatuk egyedülálló.

Ahhoz, hogy minőségi borokat tudjunk készíteni, fontos a tőkék elhelyezése, és a fajták kiválasztása. 22 olyan bortermelő vidék van Magyarországon, ahol minőségi italokat készítenek, és itt találhatóak a legjelentősebb pincészetek is.
 

Bor, mámor, Magyarország 1.

Bor, mámor, Magyarország 1.

Kis hazánkban nagy büszkeséggel gondolunk a borokra. Ez nem véletlen, mivel a magyar nedűk némelyike világhírű, zamatuk egyedülálló.

 

Ahhoz, hogy minőségi borokat tudjunk készíteni, fontos a tőkék elhelyezése, és a fajták kiválasztása. 22 olyan bortermelő vidék van Magyarországon, ahol minőségi italokat készítenek, és itt találhatóak a legjelentősebb pincészetek is.

 

Szüret - a szőlő ünnepe

Szüret - a szőlő ünnepe

A szőlő életciklusában az ősz az egyik legjelentősebb időpont, hiszen a gyümölcs ekkor érik meg. Persze ez nem csak a növénynek fontos időszak, hanem nekünk is, hiszen ekkor kerülhet az asztalunkra a legfinomabb csemegeszőlő, és ekkor szüretelhetjük a borszőlőnket is.

A szőlő ősszel

A szőlő ősszel

Az ősz a szőlő fő szezonja. Mindenki tisztában van azzal, hogy ilyenkor történik a betakarítás, sőt, a szerencsésebbek már részt is vehettek ilyesfajta munkában. De a szüret csak egy azokból a munkákból, melyeket mindenképpen érdemes elvégezni még ebben az évszakban, ha szeretnénk, hogy a gyümölcsök jövőre is tömött fürtökben csüngjenek a tőkéken.

A magyar szőlőtermesztés története

A magyar szőlőtermesztés története

Előzmény: A szőlőtermesztés kialakulása és története

Hazánk területén már a honfoglalás előtt ismerték és termesztették a szőlőt. Ekkor a Bodrog mentén, a Dunántúl több részén és a Szerémségben virágzó szőlőültetvények voltak. A dunántúli szőlőtermesztés a római birodalom előtti időkben alakult ki és a termesztés meghonosítása a kelták nevéhez fűződik.

A szőlőtermesztés kialakulása és története

A szőlőtermesztés kialakulása és története

A szőlőt és a terméséből készült bort már a történelem előtti időkben ismerték és kedvelték. Megismerése és termesztésbe vétele hosszú folyamat eredménye. A szőlőkultúra kialakulása valószínűleg a mai Kis-Ázsia, Irán és Örményország területén kezdődött el mintegy 5000 évvel ezelőtt.

A szőlő jótékony hatása - szőlőtörténeti áttekintővel

A szőlő jótékony hatása - szőlőtörténeti áttekintővel

A szőlő az emberiség közkedvelt gyümölcse, szinte valamennyi korai írásos emlékünk megemlíti. A Bibliában a szőlő végigvonul az Ó - és Újszövetségen, mint értékes gyümölcs és szimbólum.

Találós kérdés

Találós kérdés

Miért ültetnek rózsát a szőlősorok végébe?

 

Mindenki sejtheti, hogy nem esztétikai okai vannak a rózsák alkalmazásának, hanem ez esetben növényvédelmi feladatot lát el a "virágok királynője". 

Gombaveszély!

Gombaveszély!

Május hónapban az ország teljes területén több mint 100 mm eső esett és most megjött a meleg. Ez ideális a gombák szaporodásának és terjedésének.

Szüret, családias légkörben

Szüret, családias légkörben

Sok-sok képpel!

Szeptember múlt, ám a korábbi évektől eltérően a fák lombjai most még haragos zöldek, csak egy-két megfáradt falevél hullott alá sárgán, erejét vesztve.

A szőlő gombabetegségei

A szőlő gombabetegségei

Szerző: Varga László

 

A szőlő peronoszpóra és lisztharmat elleni védelme

A szőlőben fellépő peronoszpóra és lisztharmat-fertőzések komoly terméskiesést és minőségromlást okoznak az ültetvényekben.

Védekezés szőlőben és gyümölcsösben 2 percben!

Védekezés szőlőben és gyümölcsösben 2 percben!

Mivel védjük meg az ültetvényünket, hogy azok szépek legyenek és hozzanak termést is számunkra? Itt található egy javaslat:

Április eleji aktualitások

Április eleji aktualitások

Szőlőben  és gyümölcsösben

 

Mindenképpen javasolt még a rügyek pattanása előtt rézzel és kénnel lemosó permetezést alkalmazni, mert így „lemoshatjuk” a növényeinkről a gomba, baktérium és atkák nagy részét. Így később kevesebb permetezés is elég lesz.

Novemberi-decemberi teendők a szőlőben

Novemberi-decemberi teendők a szőlőben

Ezekben a hónapokban is akadnak enyhe, kellemes napok, amikor kikívánkozunk a meleg szobából. A szőlőben mindig találunk tennivalót. Ebben az időszakban befejezhetjük az őszi telepítést és ellenőrizhetjük a támberendezések állapotát. El kell végezni a szükséges talajmunkákat, tápanyag visszapótlást. A levelek összegyűjtésével, elégetésével vagy komposztálásával csökkenteni tudjuk a következő évi fertőzések mértékét.

 


 

 

Legveszélyesebb gombabetegség szőlőben a peronoszpóra

Legveszélyesebb gombabetegség szőlőben a peronoszpóra

A szőlő három gombabetegsége - a szőlőlisztharmat, szőlőperonoszpóra és szürkepenész - közül talán a legfontosabb. Ismerjük meg és védekezzünk ellene!

 

Októberi teendők a szőlőben

Októberi teendők a szőlőben

A ház körüli szőlőben, októberben nem túl sok tennivalónk adódik, élvezzük a későn érő, és a még tőkén lévő gyümölcsöt.
A kései csemegeszőlő-fajtákból tárolásra is van lehetőségünk. Készüljünk a telepítésre, a szükséges oltványok beszerzésére, illetve a letermett szőlőtövek talajápolására.

 

          

Szeptemberi teendők a szőlőben

Szeptemberi teendők a szőlőben

A korábbi sok csapadék ellenére a szőlő érése felgyorsult, az egész éves fáradtságos munkáért a friss gyümölcs kárpótol bennünket. Ebben az évben a termés bőséges, nem biztos, hogy frissen el tudjuk fogyasztani a teljes mennyiséget. Ha már a rokonokat és a baráti kört is elláttuk, mit tehetünk még, hogy kárba ne vesszen a sok odafigyeléssel és fáradtsággal megtermelt szőlő?

Augusztusi teendők a szőlőben

Augusztusi teendők a szőlőben

Augusztusban a szőlősben is a munkák kellemesebb része vár ránk, a koraiak már kezdenek érni, szemezgethetjük, kóstolgathatjuk, élvezhetjük az eddigi munkánk gyümölcsét. Az érett gyümölcs vonzza a darazsakat és a madarakat is, védekezni ellenük raschel hálóval tudunk. Az új telepítésű szőlők lombvédelmét ne hanyagoljuk és a gyomok irtásáról se feledkezzünk meg.

Júliusi teendők a szőlőben

Júliusi teendők a szőlőben

Ebben az időszakban a szőlő életében a fürtök fejlődése, növekedése a jellemző. A bogyók folyamatosan nőnek, lassan elérik teljes nagyságukat, itt a fürtzáródás időszaka.

Dolce Vita

Dolce Vita

Szőlőink az idei tavasz melegét vitális növekedéssel, és robbanásszerű virágzással élték meg. Nagy termést ígér az idei év. A nagy termés kineveléséhez sok tápanyag kell a szőlőnek.

Júniusi teendők a szőlőben

Júniusi teendők a szőlőben

A szőlőben teendőink mindennaposak, a kötözés, a hajtásválogatás, a növényvédelem állandó feladatot adnak. A szőlő nagyon fényigényes növény, nem szereti az árnyékot, de ügyelni kell arra is, hogy önmagát se árnyékolja. Ezt a célt szolgálja a hajtásválogatás, a csonkázás. A szükséges növényvédelmi munkák mellett gondoskodjunk a megfelelő tápanyag-ellátásról és talajápolásról.

Nemes penész nélkül nincsen Tokaji Aszú

Nemes penész nélkül nincsen Tokaji Aszú

A botritisz gomba mivel elhalt növényi részekből táplálkozik, ezért szinte minden kertben megtalálható. Azonban ha csapadékos nedves az idő, akkor a puha cukorban gazdag élő növényeket (szamóca, borsó, paradicsom …), növényi részeket (szőlőszemek ...) is megtámadja. Amiért mégsem pusztán káros gomba, mert a késő őszi aszúsodáshoz jelenléte nélkülözhetetlen.

Szőrös gubacsok a szőlőn?

Szőrös gubacsok a szőlőn?

Ez a féreg alakú puhatestű állat mivel 0,15 milliméteres, így csak lencsével látható. Az állat két pár lába első részén helyezkedik el, hátul pedig csak barázdált. Lehet, hogy azért sem látható, mert olyan csúnya :-). Mindenesetre ha nem védekezünk ellene, akkor a termésveszteség elérheti akár a 20%-ot is.

Májusi teendők a szőlőben

Májusi teendők a szőlőben

Azokon a helyeken ahol nem esett elegendő csapadék, pótoljuk azt különösen az új telepítések esetében. A növényvédelmi munkákra nagy gondot fordítsunk a gombák, a rovarok és gyomok elleni védelemben egyaránt. A kötözést és a hajtásválogatást is el kell kezdeni.

Szőlőlisztharmat

Szőlőlisztharmat

Szőlőlisztharmat - Uncinula necator

Ez az Észak-Amerikából származó gombabetegség, az egyik legfontosabb a szőlő kórokozók közül. Nézzük meg, hogy hogyan fertőz, mik a tünetei és hogyan védekezhetünk ellene.

Mi a legfontosabb tennivaló áprilisban?

Mi a legfontosabb tennivaló áprilisban?

A még hiányzó tőkéket pótolhatjuk, erre alkalmasak a gyökeres oltványok. A pótlásokkal igyekezzünk, hogy a szőlő időben kihajtson és erőteljesen növekedjen. Az ültetést az alábbiak betertásával végezzük a biztosabb  eredés érdekében. Készítsünk permetezési tervet a szükséges vegyszerekről gondoskodjunk időben.

A szőlő Magyarországon az egyik legnépszerűbb gyümölcse. Íze, színe, mérete igen jellegzetes, meghatározó. A belőle készült must és bor pedig tovább növeli a gyümölcs jelentőségét.



Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház