Az olasz nyárnak hívott jegenyefa

Sulyok Józsefné, 2016. jún. 06.

A 17. század vége felé vándorolt be a nyárfa a perzsiai tájakról a Földközi-tenger térségébe. Közép-Európában még később jelent meg.

Állítólag 1740-ben Lombardiából származó porzós fát ültettek el a Dessau melletti Wörlitz parkba. A közép és kelet-németországi területek legtöbb fája ennek volna a leszármazottja. A termős példányokról biztos adat csak 1859-ben Bécs környékéről van, a következő 1870-ből származik, az Odera menti Frankfurtból.

Az olasz nyár Franciaországban, Elzászban és onnan átkerülve Svájc nyugati részén él. Ennek magyarázata, hogy Napóleon nagyon kedvelte, és hadi útjai mentén telepítette.

A fent nevezett okokból ez a fafaj sem jutott komoly szerephez a különböző népek mondakincsében. Még a 18. és 19 századi néphitben és mondavilágban is ritka. De egy babona szerint a rügyekből készített kenőcs hosszúra növeszti a hajat. Ezért a lányok lyukat fúrtak a nyárfába, néhány hajszálukat beledugták, és a kenőccsel megkent ékkel elzárták a nyílást. Úgy gondolták, mivel a fa gyorsan növekedik, a hajuk is úgy lesz egyre hosszabb.

A jegenyefa koronája keskeny, megnyúlt hengeres vagy gúla alakú, ágai mereven felállóak. Magassága meghaladja a 30 m, törzsének átmérője ugyancsak meghaladja az 1 métert. A korona szélessége még 200 éves fák esetében is csak legfeljebb 2 méter.

A fa a fekete nyárnak különleges növekedésű alakja. A héjkéreg sötét okker-bézs színű, vastag, felrepedezett, erősen bordás. Alatta a szijácsa eléggé fehér vagy sárgásfehér. A gesztje a szürkés-sárgától a világosbarnáig változó színű. Az évgyűrűk legtöbbször igen szélesek, jól felismerhetők a sötétebb színű késői pászták alapján.

A könnyű fa durva rostos, nagyon puha, szivacsos, könnyű és könnyen hasítható. A fűrészárú kevéssé zsugorodik, és még szárazon sem eléggé tartós.

Faanyagát láda, száraz anyagok tárolására használt hordó, gyufa előállítására és cellulózipari célra használják fel. Emellett facipőt is készítenek belőle.

A kétlaki nyárfák barna, széles kúp alakú rügyeiből márciusban vagy áprilisban bomlanak kis a porzós és termős barkák. Mindegyik másik fán hajt ki.

A porzós barkák 7 cm hosszúak, csüngők, virágaik tömötten állnak. A virág kopasz murvalevele háromszögletű, tenyeresen sallangos. A porzó portokjai pirosak, a megporzás után ibolyás vagy fekete színűek.

A termős fákkal csak ritkán találkozhatunk. Ezeknek 12 cm hosszú, sokvirágú barkái lecsüngenek, a virágok a sallangos murvalevél hónaljában fejlődő termőből állnak. Ez két termőlevélből alakul, mellette nektárium is látható. Éréskor a magház felnyílik, így az apró magvak a szabadba kerülnek. Szőrüstökösek, ezért a szél az anyafától igen messzire széthordhatja őket.

A levelek csak a virágzás után fejlődnek ki. Eleinte vörösesek, világoszöldek. Később a színoldaluk sötétzöld, a hátoldaluk szürkészöld. Mindkét oldal már fiatal korában kopasz. A kifejlett levél válla széles ék alakú, a levélnyél gyakran vörösen futtatott. Ezt a fát gyakran ültetik folyóvizek meredek partjának megkötésére, utak mentén sárfogónak, parasztudvarokba villámhárítónak, szélvédő fasornak, házak mellett díszfaként is nagyon kedvelt.

A főleg dombvidéki elterjedésű nyár csak igen ritkán hatol be a hegyvidéki övbe. De ha mégis megtörténik, akkor többnyire csak cserje alakúra nő.

Kedvező talajfeltételek mellett (üde, humuszos talajon) a jegenyenyár már 40-60 éves korában 20-25 m magas. Ha viszont a megfelelő talajvizet nem kapja meg, amit megszokott, nemcsak a növekedése marad el, hanem megbetegszik. Ezt a felső ágak elszáradása jelzi.

A fekete nyárnál sokkal érzékenyebb a hidegre és a fagyra, a vihar is könnyen kidöntheti.

Kapcsolódó cikk: Tejtermékes trükkök