Semmiség

Sulyok József, 2010. dec. 21.

---

Áttörtem a semmi falán,
hatvan éve, több is talán.
Kapaszkodtam remény-ágra,
így érkeztem e világra.

 

Nem volt hozzá eszem, kedvem,
mért kell embernek is lennem?
Hová jöttem, nem kívántak,
megesett- szégyennel vártak.

 

Többször úgy volt, elpusztulok,
az út elején megfordulok.
Reménységen felül vagyok,
semminél tán többet hagyok
magam után. Bizonygatom,
önmagamat nyugtatgatom:

 

Nem volt másnál jobb, se rosszabb
emberművem, kurtább hosszabb.
Az sem sejti, ki már elment,
hol jobb lenni, itt, ott, fent, lent?
Ki méri meg, ki, s mennyit ért
emberségben, ha visszatért?

 

Vállalnám a lehetetlent,
a megbélyegző telhetetlent.
Öröklétem feláldoznám,
ha egyszer újra átjárhatnám,
a semmi falát, hisz semmiség!
de benne fészkel az emberség.

 

Gyűlik fészekalja kedvem
azzá lenni, mi már lettem,
olthatatlan ember-talány,
hatvan éve? Több is talán.

 

Kapcsolódó vers:

Zabolátlan gondolat

 

---

Facebook Twitter GoogleStartlap

Hozzászólások