szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Tanyasi élet Bűd és Szentmihály környékén 2.

Sulyok József, 2008. szept. 04.


Előzménye:

Tanyasi élet Bűd és Szentmihály környékén 1.
Az urasági tanyákon karácsony előtti napokban volt a nagy várakozás, izgalom, amikor is a szerződött gazdasági év végét járta.
 

Ekkor a gazdatiszt összehívta a fogatos, gyalogbéreseket, kocsisokat, tehén, disznópásztorokat, juhászokat „marasztalásra”. A külön épületben lévő gazdatiszti irodába egyenként hívta be a cselédeket elbeszélgetésre.
Megkérdezte azt, akit nem kívántak elküldeni, hogy mi a szándéka, marad-e vagy továbbáll. Aki azt mondta, hogy marad, azzal megállapodott a következő évi fizetésben, járandóságban. De minden évben volt olyan, akit nem marasztaltak, hanem valamilyen indokkal felmondtak neki és felszólították, hogy két héten belül keressen magának és családjának új helyet, mert januártól kell a lakás az új cseléd családjának. A marasztalás elmaradása leginkább viselkedési, munkavégzési, italozási, verekedési, lopási okokból történhetett. Vagy aki a kisközösség soraiból erősen kilógott azt küldték el. Ugyanis minden tanyának megvolt a maga szokása, munkarendje.

 

Nyáron hajnali 4 órakor, télen 5 órakor, az éjjeliőr keltette fel a kocsisokat, béreseket ökörszarvból készült dudával, hogy induljanak az istállóba jószágetetésre, gondozásra. Az asszonyok, gyerekek akkor még nem keltek fel.
A tanyagazda napfeljöttekor egy harang alakú nagyobb csengőt kötéllel meghúzott, ami elhallatszott a tanya legtávolibb zugába is és jelzett a napszámba indulóknak. Aki napszámba akart menni, az a csengő alatt gyülekezett.

 

A főleg asszonynép már felöltözve, útra készen várta a csengőszót, hogy ki ne maradjon az aznapi munkafelvételből. Aki elkésett, a megadott időre nem ért oda, azzal közölték, hogy aznap hazamehet, nincs felvétel. A munkába indulókat a tanyagazda és a kerülő osztotta be, hogy ki, hová megy dolgozni. Fizetés hetente, mindig szombat estére volt, az sohasem maradhatott el.
A fizetés kiosztását az intéző, vagy a segédtiszt végezte, a kerülő vagy a tanyagazda által vezetett nyilvántartás alapján. Ha csoportos munkát végeztek, akkor csoportonként volt egy pallér kinevezve a cselédek közül, aki nem dolgozott, hanem szervezte és felügyelte a munkát. Rangosabb és állandó beosztás volt a béreseké, akik a jószágok - ökrök, lovak- megfelelő ellátásáért feleltek hétköznap és ünnepnap egyaránt. Aki ezt nem jól teljesítette azt, amikor kitelt a szerződött ideje nem marasztalták.


Folytatása: Tanyasi élet Bűd és Szentmihály környékén 3.

 

Kapcsolódó rovatok: Hobbi, Kertészkedés

 


 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.június 26., péntek / 21:34

Muskátli bimbóban kukac?

2020.június 26., péntek / 21:32

Tiszafa ,50 éves tűlevelei sárgulnak

2020.június 26., péntek / 21:31

Ismeretlen fekete sàrga rovar a viràgodkertben

2020.június 25., csütörtök / 15:26

Profil módosítás - Visszajelzés

2020.június 23., kedd / 07:45

Nyárfa hajtás írtás

2020.június 20., szombat / 13:14

Nem nőnek a birsalma fáim


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia