szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Kicsiknek-nagyoknak - A gyerekszoba átalakítása

Scheftsik Tamás, 2013. jan. 24.


Amikor a gyerekszobát kialakítjuk, akkor jönnek a jobbnál-jobb ötletek. A falon repkedő pillangók, a mesefigurákkal díszített falak, vagy mondjuk az erdőt szimbolizáló, színes és cuki bútorok. Amikor azonban a lurkó iskolás korba lép, megváltoznak az igényei, és jellemzően az ízlése is. Ami eddig annyira tündéri és kedves volt, az most átmegy cikibe, ahol eddig kényelmesen elfért, az rövidesen kicsi lehet. Így nem árt, ha feltűrjük az ingujjunkat, és nekigyürkőzünk a gyerekszoba átalakításának

 

Kicsiknek-nagyoknak - A gyerekszoba átalakítása

Ágy

 

Igen, a kicsikénk sajnos kezd felnőni, így az eddigi ágya nem biztos, hogy megfelelő lesz a későbbiekre is. Ha például emelt, vagy kifejezetten kicsiknek készült fekhelye volt eddig, akkor azt kénytelenek leszünk kicserélni. És ha már veszünk, akkor gondolkodjunk előre. Ezt most még hallani is vicces, belegondolni pedig biztosan senki nem akar, de előbb vagy utóbb annyira meg fog nőni a kis lurkó, hogy az ágyát már nem feltétlenül csak egymaga fogja használni. Így ha van rá lehetőség és hely, akkor egy kisebb kétszemélyes ágyra is érdemes lehet beruházni, mert előbb-utóbb szükség lehet rá.

 

Falak

 

Talán itt van a legegyszerűbb dolgunk. A nagyobb csemeténk már nem feltétlenül értékeli a különböző mesehősöket a falán, így lehet, hogy nem fog megsértődni, ha egy alapos festést végzünk a szobáján. Azonban az nem szükségszerű, hogy teljesen egyszínű legyen a fal, nyugodtan vonjuk be őt is a munkába. Egyrészt biztosan élvezni fogja, másrészt pedig olyan mintákat és színeket válogathat, ami neki tetszik. Végül is egy festés, ha mi magunk csináljuk, akkor nem kerül többe 20-30 ezer forintnál, amit 3 évente kigazdálkodni nem olyan nagy összeg, mert ha őt is az ecsethez engedjük, akkor bizony azt a falat rendszeresen újra kell majd festeni, hiszen ami előzőleg volt rajta minta, az már gyerekes, és elavult.

 

Bútorok

 

Ha előrelátóan vásároltunk, akkor remélhetőleg itt nem kell nagy változtatásokat eszközölni. Ha azonban elcsábultunk egy babakék, rózsaszín, vagy éppen Mickey- egér mintás szekrény vagy szék láttán, akkor bizony nem árt, ha felkészülünk csiszolópapírral és némi festékkel. Mert ha nem akarunk új darabokat beszerezni, akkor bizony a meglévőket kell majd úgy átalakítanunk, hogy az egy „felnőtt” kis hölgy vagy úr minden igényét kielégítse.

 

Asztal

 

Amikor a gyerekszobát átalakítjuk úgy, hogy az iskolás lurkónknak is megfeleljen, akkor mindenképpen szorítsunk helyet egy íróasztalnak. Ezt nem érdemes elmismásolni, mert előbb-utóbb visszaüt. Persze, a gyerek tud tanulni az ebédlőasztalnál is, de akkor ne legyünk meglepve, ha szól, hogy ne menjen rádió vagy tévé, mert akkor nem tud figyelni. Hosszútávon mindenképpen az a család, és persze elsősorban a csemeténk érdeke, ha a szobája csendjében tud tanulni, okosodni, és persze az sem utolsó szempont, hogy egy kicsit magára tud maradni a gondolataival.

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.június 26., péntek / 21:34

Muskátli bimbóban kukac?

2020.június 26., péntek / 21:32

Tiszafa ,50 éves tűlevelei sárgulnak

2020.június 26., péntek / 21:31

Ismeretlen fekete sàrga rovar a viràgodkertben

2020.június 25., csütörtök / 15:26

Profil módosítás - Visszajelzés

2020.június 23., kedd / 07:45

Nyárfa hajtás írtás

2020.június 20., szombat / 13:14

Nem nőnek a birsalma fáim


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia