szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Tea, az uralkodók itala

Sulyok Józsefné, 2009. márc. 12.


Előzménye: A tea története


A tea nevű ital a Camellia sinensis cserje forró vízbe áztatott leveleiből vagy rügyeiből készülő főzet. A Camellia sinesis egy örökzöld cserje, melynek levelei, ha leszedésük után nem kerülnek gyorsan megszárításra, hamarosan hervadni és oxidálódni kezdenek.
 

A tea ezen kívül tartalmazhat még gyógynövényeket, fűszereket vagy gyümölcs-ízesítést. A gyógy és gyümölcsteák, vagyis azok, melyek nem tartalmaznak tealevelet, valójában nem teák, hanem inkább főzetek (vagy egyszerűen gyümölcsteák).

 

Honnan származik a tea elnevezés?

A teára használt szó Kína nagy részén és Japánban a „csa”, de a Fujian tartományban „te” (körülbelül „téj”- nek ejtjük). A sors úgy hozta, hogy a tea első nagybani terjesztői Európában a hollandok voltak, akiknek Fujianban voltak kapcsolataik. Átvették ezt az elnevezést és továbbadták a legtöbb európai országnak.

 

A két kivétel az Oroszország és a Portugáliai, akiknek külön kereskedelmi kapcsolatuk volt Kínával. A portugálok „csa”- nak az oroszok „csaj”- nak hívják. A szanszkrit, farszi (pezsa-iráni) illetve néhány észak-európai nyelvben a teát csáj-nak ismerték, ami mutatja, hogy a teájukat valószínűleg nem a tengeri, hanem szárazföldi úton kapták, valószínűleg a selyemúton, északról. A kínai nyelvjárásban csá-nak hívják. Törökországban, Dél-Ázsiában és az arab országokban a „csaj” vagy „saj” változatát használják.

 

„Téj” volt a kiejtés mikor a szó először megjelent az angolban, és még mindig így ejtik Skóciában és Írországban. Ismeretlen okokból, valamikor a tizennyolcadik század elején az angolok megváltoztatták a kiejtést „tí”-re. Írországban, főként Dublinban a cha kifejezést gyakran használják a teára, és a char gyakori szleng kifejezés volt a Brit Nemzetközösségében szolgáló katonai erőknél a 19. és a 20. században, mely átkerült a hétköznapi használatba is. Szinte az összes többi európai nyelvben megmaradt az eredeti „téj” kiejtés.

 


A tea kultúrtörténete, felfedezése

 

Már egyszer foglakoztunk a tea történetével, de most egy kicsit bővebben. A teának hosszú és gazdag története van. Ezt az italt már évszázadok óta fogyasztják a világon. A tea felfedezéséről különféle legendák maradtak fenn.

 

A teát először időszámításunk előtt 2700-ban, Kínában említi egy elbeszélés Shen Nung császár uralkodása idején. Állítólag ő fedezte fel a teát a kínai birodalomban tett egyes utazása alatt. A történetet az előző cikkünkben már leírtuk.

 

Egy másik kínai legenda szerint, Bodhidharma, buddhista szerzetes elhatározta, hogy hét évre elvonul meditálni. Bizony nem volt egyszerű számára folyamatosan ébernek maradni. Aztán meditációjának ötödik évében egyszer csak letépett néhány zsenge levélkét egy bokorról, és elkezdte rágni azokat. Legnagyobb csodálatára, ezek a levelek úgy felfrissítették őt, hogy gond nélkül teljesíteni tudta a Buddhának szentelt hétéves meditálását.

 

A tea Kína déli tartományaiban, a Kínai-tengertől Tibetig húzódó sávban őshonos. A teacserje külső megjelenésében a rózsabokorhoz hasonlít. Virága a csipkerózsára emlékeztet. A levelei miatt kezdték a cserjét termeszteni. Belőlük készült az illatos főzet, a tea. A tea zamatát, finom illatát annak a végtelen gondosságnak, és türelemnek köszönhette, amellyel a rendkívül kényes cserjéket felnevelték, az összegyűjtött leveleket szárították, sodorták, csomagolták. A teát magról ültették. Az ősszel összegyűjtött érett magvakat finom homokkal és földdel keverve porcelánedénybe öntötték. Az edényeket óvták a nedvességtől, nehogy idő előtt csírázni kezdjen.

 

Tavasszal a magvak melegágyba kerültek, vagy rizsmályvával keverve rögtön a gondosan előkészített talajba vetették. A kikelt kis apró palántákat állandóan gyomlálták, öntözték. Később rendszeresen nyesték őket, hogy lombosabbak legyenek. Téli viharok idején szalmával fedték be, forró nyári napokon pedig a rizsfőzés után megmaradt vízzel öntözték.

 

A negyedik évben kezdtél meg a levelek szedését. Évente 3-4 alkalommal szüreteltek. Az első kora tavasszal, márciusban kezdődött, a levelek minőségétől függően. Nagyon fontos volt, hogy a leveleket kellő időben szedjék, egyetlen elmulasztott nap elég volt ahhoz, hogy a minősége romoljon. Amint észrevették, hogy a levelek vége könnyedén felkunkorodik, késedelem nélkül elkezdték a szüretelést.

 

A második szedés május végén, vagy június elején, a harmadik pedig augusztus elején történt. Néha még ősszel is szüreteltek, de ez már csak öreg, rossz ízű leveleket adott. A leveleket méretük szerint nagyjából szétválogatták, és állandóan forgatva szárították nádból készült gyékényen, vagy vesszőkosárban. Ezt a műveletet is nagy szakértelemmel kellett végezniük, mert meghatározta a tealevelek későbbi minőségét.

 

A kész levélnek magas követelménynek kellett megfelelni. A kínaiak a teáról azt tartották, hogy ápolja és meghosszabbítja az életet, ezért eleinte orvosság gyanánt itták. A kínai bölcsek szerint, aki a teát issza, annak szellemi képességei tiszták és frissek lesznek. A tea megszabadít a testességtől és elűzi az álmosságot.

 

Az uralkodók itala

 

A tea valamikor az uralkodók itala volt. Mint a legtöbb szokás, a teázás is idővel meghonosodott, s egyre nagyobb szerepet játszott a magánházaknál is. Kialakultak a tea elkészítésének és felszolgálásának szabályai. A teázás, mely eredetileg a szerzetesek fárasztó elmélkedésének segítője volt, létjogosultságot kapott a kolostor falain kívül is. A tea mellett üldögélve társalogtak, olykor még sakkoztak is. Kína több tartományában nagyon rossz az ivóvíz, ezért forrázva, teával tették élvezhetővé.

 

A gazdaságok szaporodásával a tea ára is mérséklődött, így a teázás általánossá válhatott a szegényebb néprétegek körében is. Később a teát nem főzték, hanem forrázták. A szárított leveleket kőmalomban porrá őrölték, amikor pedig Európába is eljutott a tea, Kínában már nem a porteát használták, hanem a szárított leveleket forrázták le. Ezt a készítési módszert vették át az európaiak.

 

A japán császár udvarában ünnepi alkalmakkor teát szolgáltak fel már a 8. században. Termeszteni azonban csak a 12. században kezdték el. A hagyomány szerint az első cserjét Eiasai pap, a zen-buddhizmus első japán szektájának megalapítója hozta Kínából. Kínában sok teát isznak, aminek következtében nincsenek szívbetegek, és a nép hosszú életű.

 

A teát nem illett egyszerre meginni. A teaszertartás kialakulásának idején Japánban feudális harcok dúltak. Nem csoda, hogy a szenvedésekbe belefáradt emberek békesség utáni vágya teljesült a szertartások folyamán.

 

A 19. század második felében a teapiacon vetélytárs jelent meg, az indiai tea, a „thea assamica”. Nevét Assam vidékéről kapta, ahol őshonos. A felfedezett indiai tea abban különbözött a kínaitól, hogy a levelek nagyobbak voltak, s jóval több koffeint tartalmaztak. Az indiai tea a jó tulajdonságnak és a helyi klímának, beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

 

Az egyenletes hőmérséklet, a sok csapadék következtében gyakrabban szüretelik, mint a kínai rokonát. A levelek minősége állandó volt, minden szüret alkalmával ugyanolyan. Ez hallatlan előnyt jelentett a kínai teával szemben, amelynél minden szüret alkalmával gyengébb minőségű teát nyertek. Az indiai tea pikáns ízű volt, főzete a magasabb koffeintartalma miatt erősebb.

 

Ez megpecsételte a kínai tea sorsát. Az indiai tea minősége évről évre javult. Anglia megrendelései a kínai piacon kezdtek elmaradozni. A termelés állandó minősége és az egységes technológia nem hozott létre az indiai teából olyan fantasztikus gazdag választékot, mint amilyen a kínai tea esetében volt.
Folytatása: A tea Európában

 

Kapcsolódó cikk:

Kávétörténelem

 

Kapcsolódó rovatok:
Kertészkedés
Hobbi
Tudja-e, hogy

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.július 31., szerda / 07:39

Rhododendron levél száradás

2019.július 20., szombat / 17:26

Cukkini termése elrohad

2019.július 18., csütörtök / 06:42

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség

2019.július 17., szerda / 22:16

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia