szépzöld

Ünnepi ajándék az erdőből

Sulyok Józsefné, 2015. dec. 10.


A ház körül és a teraszon szívet melengető hangulatot teremtenek a téli ünnepeket megidéző dekorációk. 

Ünnepi ajándék az erdőből

Edényeket, cserepeket egyszerűen töltsük meg fenyőággal, tobozzal, növényi terméstokokkal, dióval. Tegyünk rá egy-két karácsonyi díszgömböt.

A fenyőágak, melyek könnyen rögzíthetők a kordonon, védik a dézsás rózsát a hidegtől, a látvány pedig karácsonyfára emlékeztet. Színes gömbökkel, fényfüzérrel lehet díszíteni, a földet pedig fagyalbogyóval takarjuk be.

Szívesen látott téli szépségek a dérbabér, az örökzöld puszpáng, a cserepes díszfüvek. Most egy-két kiegészítővel még tetszetősebbé tehetjük.

Ágakat fonjunk össze kerek formára, a madáreledelt helyezzük egy hálóba, amelyből a madarak ki tudják szedni az eleséget. Faágakat, díszbogyókat és a madáreledelt egy díszszalaggal kössük fel a koszorú közepébe.

Ajándék az erdőből: zuzmóval benőtt ágakból köpenyt készíthetünk az üveg mécses-tartóra. A különböző hosszúságú ágdarabokat úgy helyezzük el, hogy szorosan egymás mellett legyenek az edény aljánál, amit jól összedrótozunk. Jutazsinórral kössük körül, mindezt műhóval fújjuk be, ami a téli erdő hangulatát idézi fel.

Egy egyszerű bádogedényt gyönyörű dísszé varázsolhatjuk. Tegyünk az edénybe egy csokor fenyőágat, magyalt és fagyöngyöt. Helyezzük el egy faládikóba, tegyünk bele mohát, és az edényt rakjuk körbe tobozzal és almával.

A törpefenyő nagyon lassan nő, és nem csak karácsony este, hanem sok éven keresztül szívesen látott vendég a teraszon. Akasszunk rá fenyőtobozokat.

A somfának nem csak a színe szép, hanem az ágai is hajlékonyak, ezért alkalmasak kosárfonásra. Készíthetünk belőle például egy mécses tartót a teraszra. A somfa ágait  meghajlítva, alul-felül kössük össze és rögzítsünk hozzá fenyőágakat, tobozokat. A közepébe helyezzük el a gyertyát, amit egy pohárba raktunk. Csak kicsi gyertyát használjunk, nehogy problémánk adódjon.

Hunyor virágunknak nem árt a hideg. Fából csillagokat faragunk ki, a műanyagcserepeket vegyük körbe mohával, majd a csillagokat ragasztópisztollyal a cserépre ragasztjuk. Mindezt a teraszon állítsuk egy szánkóra. 

Kapcsolódó cikk: Takarásban érzik jól magukat




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2018.június 22., péntek / 17:00

Gyenge, sárgásodó fü

2018.június 22., péntek / 16:55

Bebarnultak a pálmám levelei

2018.június 18., hétfő / 16:51

Kiskertek, házikertek időszerű növényvédelmi teendői (8)

2018.június 18., hétfő / 10:58

Borostyán kárzevője

2018.június 18., hétfő / 10:50

Nyárfa hajtás írtás

2018.június 15., péntek / 09:53

húsz éves fagyal helyén jelenleg két éves fagyal van, mely tavaly is, idén is sárgul. Mi lehet a betegsége? Évente kétszer kap műtrágyás oldatot. Köszönöm a választ.

2018.június 15., péntek / 07:52

Kövèrporcsin írtàsa vetemènyesből

2018.június 11., hétfő / 18:18

Mivel írtsam ki a gyomot?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia