Gerlék a viharban

Sulyok József, 2012. jún. 11.

---

Vad vihar cibálja a fákat,
süvölt léghulláma a szélnek.
Nyikorogva dőlnek az ágak,
fönt cikázó villámok zenélnek.

 

Minden, mi fán él kapaszkodik,
búvik a hangya, madár, bogár.
A máskor óvó lombtakarón,
az ítéletidő ki, s bejár.

 

Arat az orkánszerű szél,
tépi azt, mi útjába kerül,
nyomában éretlen gyümölcs,
s szétzilált virágszirom terül.

 

Hogy fölötte zúgjon el a vihar,
a zsenge lomb bokrokig merül,
míg testesebb fák koronáján
a szél buján, szabadon hegedül.

 

A szanaszét ringó gallyak között,
madárfészek kontúrja látszik,
benne két, pelyhes gerlice csöppség,
az életéért mórikázik.

 

Húzódnának beljebb, lejjebb,
tettüket ösztönük vezérli.
Odasimulnak, ahol a szél
testüket legkevésbé éri.

 

A szél csak fúj, egyre erősebben,
mi tehetetlenül állunk, s nézünk,
mint tépi a vihar a fészket,
s hogy átvészelik, csak reméljük.

 

Másnap hallom; az utcán menve,
egy kisfiú hangosan kiált:
Apa nézd, halott madarak!
A két gerlice volt, amit megtalált.

 

A fiókákat csendben eltemettük,
anyjuk a fészekhez hiába szállt.
A vihar, mint ki jól végezte dolgát,
a pusztítás után, csak továbbállt.

 

De az élet konok, s élni akar,
a baj után, mit a vihar hagyott,
a megigazított fészek aljába,
a gerlepár újra tojást rakott.

 

A képillusztrációt készítette: Zajácz Lili

 

Kapcsolódó vers:

Kakukkos óra

Két egyes

 

 

 

---

Facebook Twitter GoogleStartlap

Hozzászólások