Vesszőkunyhó 2. rész
Szerző: Mező Viola Létrehozva: 2010. július 22.
Előzménye: Vesszőkunyhó 1. rész Két évvel ezelőtt új hullám érte el Székesfehérvár köztereit. A helyi parkfenntartó társaság kertészei szakítottak addigi parképítő hagyományukkal, hogy egy abszolút újszerű trendnek hódoljanak, az élő fűzfafonásnak.
Első körben 3 helyszínen valósították meg a kreatív zöld technikát, de az illetékes vezetővel készített interjú során kiderült, hogy már tervezik a folytatást is. A három helyszín kiválasztása igen szerencsésnek bizonyult, mivel teljesen különböző célközönség élvezheti a zöld szoborcsodák látványát.
1. Sóstói Természetvédelmi Terület Játszótere
Székesfehérvár egyik kevésbé ismert kirándulóhelyén, a Sóstón nemrégiben került átadásra a tanösvény, melynek bejáratánál fantasztikus játszótér ígér önfeledt kikapcsolódást az arra járóknak.
A finom szemcséjű tengeri homokos, óriás facölöpös játszótér minden bizonnyal legizgalmasabb játéka az a labirintus, amelyet élő fűzfavesszőkből építettek. Minden tisztelet a labirintus tervezőjének és kivitelezőjének!
A főbejárat bóbitás kapuja betérésre csábít. Majd párhuzamos árkádsor rejti el a kijárathoz vezető legrövidebb utat. Az alagút oldalát hajóablak szerű, bájos, kerek nyílások díszítik. Aztán hirtelen kitágul a tér, és egy lenyűgöző, óriás kupolában találjuk magunkat. Afféle díszterem ez, plafonjáról koszorúra emlékeztető fűzfacsillár ereszkedik alá.
Kiutat keresve tovább sietünk. Újabb alagút következik, mely ezúttal parányi kunyhóba torkollik. Innen már jól látszik a főbejárat bóbitája, végül elérkezünk az utolsó kanyargós ösvényhez. De jaj! Hisz ez zsákutca!!! Visszakullogunk a központi kupolához. Közben van időnk megnézni a labirintus legapróbb részleteit is.
Csodálatos formák tárháza vesz körül bennünket, s szinte hihetetlen, hogy mindez egyszerű faágakból készült. Az alagutak rácsos falát átlósan keresztezték egymáson, a kupolákat számtalan sodort boltív formálja véglegesre. Nagyon szép munka.
2. Piac tér
A vesszőtúra második állomása a központi buszpályaudvarral szembeni park. Itt az előbbihez képest kevésbé grandiózus alkotásban gyönyörködhetünk. A modern park igényeit kielégítendő több funkció együttes megvalósítása volt a cél. Az innovatív technikával a pihenő lugasban találkozunk. Hangulatos térelválasztó szerepkörben büszkéldeknek vesszeink pihenőpadok árnyékadó-szélfogó élő hátfalaként.
Az élőfűzfafonat készítése egyszerű, majdnem egyszerűbb, mint az élettelen vesszőkből kunyhót készíteni, mivel az élő vesszők szakítószilárdsága jóval nagyobb, így nem kell őket túl sűrűn fonni. Meg aztán idővel kihajtanak, s zöld leveleikkel elfedik az üres részeket. Legjobb tavasszal nekilátni. A fűzfa - vesszeink édesanyja - még lombfakadás előtt járjon, mivel a kis csemeték így nagyobb eséllyel hajtanak ki új helyükön. Rendkívül fontos a folyamatos vízellátás biztosítása a fűzfaépítmény élő tagjai számára, mert csak ebben az esetben ajándékoz meg bennünket a következő évben hűs árnyékkal. Évről évre aztán rendszeresen visszanyírhatjuk, hogy minél sűrűbb legyen lombfalunk.
3. Balatoni úti körforgalom
Székesfehérvár városát is utolérte a körforgalmi láz. Az utóbbi években sorra bukkantak föl a város legkülönbözőbb pontjain a lekerekített elágazások. Magyar körforgalmaink azonban csak most kezdik el felvenni a versenyt külföldi társaikkal. A körforgalom belseje kezdi levetkőzni - jó esetben - tarka virágköntösét, hogy átadhassa helyét egy, a város arculatát formáló különleges alkotásnak. Hasonló kreáció szemtanúi lehetünk a Balatoni úti körforgalom esetében, ahol a nyugat felől érkezőket a magyar korona üdvözli.
A gigantikus koronázási emlék a város múltjának állít emléket, a középkorban majd fél évszázadon keresztül itt koronázták meg a magyar királyokat és királynőket. A korona alját élő fűzfavesszők alkotják egymáson keresztezett rácsos fonással. Szépen kizöldelltek már. A korona felső részét vastagon sodort élettelen vesszőkből készítették. A jellegzetesen ferde kereszt nem fűzfából készült a tetején. A koronát levendulatenger veszi körül, melynek ültetéséhez mozgósították a környék iparvidékének dolgozóit is. 1000 tő levendulát telepítettek a körforgalom környékére, melyek mára bebokrosodtak és fantasztikus látvánnyal és illattal ajándékozzák meg a környéket.
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS



