Lekvárfőzés

Sulyok József, 2012. okt. 02.

---

Apró szilva; Nem tudom,
mért így hívják? Nem tudom.
Tiszaháti gyümölcs, kincs,
zamatának párja nincs.

Szilvában a szilvamag,
csak főzésig maradhat.
Fürge kezek magvazzák,
öblös üstbe úgy rakják.

Rézüstben a színe kék,
majd barnára főzik szét.
Csodálkozik Eszterke,
mitől lesz ez fekete?

Tüzet rak a tűzrakó,
kavarja a kavaró,
üstbe rakott szilvahegy,
levet ereszt, összemegy.

 

Akkor aztán megrottyan,
sűrű massza felbuggyan,
plitty, platty, pliccs, placcs, bugyorog,
fennhangon fő, mocorog.

Rotyog már a cibere,
közel hozzá ne gyere,
loccsan, lövell, levet vet,
megsüti a kezedet.

Friss cibere, hú de jó,
az a legjobb hashajtó,
aki abból bezabál,
egész nap fut, szaladgál.

Amikor megöregszik,
mázas csuporba teszik,
celofánnal takarják,
kamarába úgy rakják.

Nagymama a raktáros,
készülhet a lekváros
bukta, tészta, derelye,
felséges a belseje.

Sütéskor a szilva íz,
úgy ragad, mint a csiriz.

A lekvár az asztalon,
itt a legjobb alkalom.

Eszter surran suttyomban,
csuprot nézi, merre van,
megtalálja, kanyarít,
újával egy falatnyit.

 

A képillusztrációt készítette:

Zajácz Lili

Kapcsolódó vers:

Falu végén

 

---

Facebook Twitter GoogleStartlap

Hozzászólások