szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Az 1956-os forradalom 8. rész

Sulyok József, 2009. nov. 10.


Vásárosnaményból, a Sztálin út 49-ből

Előzménye: Az 1956-os forradalom 1. rész,2. rész, 3. rész, 4. rész ,5. rész, 6. rész, 7. rész

A táncmester, az ő barátai és apám

Abban az időben szokás volt, hogy munka után a férfiak még bementek a Vasúti Vendéglőbe, vagy a Főtéren, a Csipke étterem mögötti „köpködő” italkimérőbe. Ott cseréltek néhány ital mellett híreket.
 

Apám sem volt elrontója az ilyen időtöltésnek. Egyik november eleji este hazajövet mondta édesanyámnak, hogy Szikszai Tibor, (akit mindenki csak táncmesternek hívott,) és Greca György ittasan leköpött, majd felpofozott két rendőrt, akik korábban intézkedtek ellenük és ezt nem felejtették el.

 

Szikszai Tibor alacsony ember volt és a szomszédos Eötvö- kastély egyik lakásában laktak. A fia Tibi, nekem jó barátom volt. Az öreg mindig azzal dicsekedett, hogy fiatal korában Munkácson jó futó és atléta volt. Az 50-60-as években táncoktatással foglalkozott a kultúrházban, meg a környező falvakban, nyáron fagylaltot árult. Egyébként otthon, naphosszat heverészet, s a fiát játszani csak akkor engedte el velünk, ha előtte utasításának megfelelően meggyúrtuk a hátát vagy megtapostuk. Október végén ráadásul egy kölcsönkért mankóval járt, ekkor terjedt el róla, hogy azért biceg, mert spiccesen felmászott a Dohánybeváltó előtti hősök szobrának mellvédjére, hogy elszavalja a Nemzeti dalt, de megcsúszott, leesett és kificamodott a lába. Egyesek sokáig azzal viccelték Szikszait, hogy ez volt Naményban a legnagyobb forradalmi hőstettje.

 

Greca György egy erős, vagánykodó kőműves volt, aki minden kocsmai csetepatéban benne volt. Egyik nap a Főtéren meglátta Winkler Jánost és bátyját, Winkler Zoltánt és sok ember füle hallatára kiabálta nekik, közvetlenül a rendőrök felpofozása után, hogy:
- Most ti következtek!
Majd a járási pártbizottság elé ment Szikszaival és néhány emberrel, hogy leszámoljanak az ott dolgozókkal. Konc Imre - aki a posta mellett lakott - védte meg az ott lévőket azzal, hogy menjen mindenki haza itt nem lesz leszámolás, majd ha kell, a törvényes bíróság dönt.

 

Greca Györgynek sok barátja volt, de sok haragosa is. Főleg az elöljárósággal gyűlt meg a baja. Elérkezettnek látta hát az időt, hogy néhány társával átvegyék Vásárosnaményban a hatalmat. Ez sokaknak nem tetszett, mert fenyegetőztek, hangoskodtak, míg egy másik csoport békességet, rendet akart a megalakult Nemzeti Bizottságban.

 

Tudták, hogy nem mindig a változást akaró forradalmi jó szándék vezette az embereket. Erre jó példa, hogy a Főtéren lévő kultúrház udvarán volt BERSPED raktárbázis. Ez látta el a vásárosnaményi járást cukorral, liszttel, zsírral, olajjal, stb. Bizonyos elemek odavonultak, hogy kifosszák a raktárakat, de a gyorsan, néhány emberrel helyszínre érkező nemzetőr parancsnok, Sándor János - aki a háború előtt csendőr volt - elzavarta őket, így védték meg a raktárbázist. Ezután ezek az emberek a bezárt Áruház elé csődültek, de onnan is elzavarták őket, így biztosítva maradt, ha szűkösen is a járás lakosságának alapvető élelmiszerrel való ellátása.

 

Mivel Vásárosnamény elsők között volt katonailag megszállva, a bölcsebbek nem akarták nagyobb veszélynek kitenni a települést. Szinte minden este volt valamilyen gyűlés a faluban. Az egyik este apám és néhány munkatársa a Csipke étteremben töltötték az időt, amikor valaki szólt nekik, hogy a kultúrházban gyűlés van. Apám is átment meghallgatni miről beszélnek.
A szónokok felváltva győzködték egymást, hogy el kell-e venni a fegyvereket a rendőröktől, a katonatisztektől, vagy sem. Ekkorra volt, akitől Grecáék már elvették a pisztolyt. A higgadtabbak arról győzködték, a többieket, hogy nem szabad olyanok kezébe fegyvert adni, akik nem megbízhatók, míg a forróbb fejűek a leszámolás szükségességét emlegették egyesekkel szemben.

 

A vita vége felé valakik bevittek a terembe, vesszőkosárban, nyolc darab kispuskát, hogy osszák ki egymás között. Apám - aki háborút, hadifogságot megjárt ember volt - ezt látva felállt, s mondta:
- Őrültség, amit itt egyes fiatalok beszélnek. Ilyen hatalmas katonai erővel szemben fegyveres ellenállásnak, leszámolásnak nincs értelme.
Odament a kosárhoz, a benne lévő puskákat a vállára akasztotta, átvitte a kb. száz méterre lévő rendőrkapitányságra, és odaadta Bancsi András kapitányságvezetőnek, zárják el, míg néhány haláleset nem lesz belőle.

 

Tudtommal, Bacsó János meggyilkolásán túl egyetlen puskalövés sem történt Naményban. A nagy zűrzavarban a rendőrök is magára hagyták a Sztálin úton lévő Rendőrkapitányságot. November táján azt tapasztalhattuk, hogy a szokásos rendőregyenruhások helyett pufajkába öltöztetett, naményi civilek őrizték a kapitányságot. Akiket ismertem Csürke Sándor, Katona József és Zeleznik Gyula volt. Ők vitték később is a raboknak alumínium edényben az ennivalót a Csipke étteremből. A Rákóczi úti rendőrőrs pedig a megszálló szovjet alakulatok parancsnoksága lett.

 

A forradalmi események lezajlása után apámat is beidézték a rendőrségre, hogy kikre, s mire emlékszik. Ő azt mondta, hogy erősen ittas volt, nem emlékszik semmire és nem tett tanúvallomást. De tettek mások, így Greca Györgyöt, Szikszai Tibort pár hónapra elítélték. Greca szabadulása után mesélte, hogy Nyíregyházán hideg vízbe, gyökérkefére állították őket, úgy vallatták és néhány pofont is kaptak. Ők is azt vallották, hogy ittasak voltak, így könnyen befolyásolhatták, heccelhették őket, hogy nem merik megcsinálni. S végül megmerték…

Folytatása: Az 1956-os forradalom 9. rész

 

Kapcsolódó cikk:
Katonasors a II. világháborúban

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Könyvek
Fórum
Gyermeksarok

 

Kapcsolódó könyv:
Az erő hatásai - Kísérletezzünk!

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.szeptember 05., szombat / 20:53

Mezei tücskök ellen mitévő legyek?

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:50

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:25

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:34

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:20

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:48

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:46

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 14:44

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia