Utószó
Szerző: Bekecsi Szabó László Létrehozva: 2008. május 06.
Bizonyára szokatlan, hogy egy könyv utolsó lapjára nem a szerző írja sorait.
A véletlen hozta így. Az történt ugyanis, hogy egy szanatórium több leltári tétel átvételére invitálta a szerző családját. Így került egy fürdőköpeny, egy pár zokni, egy szobapapucs, és két szemüveg társaságába kettő spirálfüzet, amelyet a szer-ző fejvánkosa alatt talált meg az ügyeletes nővér. Fentiek átvétele után kezdett tanakodni a családi kupaktanács, hogy mi is legye ezekkel a füzetekkel. Amikor végigolvastuk a bennük leírtakat, úgy döntöttünk, hogy kiadjuk könyv formájában-, persze mérsékelt példányszámban - hogy legalább azoknak juttassunk egy- egy példányt, akik ismerték, szerették a szerzőt, vagy valamilyen kapcsolatban voltak vele akár szakmai, akár emberi vonatkozásban.
Meglepő volt, hogy egyetlen szó sem esett az őt ért legfájdalmasabb tragédiáról: történt ugyanis, hogy e rövid kilenc- tíz év alatt elveszítette szüleit, meghalt szegény húga és bátyja, mindezekről a tragédiákról sehol nem olvashatunk.
Újdonság számunkra, hogy soha nem láttuk verset írni, soha nem tett említést az általa többször is hivatkozott „Gondolatok Könyvéről”, és valószínű, hogy a megidézett verseket sem találjuk már meg semmilyen „hagyatékából”. Pedig azt hittük, élete egy nyitott könyv, mert olyan őszinte, olyan közvetlen volt minden-kihez, hogy soha nem gondoltuk volna: micsoda titkai vannak, micsoda mély kútból merített emlékei vannak… Csak sejtjük, hogy mekkora terheket cipelt a múltból, és e terhek súlya ad némi magyarázatot arra, hogy a látszat ellenére igen- igen sebezhető volt. Nem hitt abban, hogy „ép testben ép lélek”, hanem úgy érezte, ez fordítva igaz. Vagyis, ha az ember lelki élete rendben van, akkor a teste is. Különben mivel magyaráznánk sok betegségét, amelyek a munkanélkü-liségével kezdődtek nagy részben.
Hadakozott ő a maga módján a jókedvvel, a humorral, gyakran az öngúnnyal is. Ezek tették bánatát, keserűségét, elveszett álmait viszonylag elviselhetővé. Ezekkel tudta kisebb nagyobb veszteségeit feldolgozni, hogy barátai lassan el-tűntek, hogy tudott méltóságteljesen kavarni kiskanállal, olyan kávét is, amelyet a második kávézaccból főzött, hogy tudott örülni tudatosan vállalt, és a családra is rákényszeríttet megtakarításainak. Mivel nem keresett, félelmetes túlélési technikákat agyalt ki: a családtagok zuhanyzása után, felfogta a fürdőkádban a vizet, abban fürdött meg. És abban is félóráig áztatta magát. Saját maga fodrásza volt, s ahová csak lehetett, mással vitette magát, vagy gyalog ment. Ruhát soha nem vett. Ellenben minden adományt igyekezett beszerezni a szeretetszolgála-toktól, s nem érdekelte a ruha színe, fazonja, anyaga. Nem érdekelte, egy sötét öltöny melyik halotté volt.
Ezért aztán néha elég bizarr kinézete volt például egy okkersárga nagykabát, zöld szabadidőnadrág és fehér tornacipő viselése közben.
Pereskedett a vízművesekkel, az áramszolgáltatóval, a hivatalokkal.
És érdekes, hogy ez ügyben valóban voltak sikerei a számlázással kapcsolatban.
Úgy érezzük, e könyv kézreadásával a szerzőről teljesebb képet kapnak barátai, de ellenségei is. Ezért döntött úgy, hogy változtatás nélkül adja közre a Nyájas Olvasónak, Szeretettel,
a szerző családja
Kapcsolódó rovatok: Hobbi, Novellás kötet
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
