szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Emberszemek a díszdobozban

Sulyok József, 2009. aug. 31.


A II. világháború alatt kifordult sarkából a világ, rengeteg értelmetlen halált, szenvedést, nélkülözést és sok más tragédiát okozva. Legyen az fronton szolgáló katona, hátországban élő nő, gyermek, öregember, mind megszenvedte és megvívta a maga háborúját.

Rozgonyi Rudolf Tiszavasvári, bűdi részén született polgára is gyermekfejjel tapasztalta meg, a háború szörnyűségét. Amikor 1944 októberében a német csapatok visszavonultak a Tisza túlpartjára, szovjet csapatok özönlötték el a települést, maguk előtt hajtva az útközben elrekvirált lábas jószágokat. A bűdi részen, a Tó-alatti legelőn pihentették, legeltették a teheneket, borjakat, ökröket, sertéseket látszólag magukra hagyva.

 

A 14 éves Rudi gyereknek, a legelőn csámborogva megtetszett két nagyszarvú ökör, és gyerek fejjel összefogdosta és hazavezette őket. Az édesapja katonaviselt emberként igen csak magrémült, amikor meglátta az istállóba a két állatot.
– Mit csináltál fiam! Nagy baj lehet ebből! Ha az orosz meglátott, érte jön a jószágért, és itt lő agyon mindőnket!
De nem jött senki, ezért másnap a kis Rudi még jobban felbátorodott és lement a legelőre egy előző nap látott szép, magyartarka borjúért is. De alig hajtotta haza, nemsokára egy szovjet katona termett az udvaron. Valamelyik utcabeli jó magyar szokás szerint, besúgta Rozgonyiék váratlan gyarapodását. Nagyon megijedt az egész család, hogy most mi lesz?

 

De nem történt nagyobb baj, csak csúnya káromkodások közepette elvezette a kis borjút és jól megnézte a két ökröt is. Az oroszok még aznap levágták, megfőzték és nagy mulatozás közepette megették a borjút. A Rudi gyerek nagyon sajnálta a szép kis állatot. Az apja pedig annak örült, hogy a két ökörért nem szólt az orosz katona. Korai volt az örömük, mert másnap reggel az ökrökért is eljöttek. Büntetésből Rudinak kellett újabb, erős szitkok, káromkodások közepette kivezetni az állatokat és a legelő szélén lévő szekérbe fogni. Rudi bízva abba, hogy az orosz katona egy nyaklevessel elzavarja, szándékosan fordítva akarta járomba fogni az ökröket. Az orosz katona ezt látva, ordítva, káromkodva odébb lökte a gyereket, és ő fogta be a két ökröt a valahonnan elrabolt, lőcsös szekérbe. Majd lőszeres ládákat raktak fel rá, és elindultak Tiszalök felé a tengelyig érő őszi sárban a Tiszához, ahol a szovjet csapatok átkeléshez készülődtek. A katona elterpeszkedett a bakon, és a szekér mellé parancsolta Rozgonyi Rudolfot, de őt nem engedte felülni. Gyalog kellett mennie az ökrök mellett mezítláb, a hideg novemberi sárban. Több kilométer gyaloglás után a katona megállította a szekeret, és valamiért oldalra ment.

 

Ezt a váratlan körülményt használta ki a hidegtől reszkető, 14 éves gyerek, és az út másik oldalán lévő mély árokba vetette magát és az elvadult bozótosba, térdig érő vízben, hol térden csúszva, hol erősen meghajolva indult vissza, hazafelé. Ha jött a földúton más lőszert, egyebet szállító szekér, hasra feküdt és várt, míg az mellette elhaladt. Egy ilyen megbúváskor, az egyik bokor alatt meglátott egy tégla nagyságú, kartonból készült, piros színű díszdobozt. A veszélyhelyzet ellenére nagyon kíváncsi lett, hogy mi lehet benne. Felnyitotta a fedelét, s döbbenten látta, hogy fehér, selyem anyagra tucatnyi emberi szem van rakva. Úgy elrendezve, mint ahogy az ékszert szokták. Zavarában, s félelmében a dobozt visszazárta, s máig megmagyarázhatatlan okból hóna alá szorította, s vitte magával az árokban. Amikor az árok megszűnt, a földeken ment tovább, az útra kimenni nem mert. Így ért el a falu alatt lévő méhes tanyához.

