szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Vásznak a teraszon, balkonon

Scheftsik Tamás, 2012. aug. 06.


Sokszor rettenetesen unalmas tud lenni, amikor a megszokott napernyőkkel próbálunk egy kis árnyákot létrehozni. Ráadásul azon kívül, hogy egy kevés enyhet ad, másra nem is tudjuk használni. A folyamatos igazgatás, és az árnyék felé vándorlás pedig dühítő, főleg akkor, amikor ezt egy balkonon tesszük meg, hiszen ott a rendelkezésünkre álló tér lényegesen kisebb, mint egy kertben.

Vásznak a teraszon, balkonon

Roló

 

A fedett teraszok még nem jelentik azt, hogy védelmet nyújtanak a napsütés égető hatásai ellen. Sokszor, ha a szabadban akarunk tartózkodni, annak ellenére kellemetlenül égethet a nap, hogy a teraszunk felett tető van. Ilyenkor tökéletes megoldást jelenthet egy-két jól elhelyezett roló. A választék igen széles, az anyagok és színek kavalkádja kínálja magát a boltokban, tehát csak el kell mennünk, és választani egyet. Jellemzően világosabb színekkel érdemes dolgozni, mert nagyon összenyomhatja az egyébként sem túl nagy teraszt, egy sötét árnyalatú roló. A mintákkal is nyugodtan játszhatunk, és a lehetséges anyagoktól se ijedjünk meg. Egy fából készített variáció is remekül mutat, ráadásul ezeket a darabokat el lehet forgatni úgy, hogy réseket képezzünk bennük, ahol azért átengedhetünk annyi fényt, amennyi nekünk tetszik.

 

Tető

 

Ha a teraszunknak nincsen teteje, akkor a nap sugarai elől elbújni sem lehet, legfeljebb ha bemenekülünk a lakásba. Ezt kikerülendő válasszunk egy nagy vásznat (kb. akkora felületűt, mint a terasz), aminek a színe teljesen ránk van bízva. Itt nem kell megijedni a sötét, vagy akár fekete kendőktől és textilektől, mivel az oldalakat ilyenkor nem fedjük le, tehát a tér kellően tág marad. Kifeszíteni a legegyszerűbb akkor, ha két magas fém rudat erősítünk a terasz korlátjához. A vászon két sarkát rögzítsük a falhoz, a másik két végébe pedig varrjunk két fém akasztót úgy, hogy a rögzítés kellően strapabíró legyen. Ez azért lényeges, mert valószínűleg nem lesz folyamatosan kifeszítve az anyag, így az állandó le és felrakástól elhasználódhat. Itt sem kell megijedni a mintáktól, főleg akkor, ha azok koncentrikusak, mert így különleges hangulatot tudunk teremteni. Mi magunk is készíthetünk ilyen árnyékolót, ha egy kétszemélyes lepedőt színezünk és batikolunk.

 

Oldal

 

A terasz védelmében is segítségünkre lehetnek az anyagok. Ha szeretünk kint ücsörögni a csendes, fülledt nyári estéken, esetleg a vendégeinket is itt fogadjuk, akkor előbb utóbb szükségünk lehet némi védelemre. A szúnyogok, és a fényre gyűlő rovarok egy idő után kifejezetten zavaróak, így nagyban rontják a teraszon eltöltött idő élvezetét. Természetesen van megoldás. Ha nem szeretjük a szúnyoghálót, mert nem éppen szép látvány, akkor válasszunk olyan függönyanyagot, mely nem sötétít, szövésének hála mégis kívül tartja a nem kívánatos „vendégeket”. Ez lehet egy izgalmas színű tüll, de akár egy drámai hatású szürke vagy fekete csipke is. Ahhoz, hogy könnyedén tudjuk mozgatni, érdemes egy-két karnist is felszerelni. Azonban arra figyeljünk, hogy bár a fa és fém rudakból készült függönytartók valóban mutatósak, a tetejüknél nagy lehet a hézag, amin azután a rovarok kényük-kedvük szerint fognak döngicsélve berepülni a beszélgetéseinkbe. Amikor nem használjuk, akkor egyszerűen, mint a színházban, egy kicsit buggyosítva kössük ki oldalra, így akkor is kellemes keretet biztosít a látványnak, amikor éppen nem a rovarok ellen véd.

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.július 31., szerda / 07:39

Rhododendron levél száradás

2019.július 20., szombat / 17:26

Cukkini termése elrohad

2019.július 18., csütörtök / 06:42

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség

2019.július 17., szerda / 22:16

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia