szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Színes poharak szilveszerre

Mártha Izabella, 2014. dec. 29.


A kézzel készült tárgyak egyik leglátványosabbja a pohár, amit mi magunk készítettünk. Hiszen a használat közben különböző italokkal telve más és más képét mutatja nekünk, és a vendégeink is lenyűgözve szemlélhetik egyedi poharainkat, és kérdezgethetik, honnan is szereztük be őket.

Színes poharak szilveszerre

Festéket elő!

A poharakat természetesen azzal tudjuk a legkönnyebben feldobni, ha egy kis színt viszünk az egyébként elég egyhangú üvegre. Ennek pedig a legjobb eszköze a festék, ami ráadásul nem minden esetben kifejezetten az üveghez van kitalálva. Persze alapvetően érdemes az üvegfestékkel kezdeni a munkát, de azoknak sem kell elkeseredni, akik már egy kicsit ennél is többre vágynak. Hiszen egy kis ragasztó, némi lakk, és sok – sok csillámpor is nagyon jó eredményeket adhat. Ugyancsak ideális megoldás lehet az is, ha akrilfestéket is használunk, hiszen ezzel a mintázatot is nagyon szépen ki lehet alakítani.

Egy kissé nehezebben használható az átalakítás után az a pohár, ami 3D-s díszítést kap. Ezt extra erős ragasztóval érhetjük el, amiben lehetőleg olyat válasszunk, ami se nem mérgező, se nem árt neki a forró víz, és a mosogatószer sem oldja majd a rögzítést. Ha ez megvan, akkor már csak a díszeket kell kiválasztanunk. Ezek lehetnek félgömbök, vagy éppen apró függők is, melyeket az ékszerkellékesnél lehet beszerezni. De az is egy érdekes megoldás, ha üveggyöngyökkel vagy megmaradt karácsonyi dekorelemekkel ragasztjuk tele a pohár külső felületét.

Melyik részét?

A poharak jellemzően nem a legegyszerűbb kivitelűek. Sokkal több fajta rendelkezik talppal, mint amennyi nem, és ezek izgalmasabbak, elegánsabbak is. arról nem is beszélve, hogy sokkal több festési lehetőséget rejtenek magukban. Minden pohárnak elsődlegesen az oldalát érdemes festésnek alávetni, kisebb – nagyobb mértékben. Ha azonban talpas verzióval dolgozunk, akkor szélesednek a lehetőségeink. Ilyenkor a kecses nyak és a talp is festhető, külön – külön, de akár egyszerre is. ezen kívül kisebb részleteket is színezhetünk a három területből, vegyesen, amivel szintén különleges hatást érhetünk el.

Csak óvatosan

Mivel nem vázákat, hanem poharakat kell megfestenünk, így érdemes néhány szabályt betartani. Ezek közül is talán a legfontosabb, hogy a gyerekek poharait csak nagyon visszafogottan díszítsük. Ennek két oka is van: egyrészt sérülékenyebbek lesznek az itt elhelyezett minták, másrészt azzal is számolni kell, hogy az gyerekek a festéket is megnyalják a pohárral együtt, még akkor is, ha szólunk, hogy ne tegyék.

Ugyancsak érdemes erre a részletre a felnőtteknek szánt poharakon is figyelni: ne fessük meg egészen a tetejéig a poharat, hiszen a festék nem éppen egészséges. A teljes száradás után ugyan elvileg nem jön le róla semmi, ám a kioldódó anyagokkal akkor is számolni kell, így jobb, ha nem érintkezik közvetlenül a szánkkal. A festést nagyjából 3-5 centire a pohár szájától érdemes elkezdeni.

A tisztítás terén is érdemes egy – két alapszabályt betartani. Bár a festékek és ragasztók vízállóak, ez nem jelenti azt, hogy hosszútávon ne sérülnének. Még a gyárilag színezett és mintázott darabokat is megviseli a mosogatógép, hát még azokat, amiket kézzel készítünk el. Ez első mosásokkal valószínűleg nem lesz baj, de hosszabbtávon biztosan sérül majd a művünk, ami nem a legjobb érzés.

Kapcsolódó cikk: Finom koktélok déligyümölccsel – nem csak szilveszterre

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!