 

Azt későn vette észre, hogy szovjet katonák pihennek a méhesben. Amikor meglátták, magukhoz hívták és szó nélkül adtak neki egy tenyér nagyságú lépes-méz darabot, hogy egye meg. Rudi éhes is volt, szomjas is, és mohón beleharapott a lépbe. Félelmében nem vette észre, hogy egy méh benne maradt. Ráharapott a méhre és az megszúrta. Pillanatok alatt feldagadt a szája. Ezen a katonák jót derültek és fájdalomdíjként feladtak a vállára egy méhvel tele kaptárt és kézzel-lábbal magyarázták, hogy hazaviheti. A nagy nevetésben elfelejtették megkérdezni tőle, miféle díszdoboz van a hóna alatt.

 

Rudi, aki fejlettebbnek látszott koránál, mezítláb, csúszva-mászva a novemberi sárban, vállán a kaptárral, hóna alatt a díszdobozzal ment hazafelé. Szerencséje volt, mert a szembejövő szovjet katonák közül, senki sem kérdezte meg, hogy honnan jön, hová megy, mit visz a ládában. Amikor hazaért, szülei megkönnyebbültek, mert nem tudták, hogy hová vitte az orosz katona. Oly sok rosszat hallottak, s attól tartottak, hogy élve nem látják többé a gyereket. Nagyon szegényes, ínséges idők jártak, ezért a család megörült a kaptárnak. Az apja a méheket lefüstölte, a benne lévő mézet kifacsarták a lépekből, s egy ideig volt méze a családnak.

 

A díszdoboznak már nem örültek, amikor megtudták, hogy mi van benne. Értetlenül nézték, a selyempárnára - három sorban - elrendezve elhelyezett emberszemeket. Az apja tudta, hogy ez a szörnyű csomag veszélyt hozhat rájuk, ezért azonnal intézkedett. Egy ásóval a dobozt magához véve ismeretlen helyre ment és soha senkinek a családba nem árulta el, hová temette el, végtisztességet adva a furcsa emberi leleteket. Rozgonyi Rudolf ma, 80 évesen sem tudja az emberi szemek sorsát, de a történet elmesélésekor ennyi idő távlatában is többször elérzékenyült.

 

Megismerése óta engem sem hagy nyugodni a történet. Történelmet kedvelő, kutató emberként sok mindent tapasztaltam, az emberségtől az aljasságig, a hősiességtől a kegyetlenségig, de olyanról még soha sem olvastam, hallottam, hogy valaki emberszemeket gyűjtsön a fronton. Teóriákat állítottam fel.

 

Német, román vagy szovjet katona gyűjthette? Mert a szemtanuk szerint erre magyar alakulatok nem vonultak vissza. Halott bajtársainak, vagy ellenségeinek koponyájából emelte ki a szemeket? Miért tette őket díszdobozba? A hadszíntéren elesettekből legalább ennyit akart otthon eltemetni, vagy egyfajta hadiskalpként bizonyítani akarta hősiességét? Valamilyen vallási, szektáns szándék húzódott meg mögötte? Vagy egyserűen megőrült a katona a háború szörnyűségeitől és szuvenírként gyűjtötte az emberi szemeket? Elhagyta, vagy eldobta menetközben a kartondobozt tulajdonosa?

 

Soha sem tudjuk meg az igazságot. Azt azonban most már a széles közvélemény is tudhatja, hogy Tiszavasvári régi, lezárt temetőiben és a Szakközépiskola kertjében eltemetett háborús áldozatok mellett, valahol a bűdi földben porladt el, s alussza örök álmát testétől távol, egy téglanagyságú, karton díszdobozba csomagolt tucatnyi emberszem.

 

Kapcsolódó cikk:
Születés ösvényén

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Szaktanács
Fórum

 

Kapcsolódó könyv:
A világ állatai




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.szeptember 05., szombat / 20:53

Mezei tücskök ellen mitévő legyek?

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:50

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:25

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:34

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:20

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:48

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:46

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 14:44

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia