szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Tükröm, tükröm: használd változatosan!

Scheftsik Tamás, 2013. márc. 05.


A lakások dekorációjánál van egy kikerülhetetlen tárgy: ez pedig a tükör. Minden háztartásban megtalálható, és sajnos elég unalmas is, hiszen mindenhol ugyanazt a funkciót látja el. De nem csak arra képes, hogy megmutassa, hogyan nézünk ki. Ha egy kicsit továbbgondoljuk a lehetőségeket, akkor olyan ötletek lephetnek meg minket, amikkel egészen egyedi megoldásokat is létrehozhatunk.

Tükröm, tükröm: használd változatosan!

Funkció?

 

Amikor egy tükröt helyezünk el a lakásban, akkor annak rendszerint az a lényege, hogy meg tudjuk nézni magunkat benne. De ez nem kell, hogy feltétlenül így legyen. Persze, tulajdonképpen ez az egyetlen funkciója, de egy kis kreativitással másra is tudjuk használni, illetve egy kicsit más funkciót is adhatunk neki. Ha azt szeretnénk, hogy azért ellássa azt, amire kitalálták, de ne legyen annyira egyhangú, akkor érdemes úgy elhelyezni, mintha még nem találtuk volna meg a helyét. Egy egész alakos tükör esetében ez nagyon jól mutat, de arra azért nem árt figyelni, hogy olyan helyre állítsuk, ahol nem fogjuk feldönteni, mert ha eltörik, akkor lemondhatunk 7 évnyi szerencséről.


Amennyiben mégis a falon keresünk neki helyet, akkor viszont tekintsünk el attól, hogy egy fényes, tökéletes felület legyen előttünk. A tükör egy tökéletes lehetőséget kínál arra, hogy úgy dobjuk fel a falakat, hogy az előtérbe kerüljön, és egy kicsit megdöbbentő is legyen. Ehhez nem is kell más, csak annyi, hogy felejtsük el, a tükröt alapvetően arra használjuk, hogy megnézzük magunkat benne. Ha ezt megtesszük, akkor gond nélkül ragaszthatjuk, vagy festhetjük meg a felületét olyan mintákkal, amikkel csak szeretnénk.

 

Design

 

Amikor a ház hangulatához szeretnénk igazítani a dekorációt, akkor a tükör esetében egyetlen lehetőségünk van, az, ha a keretet variáljuk. Kivéve akkor, ha egy kicsit rusztikus a berendezésünk. Ebben az esetben remekül mutat, ha kopottas hatást adunk a tükörnek. Ehhez nem kell más, csak régi darabokat összeszedni. Ha ezt nem tudjuk olyan könnyen megtenni, akkor egy kevés fekete festékkel kenjük le az oldalait, ötletszerűen. Ha ez megvan, akkor hagyjuk megszáradni, majd egy erős sörtéjű kefével menjünk át rajta. Ezzel megkoptatjuk a festést, így régi jelleget kap majd a tükrünk.


Azzal sem nyúlhatunk mellé, ha nem a falra tesszük. Adhatunk neki más funkciót is, például csinálhatunk belőle asztallapot. A tükröződő felület egy italos asztalkán nagyon jól mutat, de egy telefonasztalka is tökéletes lehet ebből az anyagból


Ennél bonyolultabb bútorokat azonban csak nehézkesen lehet elkészíteni tükörből. A kiegészítőkkel is éppen ez a baj, a felület túl apró a kreatív ötletekhez. Kivéve persze, ha tükörmozaikot használunk. Az apró négyzeteket csak fel kell ragasztgatni az adott tárgyra, és már készen is vagyunk. Így egyedi asztali lámpánk, kaspónk, de akár kerti asztalkánk, vagy csillárunk is lehet.

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.július 31., szerda / 07:39

Rhododendron levél száradás

2019.július 20., szombat / 17:26

Cukkini termése elrohad

2019.július 18., csütörtök / 06:42

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség

2019.július 17., szerda / 22:16

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia