szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Az 1956-os forradalom

Sulyok József, 2009. okt. 20.


Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből
Bevezető helyett

Amikor elolvastam Dr. Dikán Nóra, Az 1956-os forradalom utáni megtorlás Szabolcs-Szatmár megyei dokumentumai vásárosnaményi járásban című kötetét, akkor döbbentem rá, hogy tudtommal senki sem tárta fel, (még részben sem), a Vásárosnaményban történt eseményeket, a rendkívüli napokban kialakult emberi viselkedéseket, viszonyokat.
 

Vásárosnamény a szovjet határ közelsége miatt speciális helyzetben volt, hiszen az első járási székhely, amit a Beregszász felől beözönlő szovjet csapatok, stratégiai okokból megszálltak.

 

Másrészt olyan események színtere volt, amelyet a történelmi feledés homályába engedni bűn volna. Harmadrészt egy történelemre, történésekre, anekdotákra nagyon is fogékony, 9-10 éves gyerekben mélyen rögzült minden átélt, vagy az akkori felnőttek által elmondott történet. Kényszert éreztem az akkori események közreadására, az utókorra bízva ítélje meg kik voltak hősök, áldozatok, változást akarók, randalírozók.

 

Végezetül az a remény is vezette ceruzámat az általam ismert történések leírásakor, - amelynek jelentős részében családi kötődés is van - hogy mások is veszik a fáradságot és egy-két történettel gazdagítják a Vásárosnaményban történteket. A könyörtelen idő halad. A település életében 1956/57. években aktívan tevékenykedők és emlékekkel rendelkezők ma már 70-80 évesek, sokan eltávoztak közülünk. A még élők emlékeit jó lenne megismerni és megőrizni.

 

Miért jöttek be az oroszok?

Ezt kérdezték egymástól az emberek, hiszen a csapatok már hamarabb voltak Vásárosnaményban, mint a Budapesten kitört forradalom híre. A dátum azért érdekes, mert egyesek szerint Vásárosnamény stratégiai pontjait már október. 23-a előtt megszállták a Beregszász felől, a 41-es főúton beözönlő szovjet csapatok.

 

Ezt egyszer, egy találkozásunkkor megerősítette saját példájával, néhai Dr. Gyarmathy Zsigmond, a Megyei Levéltár volt igazgatója, aki abban az időben Vitkán lakott, és a Vásárosnaményi Járási Tanácson dolgozott.
Október 23-án reggel motorkerékpárral indult dolgozni, de a 41-es főút, vitkai kereszteződésénél forgalmat irányító, szovjet katonák - a nagy katonai járműforgalom miatt - visszafordították, nem mehetett tovább. Kénytelen volt visszamenni a vitkai vasútállomásra és vonattal utazni, jól elkésve ért a munkahelyére.

 

Erre gyerek fejjel nem emlékezhettem, hiszen a forradalom kitörésekkor 9 éves voltam. Lakásunk a 41-es főút mellett, a Sztálin utca 49. szám alatt, a nagyobbik Eötvös-kastély hatalmas kertjének legszélén volt. Az emeletes iskola, ahová jártam az utca elején, a Református templom mellett, ma is meglévő épület volt.

 

Tanáraink zavartan, tanácstalanul mondogatták, hogy azért jönnek a tankok, gépkocsik, mert Budapesten kitört a forradalom. Mi gyerekek nem értettük, hogy mi az, de arra a hírre lehet, hogy hamarabb lesz téli szünet, felkaptuk a fejünket, és nagyon kezdett tetszeni a forradalom. Tanítóink jóslata logikusnak tűnt, hiszen az iskola szinte ráépült a 41-es főútra, s az éjjel-nappal konvojban közlekedő tehergépkocsik, harckocsi osztagok szokatlanul nagy zajt okoztak a macskaköves úton. Az utcán, a tantermekben is maró füst, gázolajszag terjenget. Az óraközi szünetekben és a szabadban töltött tornaórákon ráláttunk az öreg Kraszna hídra.

 

Láttuk az érkező tankokat, de ha nem néztük, akkor is hallottuk a híd által többszörösre keltett dübörgést. Emlékszem, hogy mi fiúk, az udvaron ilyenkor mindig azt játszottuk, hogy a hídról lőnek ránk az oroszok, s erre látványos vetődéssel elestünk. Versenyeztünk, ki tud hitelesebben meghalni. Fogalmunk sem volt arról, hogy a pesti utcákon mindez élesben történik.

 

A Kraszna híd túlsó oldalán a vágóhídnál, az elsők között érkezők közül négy harckocsi ott maradt. Beásták magukat, a tankok csövét Vásárosnamény felé fordítva. Két darab T-34-es és 2 db T-54-es harckocsi személyzettel hetekig ott állomásozott. Iskolánk nyolcadikos fiai kíváncsiságból odamerészkedtek. A katonák barátságosak voltak, ezért azt is megengedték, hogy a tank belsejébe bemásszanak. A fiúk lopott körtét vittek nekik cserébe, de a katonák csak akkor ettek belőle, amikor négyfelé vágták és minden körte egy-egy szeletét előbb a fiúk ették meg. Attól féltek, hogy a gyümölcs meg van mérgezve.

 

A Tisza, a Kraszna és a közöttük lévő két Száraz hidat, a Főteret, a postát, a vasútállomást, a nagyobb útkereszteződéseket járőrök és útirányító katonák foglalták el. A Főtéren, az útelágazásnál nappal egy csinos katonalány, piros zászlóval, látványos mozdulatokkal mutatta az irányt a harckocsizó és gépjárműosztagoknak Nyíregyháza felé.

 

A hidakat nemcsak őrizték, de naponta ellenőrizték is vizsgálták azok állapotát, teherbírását. El is terjedt Naményban, hogy a Tisza híd a nagy terheléstől süllyed. Azt is tudni vélték egyesek, hogy szovjet tisztek már a nyár végén is átjöttek a határon és vizsgálták a hidak teherbíró képességét. Jól értesültek szerint a szovjet csapatok már akkor is Beregszász, Munkács környékén lévő erdőkben állomásoztak, gyakorlatoztak, s várták, hogy mikor avatkozzanak be a Budapestről érkező, nyugtalanító hírek, események miatt. A kárpátaljai fokozott harckészültséget a határ menti, túloldali falvakból átkiabálva állítólag meg is erősítették.


Kossuth címer


Vásárosnaményban egyre nagyobb lett a katonai jármű forgalom, s ezért iskolai szünetet rendeltek el. Nem emlékszem, hogy melyik tanárunk osztott ki az osztályban egy kabáthajtókára kitűzhető, műanyagból készült Kossuth címert.

 

Gombostű volt a bakelit hátlapjára forrasztva, s a címer alakban, aminek alapszíne szürkés-fehér volt, felül piros, középen maga színű fehér és alá zöld sáv volt festve. Hol készíthették el ilyen gyorsan? Ki tudja…

 

Boldogan tűztük fel az ajándékba kapott, két centi nagyságú jelvényt. S hordtuk rendületlenül. Néha kitört a gombostű a helyéről, ilyenkor otthon a „csikós spórnál” felforrósítottuk és visszaforrasztottuk a műanyaghoz. Nem szólt érte senki, csak amikor 1957. március. 15-én, az általános iskolában botrányosnak mondott esemény történt. Néhány nyolcadikos fiú, Konc János javaslatára fekete gyászszalagot tűzött ki. Az iskolán túlmutató ügy azért nem lett belőle, mert osztályfőnökük Horváth István énektanár és iskolai karnagy levettette velük és büntetésül kaptak egy-egy pofont, s jelentette Uray Miklós igazgatónak, hogy ő megbüntette a fiúkat, s ne csináljanak belőle nagyobb ügyet.

 

Horváth István így védte meg a fiúkat, akik már egyébként is feketebárányok voltak, mert az orosz nyelvtanulás helyett, a németet szerették volna tanulni és ennek hangot is adtak. Az eset miatt a tanárok nekünk is szóltak, - már akinek még megvolt - hogy vegyük le a Kossuth címeres jelvényt, most már nem lehet hordani. Levettem és hazavittem. Évekig őriztem a nagyszobában lévő toalett tükör fiókjában, majd valahogy elkallódott.
Folytatása: Az 1956-os forradalom 2. rész

 

Kapcsolódó cikk:
Katonasors a II. világháborúban

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Novellás kötet
Könyvek

Webáruház

 

Kapcsolódó könyv:
Elfeledett magyar mesterségek és népélet

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.szeptember 05., szombat / 20:53

Mezei tücskök ellen mitévő legyek?

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:50

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:25

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:34

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:20

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:48

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:46

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 14:44

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia