Metszés: praktikus-e a kabátakasztó hagyása?
Topor Erika, 2016. márc. 02.
Az utóbbi időben felvetette több kertészeti szaklap is, hogy jó-e ha „kabátakasztókat” vágunk, hagyunk.
Mi az a kabátakasztó?
A szaknyelvben kabátakasztónak hívjuk az olyan meghagyott csonkokat, amit elsősorban a téli metszésnél szokás hagyni. Kétféle irányadó metszéstechnika van, egymásnak ellentmondva.
A kertészeknek úgy tanítják, hogy a kabátakasztók hagyása rontja a fa állapotát, mivel a beszáradások helyén nagyobb felület áll rendelkezésére a kórokozók megtelepedésének, illetve a beszáradás sokféle hajtáskárosodáshoz vezet.
Az erdészeket viszont másképp tanítják, hiszen ott a „kabátakasztók” hagyása a megfelelő, az elfogadott gyakorlat.
A gyümölcsészeti (pomológia) szakkönyvek mindenhol ezt írják: a vastagabb ágakat tőben távolítsuk el, így a metszlap teljesen a tőben végződik, párhuzamosan halad az ágygyűrűvel. A csonk ne legyen magasabb 2 cm-nél, mert így a sebet beforrja az osztódó szövet, és így tökéletesebben forr össze a sebhely, minimális a sebkezelésre kerülő felület is.
Az arborétumokban, botanikus kertekben gyakorta az erdészeti módszert alkalmazzák, de a gyümölcstermesztésben, kertészetben mégis a kertészeknek tanított kabátakasztó-mentes eljárás az elfogadott.
A kettő metszési típus között alig van különbség, ha megnézzük az összeforradás helyét, a beszáradás mértéke nagyjából azonos.
Hogy hol van az igazság? Gyümölcsfák esetében egyedül a diónál javasolt a csonk hagyása, a többi faj esetében inkább a kertészeti módszernél maradnánk, hiszen az ültetvény látképe is sokkal letisztultabb, ápoltabb képet mutat. A diónál akár a 10-15 cm-es csonk meghagyása is megengedett, de ugyanezt egy szilvánál nem szokás és nem javasolt.
Kapcsolódó cikk: Érvek a magaságyás mellett
Facebook Twitter GoogleStartlap
2020.július 09., csütörtök / 16:35