szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Variációk zuhanyzóra

Scheftsik Tamás, 2012. dec. 25.


A zuhanyzó elég egyhangú terület. Ha szeretnénk feldobni, akkor rendszerint a falat változtatjuk, vagy az ajtókat cseréljük le. De ettől még a zuhanyzó „csak”zuhanyzó marad. Ha azonban egy kicsit kreatívak vagyunk, vagy egy nagyobb összeget is rászánunk erre a projektre, akkor olyan tusolóval gazdagodhatunk, ami mellett egy kád szomorúan elbujdoshat.

Variációk zuhanyzóra

Zuhanytemplom

 

Már a név sem véletlen. Ha igazi tus-élményt szeretnénk a fürdőszobánkba, akkor bizony megéri beruházni egy ilyen szerkezetre. Szerencsére ez többnyire azt is jelenti, hogy semmi másra nincs szükségünk. A zuhanytemplom ugyanis komplett, vagyis a vízkiömlőkön kívül tartalmazza a tálcát, és az ajtókat is. Ha az egy kicsit sok lenne, akkor kaphatunk külön paneleket is, melyekkel elérhetjük közel azt a hatást, amit a kész termék nyújt. És hogy mi is az? Nos, amikor belépünk, akkor csak azt vesszük észre, hogy az eddig megszokott csap-zuhanyfej kombó helyett nagyjából mindenhonnan apróbb nagyobb lukak merednek ránk.

 

A kezelőfelület beállítása után pedig eldönthetjük, hogy mit is szeretnénk: ha az a vágyunk, hogy masszírozza a víz a derekunkat, vagy éppen a vállunkat, az is megoldható. De egy ilyen szerkezet akkor sem jön zavarba, ha azt kérjük tőle, hogy olyan élményt adjon, mintha mindenhonnan jönne a víz. Fantasztikus élmény, bár az ára többnyire elég elkeserítő. Azonban csak egyszer kell beszerezni, és utána hosszan élvezhetjük, azt sem szabad elfelejteni, hogy olyat válasszunk, melynek a vízfelhasználása optimalizálva van, hiszen ezzel nem csak a földet óvjuk, hanem a pénztárcánkat is vastagabban tarthatjuk.

 

Esőztető

 

Egyre több fürdőszobában találkozhatunk egy érdekes kiegészítővel. Egy második zuhanyfejről van szó, ami azonban nem a falon, hanem felettünk, esetleg egyenesen a plafonon helyezkedik el. Igen, ez az a kiegészítő, mellyel bármikor imitálhatunk egy kellemes nyári, langyos esőt. Sőt, akkor is kitűnő segítség, ha meg akarjuk osztani valakivel a zuhanyt, hiszen mindkettőnket érheti a víz, egyikünknek sem kell helyezkednie, vagy vacognia. Lényegesen olcsóbb, mint egy zuhanytemplom, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még így is luxuskategória. Maga a fej 20 ezer forint körül beszerezhető, ám ha nem szeretnénk, hogy kívül fusson a hozzá tartozó cső, akkor bizony egy kis csempézés és falbontás is megdobja majd a büdzsét.

 

Led

 

A fényterápia egyre elterjedtebb a szépségszalonokban és a spa szolgáltatásoknál. Ez nem véletlen, hiszen igazán kellemes környeztet teremt, amellett pedig a hatékonysága igazolt. Fényterápiát pedig otthon is alkalmazhatunk, akár a zuhanyzóban. Nem kell hozzá más, csupán egy olyan zuhanyfej, melyre led izzókat is álmodtak a tervezők, így az képes a hangulatot is fokozni, nem csak a vizet ránk zúdítani. Sőt, a legtöbb esetben nem csak egyetlen színű fény áll rendelkezésünkre, így kedvünk szerint váltogathatjuk azokat. Ráadásul a legszebb benne, hogy már 10 ezer forint alatt is beszerezhető, és a beszerelése sem jelent kihívást.
 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.november 03., vasárnap / 14:41

Gyümölcsös az erkélyen

2019.október 21., hétfő / 21:21

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 11:33

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 07:22

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 19., szombat / 15:01

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 17:02

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 16:28

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé

2019.szeptember 23., hétfő / 09:18

Gömjuhar törzsén betegség


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia