Újra egy mutatós levéldísznövény
Szerző: Bényei Zoltánné Létrehozva: 2009. március 02.

A szobanövények között elegánsnak számít a nyílgyökér. Rokonairól, a kalateákról már korábban olvashattak az érdeklődők.
A Maranta leuconeura már régóta tartozik a kedvelt szobanövények közé. Különleges rajzolatú, színes leveleiért ültetjük ezt az évelő örökzöldet. Fagyérzékeny, 15 fokot minimum biztosítsunk számára. Ezen kívül állandó magas páratartalmat, huzat és szélmentes helyet szeret. A talaja legyen humuszban gazdag, jó vízelvezetésű. Tavasszal vagy nyáron szaporítható tőosztással vagy nyáron hajtásdugvánnyal.
A képeken a halszálkás fehér erű nyílgyökér M. l. Erythroneura változata látható, amelynek a hosszúkás levelei éjjel felállók, nappal kiterülők. Félárnyékos helyen a legformásabb a lombja. A levelek erezete piros, közép erük halvány sárgászöld. Kúszó szárú, terülő növény. A levélhónaljból előbújó apró virágai lilás fehérek, jelentéktelenek a lombhoz képest.
A lakásunkban nagyon jól összeilleszthető egyszínű, zöld növényekkel, de önmagában, szoliterként is elhelyezhetjük. Jól mutat pl. felfüggesztve, kosárban, ahonnan a mutatós levelek nézhetnek lefelé vagy egy nagyobb, esetleg felkopaszodó fenyő alá ültetve.
Kapcsolódó cikk:
Tanácsok levéldísznövényeink ápolásához
Kapcsolódó rovatok:
Kertészkedés
Szobanövények
Hobbi
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
Hozzászólások
Eddig 3 felhasználónk véleményezte a cikket. Szóljon hozzá Ön is!
Cikk ajánló
-
Madáretetés olcsón és könnyedén
Télen minden, saját környezetét valamennyire is szerető emberben felvetődik a gondolat: etessünk madarakat! A madáretetés a természetes közegünkről való gondoskodáson túl önző dolog is, hisz ki ne szeretne kertjében gyönyörködni a díszes to...
-
Hová tegyük a mini rózsát?
Ez a kérdés gyakran felvetődik így a tél közepén, hiszen sokan kapnak ajándékba e kedves növényt, de nem tudják mi a teendő vele.
-
Itália kedvence a zsálya
Előzménye: Konyhakerti növények 1. rész, 2. rész, 3. rész A zsályának több faja van, gyógyászati célokra elsősorban az orvosi vagy kerti zsálya és a hegyi zsálya alkalmas.
-
Kertészkedés a kandalló melegénél
Amikor az időjárás zorddá válik, csupán a meleg szobában, kényelmesen hátradőlve, gondolatban kertészkedhetünk.
-
Eper a balkonon
Szemelgethetünk saját nevelésű egrest, ribizlit, szamócát, áfonyát az erkélyünkön? Igen, vannak olyan törpefák, amelyek cserépben vagy konténerben nevelve is képesek jó minőségű gyümölcsöt hozni. Rengeteg sikerélményben lesz részük, ha bele...
-
Téli hangulatjavító gyógynövények
Télen, amikor kevesebbet süt a nap, mindenki hajlamos borúsan látni a jövőt. Íme, pár gyógynövény, mely jótékonyan befolyásolja a kedélyállapotot.Akik hajlamosak a depresszióra, ilyenkor különösen sokat szenvednek, de még azok is, akik álta...
-
Pünkösdi Virágálom Székesfehérváron
Képes beszámoló! Szerencsések a székesfehérváriak: évi kétszer is virág köntösbe bújik belvárosuk: Pünkösd ünnepének tiszteletére immár hatodik éve öltöznek virágba a belvárosi emlékművek, decemberben pedig csodálatos adventi koszorúk dísz...
-
Gránátalma, Héra gyümölcse
Saját tapasztalat alapján is mondom, hogy talán túl keveset tudunk erről a gyümölcsről. Oszlassuk el a ködfátyolt és ismerjük meg ezt a növényt, amely már csak a virága szépsége miatt is érdeklődésünkre tarthat számot!
-
Rózsaültetés - Videóval
Most ültessünk rózsát, most van itt az ideje! Képzeljük el, hogy jövőre bekandikál az ablakunkon a vérpiros futórózsa, vagy egy illatos rózsaágyás közelében heverészünk. Nos, aki erre vágyik, annak minél hamarabb el kell ültetnie a töveket...
-
Zöldbabbal a rák ellen
A zöldbab, pontosabban annak őse, a dél- amerikai indiánok ősi kultúrnövényei közé tartozik. Ezt bizonyítja, hogy mexikói és perui ásatások során a régészek több ezer éve babmaradványokra bukkantak.
-
Egynyári virágok kavalkádja, sok-sok képpel!
A nyár egyik legkellemesebb elfoglaltsága kerti virágok ültetése, ápolása és az ezt követő látvány „learatása”. Ha bőven virágzó növényeket akarunk, akkor feltétlenül kell ültetnünk a pistike virágból, a gazániából, a törpe rézvirágból, a k...
-
A levendula varázslata
Előzménye: A szépséges levendula A levendula nemcsak egy kertünket díszítő szép növény, hanem számos kedvező hatása miatt is használjuk. Merítsünk ötletet az itt leírtakból!
-
Télűző zölderdő a lakásban
Nem kell mindig virágba borulni! A páfrányok, pálmák és levéldísznövények csodás látványt nyújtanak és könnyebben is gondozhatók, üde színfoltokat képeznek, mert kifejező, életteli látványosságok. Kezdjük télűző zölderdő túránkat!
-
Karalábétörténelem
Ha vannak igazán jellegzetes hazai zöldségeink, akkor közülük az egyik minden bizonnyal a karalábé. Leginkább leveszöldségnek vagy főzeléknek szoktuk használni, pedig számos, más ízletes étel készíthető belőle, sőt nyersen is igen finom.
-
Virágpompa egész évben 2.
Előzménye: Virágpompa egész évben A jelentéktelen hagymákból, gumókból, gyöktörzsekből fejlődő gyönyörű virágokat egész éven át csodálhatjuk. Bemutatjuk ezek közül a legszebbeket.
-
Édesgyökér és medvecukor?!
Az édesgyökér mintegy húsz faja ismeretes. Ezekből gyógyászati célra csak az igazi édesgyökeret (Glycyrrhiza glabra) használjuk, mely mediterrán eredetű. I. e. mintegy kétezer évvel Indiában, Kínában és Babilóniában már ismerték és használt...





Kedves Katalin! Arra lennék kíváncsi,hogy az "erythroneura" név milyen növényt takar,lehet hogy ez a kakasmandinkó,amelynek egy kicsit másként-Erythronium- kell írni a nevét . Ha kakasmandinkód van,akkor ennek a tavasszal bókoló virágokkal díszítő évelőnek részleges árnyékolás,humuszban gazdag és jó vízgazdálkodású talaj kell,amelyben a gumók nem száradnak ki. Nyáron nyugalmi állapota van a növénynek,de a talaj ekkor is legyen hűvös és nyirkos.
nekem is van ilyen virágom ,és úgy tudom nagyon kevés víz kell neki ,száradjon kicsit ki a földje és azután csak kevés vizet adjál neki
Sziasztok tanácsot kérek erythroneura szoba nyővényre.Hogyan kell gondozni őssze zsugorodtak a levelei és sárgulnak meg víz van a talkában alatta álondoan nedves a főldje félárnyékos helyen van.Ha nincs alatta víz akkor lógnak a levelei.kőszőnőm