szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Rakott krumpli

Sulyok Józsefné, 2008. nov. 12.


Nagyszüleink is gyakran elkészítették, mert mindig volt odahaza mindenféle hozzávaló. Hiszen a krumplit mindenki megtermelte, baromfit tartottak, így a tojás is kikerült. Általában tehéntartással is foglalkoztak, volt tej, amiből tejfölt készítettek. Malacot is vágtak, adott volt a kolbász, de ha nem volt az sem volt akadálya, hogy elkészítsék legfeljebb azt hozzágondolták.

Tegyünk fel egy fazékba, vagy kuktába (abban hamarabb megfő) egészbe krumplit sós vízben főni. De ügyeljünk arra, hogy ne főzzük túl, mert szétomlik. Mikor félig kihűlt, a héját húzzuk le. 


sütésre várvaMíg a krumpli fő, közben feltesszük a tojást sós vízbe főni, mikor megfőtt leöntjük róla a vizet, és hidegvízzel is leöblítjük. Így biztosak lehetünk benne, hogy a héját könnyedén le tudjuk szedni. Egy edénybe tegyünk fel zsiradékot, amibe bőven apróra vágott hagymát és fokhagymát teszünk, kissé megdinszteljük, majd ebbe a hagymás zsírba beletesszük a karikára szeletelt kolbászt. Ezt a masszát egy ideig sütjük együtt, hogy a kolbász is átsüljön. Majd teszünk bele darált fűszerpaprikát.


Egy jénai tálat, vagy tepsit vajjal kenjük ki, és a krumpliból karikázzunk az edénybe egy réteget, amit ízlésünk szerint sóval, borssal meghintünk. Majd szűrőkanállal rátesszük a hagymás kolbászt, a tetejére rákarikázzuk a tojást. A visszamaradt hagymás zsírba bőven rakunk tejfölt, (minél többet teszünk bele, annál zaftosabb lesz a kész ételünk). 


A tejfölt a zsírral együtt átsütjük és jó részét a tojás tetejére egyenletesen ráöntjük. Majd a maradék krumplit is felkarikázzuk, beborítjuk vele a tölteléket. Ezt is szintén sózzuk és borsozzuk. A tejfölbe is tegyünk egy kevés sót.
Pár szelet füstölt szalonnaszeletet bevagdosva rakjunk a tetejére, jobban mutat, illetve egy kis füstölt ízt is kap az étel. Betesszük a sütőbe és addig sütjük, míg a teteje szép piros nem lesz, illetve a szalonna meg nem sül.


El lehet készíteni nyers krumpliból is. A munkafolyamat ugyan az, csak itt a meghámozott nyers krumplival dolgozunk. Fűszerként használhatunk füstölt-sót, majoránnát, a tejföl helyett, mind a két esetben tejszínt.

Jó étvágyat!

 

Kapcsolódó rovatok:
Receptek,
Hobbi

 

Kapcsolódó cikk:
Lecsó tojásosan




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!