szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

A két forintos

Sulyok József, 2008. dec. 27.


Az 1950-es évek szegény világában az emberek azt mondogatták, „csak annyi pénzünk legyen, hogy legalább sóra, kenyérre elég legyen.”

Ennivaló úgy, ahogy került a kertből, háztájiból, baromfiudvarból, de pénz ritkán csörrent a bukszában. Kétszer is megnézték ezért, hogy mire költsék, ha piacolásból, ritkán csordogáló fizetésből, valamennyi forint mégis került az asztalra. Így volt ez történetünk esetében is.

 

Egyik alkalommal a ház asszonya mosáshoz készült, de kiderült, hogy elfogyott a mosószappan.
Szólt a hatéves kisfiának: - Már nagyfiú vagy, szaladj el a közeli boltba és vegyél egy darab szappant.
Hűvös őszi idő volt, ezért ráadta zöldszínű lódenkabátját, ami kétsoros gombjával úgy nézett ki, mint egy kis katonakabát. Majd oldalzsebébe tett két forintot azzal, hogy nagyon vigyázzon rá, vegye el a boltostól a visszajárót, és siessen haza.
- Az egyik lábad itt, a másik ott! – mondta kedveskedve.

 

A kisfiú nagyon büszke volt magára, hogy Ő már nagyfiú és egyedül mehet a boltba vásárolni. A kisbolt 150-200 méterre lehetett lakásuktól, ezért hamar odaért. Belépve a boltba, sorba ált, s amikor az ott lévő felnőttek meglátták, dicsérni kezdték, hogy milyen ügyes, talpraesett fiú, hogy már el lehet küldeni, vásárolni.
Amikor a gyerek a pulthoz ért, kérdezte tőle a boltos bácsi, hogy mit kér.
– Egy mosószappant tessék adni. – mondta.
A boltos oldalra ment a polchoz, előhozott egy csomagolt szappant, és letette a mérleg mellé.
A kisfiú kereste zsebében a pénzt, de nem találta. Sírni kezdett.
- Biztosan otthon felejtetted az asztalon a pénzt, eredj haza érte, vagy gyere vissza anyukáddal – mondta a boltos, s a szappant visszatette a helyére.

 

A kisfiú kiment a bolt elé, újra keresni kezdte az anyukája által zsebébe tett pénzt, de nem találta. Nem mert hazamenni, csak állt a járdán és sírt. A boltból kijövő felnőttek közül volt, aki hívta, gyere haza, én is arra megyek. Durcásan elfordult, és nem ment. Valamelyik szomszéd szólt az anyjának, hogy hol a gyerek, s mi történt. Az sebtében, kabát nélkül még a kötőjét sem vette le, sietett a közeli bolthoz, nagyon ideges volt.
 

Amikor meglátta kisfiát, kérdezte:
- Hol van a pénz? Biztosan elcukroztad!
Majd az érkezés lendületével, kézzel kétszer fenéken ütötte a gyereket.
- Menjünk haza, még többet is kapsz! – ijesztgette.
- Nem cukroztam el, elveszett! - válaszolta a kisfiú, és még jobban sírni kezdett.


Ekkor ért a bolt elé két gyönyörű, magyar szürke ökrével húzatott, szalmával megrakott szekerével az egyik utcabeli ember. Látva a jelenetet, leszólt a szalma tetejéről:
- Margitka, miért bántja azt a szép, aranyos kisfiút! Nem lehetett az olyan rossz.

A fiatalasszony elszégyellte magát, megfogva a gyerek kezét, hazaindultak. A gyerek félve a beígért veréstől, váltig állította, hogy ő nem cukrozta el a pénzt. Ott mentek haza, ahol a gyerek jött a boltba, hátha megtalálják az elveszett kétforintost a járda szélén. Nem találták meg, de nem is vettek szappant aznap, mert nem volt több pénz a háznál.


Az anya este elmondta az apának az érthetetlen történetet, aki nem rótta meg a gyereket, hanem odaadta az anyának az aznap keresett húsz forintot, amit a Hoffer traktorral keresett vályogfuvarozásért. A gyerek is megnyugodott, hogy nem lesz több fenyítés, büntetés. Másnap is kimehetett, játszani, jól felöltözve, az utca gyerekeivel. Esős, sáros idő volt, s az önfeledt játékban összesározta cipőjét, nadrágját, lódenkabátját. Amikor hazament, édesanyja összeszidta, miért nem vigyázott jobban ruhájára.


Kezébe vette a ruhakefét, hogy azon frissen kikefélje a sár nagyját a vastag kabátból, így majd könnyebben megszárad a sparheltnél. Ahogy az udvaron kefélte a kabátot, furcsa koppanást hallott a zseb felől. Belenyúlt, de nem talált benne semmit. Kívülről újra megtapogatta, s érezte, hogy egy kerek tárgy van megbújva a bélés mögött.
Kifordította a zsebet, és ekkor látta, hogy a zseb csücskét egy gomb felvarrásakor elvarrták és csak egy pici rés maradt. Ahogy még jobban kifordította az anyagot, kiesett belőle az elveszetnek hitt kétforintos.


A fiatalasszony hangos sírásba tört ki. Négy család lakott az udvaron, és a zokogásra a szomszédok is összefutottak és ijedten kérdezték, mi a baj, mi történt?
- Tegnap ártatlanul ütöttem meg a gyereket, ezért a vacak két forintért! – mondta könnyeit törölgetve.
A csődületre a játszó, szomszéd gyerekek is odaszaladtak, köztük kisfia is. Amikor könnyei között meglátta a gyereket felkapta, s csókolgatva mondta:
- Ne haragudj, ne haragudj, meglett a két forint! Ez most már a tiéd, vehetsz belőle stolvercket, cukrot vagy amit akarsz!
A kisfiú büszkén nézett az anyjára, és azt mondta:
- Tetszik látni Anyu, hogy nem hazudtam! Megyek, megveszem a szappant.

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Tudja-e, hogy
Kertészkedés

 

Kapcsolódó cikk:
Hálátlanság

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.június 26., péntek / 21:34

Muskátli bimbóban kukac?

2020.június 26., péntek / 21:32

Tiszafa ,50 éves tűlevelei sárgulnak

2020.június 26., péntek / 21:31

Ismeretlen fekete sàrga rovar a viràgodkertben

2020.június 25., csütörtök / 15:26

Profil módosítás - Visszajelzés

2020.június 23., kedd / 07:45

Nyárfa hajtás írtás

2020.június 20., szombat / 13:14

Nem nőnek a birsalma fáim


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia