szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Ünnepi takarítás - 10 tipp

Sulyok Józsefné, 2014. dec. 11.


Könnyítsük meg a dolgunkat ezzel a 10 tippel, mert éppen eléggé elfoglaltak leszünk az ünnepek közeledtével.

Ünnepi takarítás - 10 tipp
  1. Ragyogó lesz a bútorunk, ha a vásárolt bútorfényezőhöz egy kávéskanál ecetet keverünk, és ezzel tisztítjuk át. A faragott bútor esetében nem ruhával, hanem fogkefével vagy ecsettel kenjük fel a bútortisztítót.
  2. A nádfonatú szék ülését locsoljuk le forró vízzel, majd szárítsuk meg. Aztán kenjük be olyan olcsó krémmel, amely nem színezi el a bútort, de ugyanakkor beszívódik a fonatba, így nem repedezik meg.
  3. Ha cigaretta égette ki a bútort, és nem túl nagy a sérülés, dörzsöljünk bele majonézt, hagyjuk beivódni, majd puha ruhával töröljük át.
  4. De az égett lyukat pecsétviasszal is kijavíthatjuk. Az elszenesedett részt óvatosan sikáljuk le, egy kés hegyén melegítsünk pecsétviaszt, és tömjük be vele a lyukat. Gyorsan és finoman simítsuk el.
  5. A fáról a ráragasztott papírt soha ne kaparjuk késsel. Cseppenként vigyünk fel étolajat a papírra, hagyjuk egy ideig hatni, majd puha ruhával alaposan töröljük át. Addig ismételjük, míg a papír lekopik.
  6. Ha a bútor felületén karcolás keletkezett, általános szabály, hogy mindig az erezet irányában haladjunk a javítással.
  7. A vízfoltot úgy tüntethetjük el, hogy egy kendőt bevizezünk, fogkrémet teszünk rá és ezzel bedörzsöljük a foltokat. Makacsabb foltoknál víz és egy kevés szódabikarbóna keverékével érhetünk el eredményt.
  8. Készíthetünk krémet vajból vagy majonézből, valamint cigarettahamuból. Vigyük fel a foltra, töröljük át nedves kendővel és ezután fényezzük.
  9. A fényezett bútorfelületen lévő régebbi vízfoltokat először só és étolaj keverékkel vonjuk be, pár perc múlva töröljük le, majd petróleummal fényesítsük át.
  10. Fényezett, világos bútorról a gyümölcs és borfoltot eltüntethetjük, ha egy-két zsemlét sütőbe átforrósítunk, széttörjük, és ezzel dörzsöljük a bútort, amíg a folt el nem tűnik.

Kapcsolódó cikk:

Fahéjas-almás torta karamellöntettel – nem csak Karácsonyra

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé

2019.szeptember 23., hétfő / 09:18

Gömjuhar törzsén betegség

2019.szeptember 23., hétfő / 00:06

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 15., vasárnap / 15:21

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 03., kedd / 18:54

Nem tudom milyen novenyt vettem? Az elado sem tudta megmondani.


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia